Remember Me? - 27. Amíg meg nem halunk

*Momo*

Megcsókolt. Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé. Nem értettem. Majd egy kocsi állt meg a ház előtt és Eli szállt ki belőle. Rettentően megijedtem, nem tudtam mit csinálni. Seungho hátra nézett majd vissza rám. Hirtelen ötletből elkaptam a fiú gallérját és magamhoz húztam erősen és ajkaim övére tapasztottam. Habár könnyeim előtörtek, nem foglalkoztam vele. Olyan szenvedélyesen csókoltam ahogy még soha. Valamiért bosszút akartam állni, bár nagyon fájt. Seungho meglepődött majd ő is szenvedélyesen csókolt. A következményekbe viszont nem gondoltam teljesen bele. Eli elrántotta Seunghot tőlem és behúzott neki. Természetesen a srác nem hagyta magát és visszaütött.
- Hagyjátok abba! - kiabáltam, de rám se hederítettek. Nagyon megijedtem, hogy nagyobb kárt tesznek egymásban így közéjük álltam, amit igen csak megbántam, de végre abba hagyták a verekedést.
- Úristen Momo, jól vagy? - segített fel Seungho. Éreztem hogy orromból ömlik a vér, ugyanis Eli véletlen eltalált.
- Befejeztétek? - töröltem meg orrom. Egymásra néztek majd egyik erre másik arra állt odébb.
- Mit keresel itt? Nem kéne itt lenned... - szólt Sengho Eli felé.
- Semmi közöd nincs hozzá először is. Másodszor pedig ez az én házam tudtommal, bármikor idejöhetek. - hangzott a válasz, amire a srác visszafogta magát.
- Mit szeretnél Eli? - fordultam felé. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, annyira hiányzott már, de nem tehettem.
- Beszélnem kell veled négyszemközt. - mondta.
- A barátja vagyok, nyugodtan mondhatod előttem is. - tette karba kezeit Seungho és gúnyosan elmosolyodott. Feleszméltem mit mondott.. " A barátja vagyok"...szóval ő így gondol rá, hát legyen, most az egyszer.
Ránéztem, majd vissza Elira.
- Igen, a barátom. Mondd csak. - mondtam ki nehezen. Seungho meglepett fejet vágott ahogy Eli is. A szőke srác szemeiben látni lehetett a dühöt.
Seunghora pillantott majd vissza rám.
- Én..sajnálom. Meg tudnál bocsájtani nekem? - nem hittem a füleimnek. Boldog voltam, hihetetlenül boldog. Épp válaszolni akartam, amikor Seungho mellém állt és átkarolt.
- Nem hallottad mit mondott az előbb? Elkéstél drága Eli. - majd elhúzott egy piros BMW felé.
- Mi a...engedj el Seungho! - próbáltam szorító öleléséből kiszabadulni, de nem engedett.
- Végre az enyém vagy. Mindig is erre a pillanatra vártam. - mondta. Hangjából hideg és gonoszság áradt. Mintha előre megtervezte volna az egészet.
Csak néztem rá meglepetten. Nem értettem miért viselkedett így.
- Na mi az cicám? Hát nem is örülsz, hogy lekoppintottam a volt barátod?
- Azonnal engedd el! - kiabált Eli. Erre S egy pisztolyt rántott elő és fejemnek szegezte.
- Még egy lépés és megölöm. - mondta nyugodt hangon. Erre a szőke srác megtorpant.

Nem értettem mire jó ez. S az autóhoz rángatott és belökött az ülésre. Ő is beszállsz és elindultunk.
- Mi ez az egész? Miért csinálod ezt? - estem kétségbe
- Mert csak az enyém vagy és senki másé. Amíg meg nem halunk. - mondta. Mint egy elmebeteg tényleg. Ilyen csak a filmekben van esküszöm. Mert csak az enyém vagy...Csengett fülemben. Elkezdtem rángatni a kilincset,zárt akármi is az az ajtón, de nem nyitódott az ajtó.
- Minden hiába. Tőlem nem szabadulsz. - vezetett fapofával tovább. Így hát ráhagytam a próbálkozással és erőtlenül bámultam ki az üvegen. Fogalmam se volt merre jártunk, mert Szöulnak ezen részén még életemben nem voltam. Úgy néz ki ez a szegényebb negyed. Megálltunk egy raktár előtt.
- Na most, ha bemegyünk te szépen köszönsz mindenkinek egyesével. Értve vagyok? - fordult felém S. Megijedtem, ezért természetesen egyetértettem. Megragadta karom és kiráncigált a kocsiból majd összefonta ujjainkat, felvette a 'legszebb' mosolyát és elindultunk befelé. A raktár ajtaja nagy nyikorgással nyílt befelé majd nekicsapódott a falnak. A bent lévő emberek mind ránk szegezték tekintetüket. Körülbelül 10 férfi és egy pár nő lehetett a helyiségben. Az egyik közelebb hajolt az asztalhoz, és a rajta lévő fehér kis porocskát felszívta. Kiegyenesedett, megtörülte orrát majd felénk nézett.
- Na mit hoztál kedves Seungho? - szólt a férfi. Mély hangja bejárta az egész termet, talán még bele is remegtem. Seungho picit előrébb lökdösött.
- Gyere ide kedvesem. - nyújtotta felém kezét. Lassan elindultam felé. A szívem majd kiszakadt a helyéről, lábaim remegtek. Nagyon féltem. Megálltam a férfi előtt. Arcát jobban szemügyre tudtam venni. Jobb szemén egy sebhely fut át, ami orráig tart. Biztos fájhatott...
Ez az egész kezdett egyre jobban egy filmre hasonlítani tényleg. Adott egy lány és két fiú. A rossz fiú elrabolja, drogdílerhez viszi, meg akarják ölni esetleg jobb esetben szolgának felfogadják, aztán, hogy boldog vége legyen, jön  a másik srác és megmenti a lányt. Jó igazából akkor, ott ez nem tűnt ilyen viccesnek. Sőt...
- Fordulj csak meg. - utasított a férfi. Úgy tettem ahogy kért és körbeforogtam. Bólogatott, hümmögött. - Itt a pénzed. - dobott egy köteg pénzt Seungho felé. - Jó munkát végeztél. - fejezte be végül.
- Viszont uram. Lenne egy kérésem. - szólt S.
- Még pedig?
- Őt szeretném a magaménak tudni. - mondta a srác. A sebhelyes ember elgondolkodott, majd kis idő múlva beleegyezett és mivel úgy mond "letudtak" engem, mindenki visszatért a munkájához.
- Na gyere cicám. - karolt át S. - megyünk szórakozni. - vigyorgott közben rágójától csámcsogott.