Remember Me? - 19. Csak néznek, de nem látnak

Másnap már korán fent voltam. Kimásztam a még mélyen szuszogó párom mellől és nekiálltam reggelit készíteni. Mikor elkészültem a reggelivel ránéztem a falon lévő órára, ami pontosan fél 6-ot mutatott.

- Remek Momo…és most mit fogsz csinálni? – morogtam magamnak mivel aludni nem igazán tudtam. Nem akartam Elit felébreszteni, ezért egy kis cetlin hagytam üzenetet neki.

„Elmentem kicsit sétálni, ne aggódj élek :). Reggeli a mikróban, jó étvágyat. Szeretlek”

Azzal megfogtam kicsit jobban felöltöztem, mert még hűvös volt kint és elindultam sétálni. Az utcák még mind kihaltak voltak, csak néhol járt pár ember. Milyen gyönyörű is ilyen kora reggel Szöul. A fák lombjai susogtak a hideg tavaszi szélben, amit madárcsicsergés követett. Volt egy megszokott kis helyem a park egyik szegletében, ahol egy csodaszép fekete nyárfa pihent. Mikor tinédzser voltam és anyuval összevesztem mindig ide jöttem lenyugodni, vagy mikor csak egyedül akartam lenni, ez a hely tökéletes volt. Most sem tettem másképp, leültem az egyik padra és néztem a még nyugodt várost.  Ahogy telt az idő egyre több ember rohant át a parkon. Ilyenkor mindig elgondolkoztam, miért éli mindenki ilyen gyorsan az életét? Miért siet az idő? Az emberek is csak mennek, és soha nem néznek maguk elé, soha nem látják meg a sok rosszban azt a picike kis boldogságot, amit talán megváltoztathatná az életüket. Csak néznek, de nem látnak. Gondolatmenetemből egy kislány és a kiskutyája zökkentett ki.

- Néniii – húzogatta kabátom alját.

- Igen kedvesem? – mosolyogtam rá. Bár meglepett, hogy néninek szólított, nem vagyok még olyan idős.

- Mit csinál a néni itt ilyen korán? – nézett nagy szemeivel a lány. Vettem egy mély levegőt és felültettem magam mellé.

- Figyelem az embereket. – néztem magam elé. – Figyelem, milyen gyorsasággal élik életüket. – mondtam.

- Gyorsasággal? – nézett kérdőn rám.

- Bizony. – bólintottam. – Tudod, az emberek mindig csak futnak és mindig ugyanaz a körforgás megy életükben. Felkelni, enni, pénzt keresni, időben hazaérni és lepihenni, és egy idő után azon veszik észre magukat, hogy elteltek az évek és ezalatt mi mindent nem tettek meg, de már nincs erejük rá. Nem figyelnek az élet apró kis örömeire, nem látják meg a rosszban azt az aprócska jót is. – mosolyogtam a kislányra.

- Hmm…- hümmögött, mint aki mindent megértett.

- Látod azt a bácsit? – mutattam egy öregúr felé a park másik felében a virágárus felé.

- Igen. – nézett kezem irányába.

- A bácsi már 85 éves. Egész életében csak a rosszat látta, ezért amikor valami nagyszerű dolog adódott életében nem foglalkozott vele, mondván a jó hamar elmúlik. Emiatt a felfogása miatt a felesége elhagyta őt és a gyerekei sem keresik már. – meséltem a lánynak.

- Ez azt jelenti, hogy a bácsi egyedül van? – kérdezte.

- Bizony. – bólogattam.

- És goromba a bácsi? Ezért nincsenek barátai? – folytatta. Elmosolyodtam.

- Nem, a bácsi nem goromba, sőt nagyon kedves. Lehet, hogy nincsenek barátai, de teljesen biztos vagyok benne, hogy van, aki mélyen a szívében őrzi. Gyere csak. – fogtam meg a kezét és lassan odasétáltunk az úrhoz.

- Annyeonghaseyo Ahjusshi. – köszöntem illedelmesen.

- Annyeonghaseyo. – köszönt a kislány is.

- Jó reggelt kedveseim. – mosolygott a bácsi. – Eun kisasszony milyen jó magát látni. Rég nem járt erre. – mondta szomorúan.

- Bizony, rég nem jártam, csak tudja Ahjusshi sok dolgom volt mostanában. – mosolyogtam. – és ön hogy van? – érdeklődtem.

- Köszönöm kedvesem, öregen, de megvagyok. – mondta boldogan.

- Ennek örülök. De minek örül ennyire? – lepődtem meg.

- Tudod, az életemben ugye mindig a rosszat láttam csak…és ezért nincs családom már…most rátaláltam egy aranyos kis hölgyre, jobban mondva ő talált rám, és habár öreg vagyok, úgy érzem, ezt a kis időt már boldogan kell leélnem. – kötözött egy virágcsokrot.

- Ez remek Ahjusshi. – örültem meg. – Látod – fordultam a kislány felé. – mindig van valaki, aki az embert jó útra téríti. – mondtam boldogan.

- Már érteeem. – látni lehetett a kis villanykörtét feje felett. – Ahjusshi éljen boldogan. – és megölelte az öreg bácsit. A férfi először meglepődött majd szelíden elmosolyodott.

- Ez a tiéd. – nyújtott a lány felé egy szép fehér rózsát.

- Köszönöm Ahjusshi. – mondta fülig érő mosollyal arcán.

- Ez pedig a kedves Eun kisasszonyé. – adott át egy vörös rózsát.

- De Ahjusshi megmondtam már, nem vagyok én kisasszony. – néztem „durcásan” rá, majd elmosolyodtam. – köszönöm. – öleltem át. – de ha nem haragszik, mi most megyünk.

- Rendben. Vigyázzatok magatokra. – mondta.

- Ahjusshi is. – majd elindultunk a kislánnyal vissza a pad felé.

- Látod, ez a boldogság. – mosolyogtam még mindig.

- Nagyon köszönöm. – hajolgatott.

- Jaaaj, nyugalom. – fogtam meg vállát, hogy fejezze be a hajlongást.

- De néni nekem most mennem kell. – mondta.

- Rendben. Figyelj oda és vigyázz magadra. – mondtam. Vidáman bólintott.

- Gyere Moku. – szólt kutyusának és elszaladtak. Ránéztem órámra, ami már háromnegyed 8-at mutatott így elindultam hazafelé. Otthon beletettem a rózsát egy kisebb vázába majd megnéztem Elit. Nem volt a szobában, így gondoltam biztos fürdik. Megfordultam, de hirtelen neki ütköztem valaminek, vagyis inkább valakinek. Picit hátrahőköltem és fejem fogtam.

- Áucs. – simogattam homlokom.

- Szép kis belépő. – nevetett a srác.

- Neked is jó reggelt. – gúnyolódtam.

- Gyere, had adjak rá egy puszit. – majd közelebb húzott magához és adott homlokomra egy „gyógy puszit”.

- Merre jártál? – néztem a már felöltözött páromra.

- Csak boltban voltam. – ült le az asztalhoz. – és te? – nézett a rózsa felé.

- Kint a parkban. Emlékszel a virágárus bácsira, akiről meséltem? – néztem érdeklődve felé. Bólintott. – Elmondta, hogy találkozott egy hölggyel és ezek után ezt a kis idejét már boldogan fogja leélni. Tőle kaptam a virágot. – meséltem. – Illetve egy kislánnyal beszélgettem. – támaszkodtam az ajtófélfának. Nagy szemekkel nézett, majd kezével intett, hogy menjek oda hozzá. Leültem ölébe és csak nézett rám.

- Mi az? – mondtam zavaromban.

- Miért szeret téged ennyi ember? – kérdezte csodálkozva.

- Ezt magadtól is megkérdezhetnéd. – incselkedtem.

- Igazad van. – nézett el. – Ellison Kim! Miért szereted ezt a lányt? – tette fel magának a kérdést. Kicsit féltem mit fog mondani. – nos Ellison?....Azért, mert…egy csodálatos ember. – nézett csillogó szemekkel rám. Elmosolyodtam és egy puszit leheltem szájára.

- Mentek ma valamerre? – kérdeztem.

- Ühüm… lesz egy fellépésünk nem sokára. Eljöhetnél te is. – nézett kutyus szemekkel rám. Nagyot sóhajtottam, de végül beleegyeztem. – Remek. – örült meg. – Na de akkor menjünk is, 9-re a helyszínen kell lennünk. – emelt fel. Gyorsan elkészültem és már szálltunk is be a kocsiba.

Remember Me? - 18. Egy csodálatos nap

*Momo*

Nem tudtam mit mondani annyira el voltam ragadtatva ettől az egésztől. Nem hittem volna, hogy ilyen valaha is fog velem történni, és most a kellős közepén vagyok.

Csak kézen fogva ültünk egymással szemben, nem szólt egyikünk se. Teljesen elvesztem gyönyörű mandula szemeiben.

- Egy pillanat. – törte meg a csendet, majd felállt és bement a házba. Egy pár perc múlva egy üveg borral és két pohárral tért vissza. Kitöltötte a vörös italt, majd felállt.

- A 4. hónapunkra. – mosolygott. Én is felálltam és összekoccintottuk poharainkat, majd visszaültünk. – Momo?! – szólalt meg újra.

- Hm? – tettem le a poharamat.

- Gyönyörű vagy. – egy édes kis mosoly ült arcára. Belepirultam a megjegyzésébe, de jól esett.

- Szeretlek. – hajoltam közelebb hozzá egy csókért, amit meg is kaptam.

- Szerintem együnk, hm? – mutatott az asztalon lévő ételre. Bólintottam és már el is kezdtünk falatozni. Míg ettünk nem szólt egyikünk sem. Mikor elfogyott az étel Eli felállt és kezét nyújtotta. Nem értettem mit akar, de megfogtam és mentem utána. Igaz még nagyon világos volt, de annyira meghitt volt az egész. Halk zene szólt és párom szembe állt velem, megfogta másik kezem, majd lassúzni kezdtünk. Vállára hajtottam fejem, így táncoltunk hosszú percekig. Felnéztem arcára ő le rám és csak mosolygott. Még mindig hihetetlennek találtam ezt, és azt, hogy mindezt ő szervezte.

- Min gondolkodsz ennyire? – fürkészte arcomat.

- Csak azon, hogy mennyire hihetetlen ez az egész. – mondtam. – Mintha nem is velem történne. – hajtottam mellkasára fejem.

- Pedig veled történik. – suttogta hajamba. Elmosolyodtam és mélyen beszívtam kellemes illatát. Újra felnéztem rá, de most száján időzött szemem. Mindennél jobban kívántam őt, mindenhogy. Majd lassan közeledett felém, míg ajkunk össze nem ért. Először csak apró puszikat lehelt rá, majd végig nyalt alsóajkamon. Beengedtem számba nyelvét, majd nyelvemmel forró táncot jártak. Körbefontam kezem nyakánál, ő fenekem alá tette kezét. Értettem a célzást és egyik lábam köré fontam, majd másikat is, hogy könnyebb legyek neki. Így mentünk be a házba, csókunkat egyszer se megszakítva. Lassan felment a lépcsőn majd benyitott az egyik szobába. Óvatosan lefektetett az ott lévő ágyra majd teljes testsúlyával rám nehezedett. Éreztem éledező férfiasságát, és tudtam innen már nincs visszaút. Akartam őt mindenhogy. Az övé akartam lenni teljesen.

Keze elkalandozott combomon majd arcomra helyezte és félve rám nézett.

- Biztos akarod? – suttogta.

- Mindennél jobban. – teljesen elvesztettem az eszem. Fel voltam tüzelve, mint még soha. Körbe fontam nyakán kezem és közelebb húztam magamhoz egy vad csókra. Keze egyre lejjebb tévedt. Végighúzta melleim között majd hasamon megpihentette. Felültetett és lehúzta rólam a vékony ruhát, megcsodálta testem, amibe belepirultam.

- Mondtam már, hogy mennyire gyönyörű vagy? – egy szelíd kis mosoly jelent meg arcán.

- Azt hiszem. – mosolyogtam. Majd ajkaink újra összeforrtak és vad csatába kezdtünk. Lehámozta rólam melltartómat, majd mellemet kezdte masszírozni. Akaratlanul is belenyögtem csókunkba. Időközben megszabadítottam felsőjétől így megcsodálhattam gyönyörű, kidolgozott felsőtestét. Végig simítottam kezem izmos hasán.  Kezét lejjebb csúsztatta és az alsóneműm keresztül kényeztetett.

- El…Elih – nyögtem fel. Hirtelen felültem és letoltam farmer nadrágját, így már csak két alsónemű választott el bennünket. Mélyen a szemébe néztem, láttam a tüzet benne, ő is ugyanúgy vágyott rá, mint én. Hátradőltem és lassan lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is. Mikor már úgy érezte eléggé felizgultam óvatosan felhelyezte először csak egy majd még egy ujját. Fájt egy picit, de emellett kellemes is volt. Közben boxerén keresztül izgattam férfiasságát, amibe bele-bele nyögött. Egy kis idő múlva úgy látta már készen állok így elővett a fiókból egy kis tasakot, amint bontogatta, láttam, hogy egy óvszer. Lehúzta utolsó ruhadarabját magáról, majd felhelyezte magának. Aggódó pillantással nézett rám, hátha meggondolom magam.

- Mindennél jobban akarlak Eli. – suttogtam. Bólintott majd lassan nyílásomhoz helyezte nemi szervét. Lassan behelyezte, majd óvatosan beljebb és beljebb haladt. Kellemetlen volt ez az érzés, ahogy feszített és fájt. Ahogy elkezdett bennem lassan mozogni egy pár könnycsepp gördült le arcomon. Kezével letörölte őket és lágy csókot lehet arcomra, ezzel is elterelve figyelmem a fájdalomról. Nem kellett sok idő, míg megszoktam így a fájdalom élvezetté változott. Egyre gyorsabb tempót diktált Eli így egyre közelebb érve a gyönyörig. Kezeimet végighúztam hátán, amibe beleremegett és ez jó érzéssel töltött el. Minden egyes lökéssel jobban éreztem, hogy nem sokára elérem a pontot és Eli is közel áll hozzá. Majd egy utolsó lökés és elértük a csúcsot. Fejem hátraszegtem és Eli nevét nyögve élveztem el. Soha nem voltam még ilyen boldog, mint ebben a pillanatban. Azt akartam, örökké tartson.

Eli kétoldalt támaszkodott és arcomat figyelte. Közben a légzésünk lassan normalizálódott és lefeküdt mellém. Felé fordultam.

- Szeretlek. – suttogtam. Végig simított arcomon és megpuszilta homlokom.

- Én is szeretlek. – mosolygott, bár arcáról le lehetett olvasni, hogy aggódik.

- Mi a baj? – néztem félve rá.

- Biztos nem bántad meg? – kérdezte. Elmosolyodtam és közelebb húzódtam hozzá.

- Biztos. – leheltem nyakába, mire kirázta a hideg.

- Jól van. – játszott pár tincsemmel. – Hé… - érdeklődve felnéztem rá. - …gyere  - tekerte maga köré az egyik lepedőt és elindult kifelé. Nem értettem mit akar, de követtem. A fürdőszoba felé vette az irányt. Megfogta kezem, majd lassan kinyitotta az ajtót. A fürdőben félhomály uralkodott. Pár gyertya lángja lobogott a kád körül, illetve az ablaknál. Ahogy közelebb léptem a kádhoz láttam, hogy rózsaszirmok úsznak benne. A fürdőkád mellett volt egy kis asztalka, amin két boros pohár és egy üveg bor pihent. Szemem újra könnybe lábadt az örömtől. Elira néztem, aki csak mosolygott és egy csókot leheltem ajkaira.

- Hölgyem. – mutatott a víz felé. A lepedőt leeresztettem a földre és lassan bemásztam a kellemes vízbe. Eli is így tett és beült mögém. Ennél szebb dolgot soha nem tudtam volna elképzelni. A hab körbejárta az egész vízfelszínét körülöttünk így a rózsaszirmok elvesztek, de amint alábbhagyott a fehér pehely újra előbukkantak. A szerelmem nyakamba csókolt majd elemelte az egyik poharat töltött bele egy keveset a vörös italból és nekem adta. Magának is töltött egy kicsit.

- Khm… - köszörülte meg torkát. – Erre a csodálatos napra, a napra mikor találkoztunk, a napra, hogy egy ilyen lány, mint te Kim Yo Eun egy ilyen bolond srác, mint én gyönyörű barátnője lettél. Ránk. – hallgattam kellemes hangját mögülem.

- Bolond. – kuncogtam majd koccintottunk.

- Még mindig nem bántad meg, hogy a barátnőm vagy? – éreztem, hogy kételyek gyötörik.

- Nem, és nem hiszem, hogy valaha is megfogom. – fordultam felé. – Jegyezd meg. – mondtam komolyan. Elmosolyodott majd belekortyolt italába.

Sokáig ültünk a vízben és beszélgettünk, míg eldöntöttük, hogy ideje haza indulni. Összepakoltuk azt a kevés cuccunkat, amit vittünk – természetesen felöltöztünk – és mire elindultunk haza már sötétedett. Lassan haladtunk, mivel nem siettünk sehova. Késő éjjel értünk csak haza így már nem volt kedvünk semmihez beestünk az ágyba. Eli karjai közt aludtam el. Sokat gondolkodtam az úton hazáig, hogy ez valóban velem történt meg? Nem lehet, hogy csak álmodom, és nem sokára felébredek? De nem. Valóban megtörtént, és magamat éreztem a legboldogabb embernek a földön.

Remember Me? - 17. 4 hónapja együtt

*Momo*

Már javában tombol a nyár. Elivel 2 nap múlva leszünk 4 hónaposak.

- Kyu… - szóltam az éppen bambuló barátnőm felé.

- Hm?... – fordult felém.

- Szerinted…Elinek mit kéne adnom? – néztem kíváncsian rá.

- Mire? – nézett értetlenül.

- 4. hónap. – mondtam.

- Szerintem csak elég egy hónapfordulót kívánni és oké. – mosolygott. – vagy esetleg… - folytatta.

- Esetleg? – néztem félve rá, mert ha arra gondol, amire én, akkor nagy baj van. 16 évesen volt egy barátom Seungho, akivel majdnem összejött egyszer a dolog, de az utolsó pillanatban eltoltam magamtól, mert nem álltam még készen rá. Ezért szakított velem, mikor 18 lettem, mondván nem értem meg, hogy mennyire kíván, és már nem tudja türtőztetni magát. Igaz, hogy szakítottunk, de ettől függetlenül jó barátok maradtunk mai napig.

- Ugyan már Eun 21 vagy. Elit szereted és is ő téged, kell ennél több? – csak oldalra néztem és sóhajtottam.

- Tudom, tudom…

Időközben Elihoz költöztem, mert így kényelmesebb volt suliba is járni meg hát mégis csak életem szerelme.

- Na jó azt hiszem ideje elindulnom, mert a végén Eli leszedi a fejem. – álltam fel a fotelból.

- Jól van. – mosolygott barátnőm. – Aztán vigyázz magadra, elég sötét van már odakint. – figyelmeztetett.

- Rendben. Akkor holnap. Szia. – öleltem át és futottam is ki az ajtón. Gyorsan sétáltam, minél előbb haza akartam érni. Nem szerettem egyedül kószálni a sötétben.

Lépteket hallottam magam mögül, ezért szinte már futottam, majd egy kezet éreztem vállamon. Nagyon megijedtem és ledermedtem. Az idegen körbefonta hasamon karját majd nyakamba csókolt.

- Tudod jól, hogy nem szeretem, ha egyedül sétálgatsz. – szólt az ismerős hang. Nagy kő esett le a szívemről, és sikerült megnyugodnom, amikor hátra fordultam és Eli nézett mosolyogva rám.

- Az isten szerelmére Ellison Kim. A szívbajt hozod rám, ne csinálj többet ilyet. Tudod, hogy megijedtem?! – néztem durcásan rá.

- Ennyire megijedtél? – csodálkozott.

- Szerintem te is megijednél, ha lány lennél és éjnek éjjelén kell egyedül sétálnod a kihalt utcákon és egy kéz egyszer csak megfogja vállad. – jegyeztem meg kicsit lenézően. Erre csak elmosolyodott. – Ne mosolyogj. Nincs semmi mosolyogni való rajta. – toltam le kezét oldalamról és durcásan indultam tovább.

- Naaa – szólt utánam. – Várj már te kis buta. – fogta meg kezem és úgy sétáltunk hazáig. Megálltam az ajtóban és a kulcsomat kerestem, de sehol nem találtam.

- Itthon hagytad. – mosolygott és megcsörgette a kulcscsomót.

- Basszus. – csúszott ki a számon. Erre csak elnevette magát és már nyitotta is az ajtót. Amint be akartam menni kezébe kapott és úgy vitt befelé.

- Hééé – lepődtem meg.

- Nem tetszik? – mondta kutyus szemekkel.

- Egy szóval nem mondtam. – majd puha ajkaira tapasztottam enyémet. Egészen a hálóig vívtuk kis csatánkat, majd óvatosan az ágyra emelt és teljes testsúlyával rám nehezedett. Végig csókolta nyakam apró sóhajokat kiváltva belőlem majd visszatért ajkaimhoz. Jobb kezével combom simította, szinte már perzselte bőrömet érintése. Magamban féltem, hogy most fog bekövetkezni a dolog, amit még nem akartam.

- Eli… - szakadtam el puha szájáról. – Én még…nem állok készen… - szégyelltem el magam.

- Semmi gond. – mosolygott biztatón. – Én ráérek. – simította végig kezét arcomon. Mellém feküdt én pedig feljebb csúsztam, hogy fejünk egy vonalba legyen.

- Tényleg nem bánod? – kérdeztem félve. Fülem mögé tűrt egy kósza tincset és mélyen szemembe nézett.

- Ezt már megbeszéltük, nem? – megpihentette kezét arcomon.

- De, csak… - néztem félre zavaromban. Sajnáltam a dolgot, de egyszerűen még nem ment.

- Nincs semmi csak. – fogta meg állam és emelte fel fejem, hogy szemébe nézhessek. – Gyere ide. – húzott közelebb magához majd átölelt. Csendben feküdtünk egymás mellett. Fejem mellkasánál, így hallottam szíve dobbanását.

- Holnapután mit csinálsz? – törtem meg a csendet.

- A dolgozom, majd fellépés. – felelte. Bizony ez alatt az idő alatt a fiúk megalakították a bandájukat, aminek a neve U-KISS lett. Pár daluk már egész népszerű volt a suliban, aztán a városban, utána az országban is. Soohyunt választották vezetőnek mivel ő a legmegbízhatóbb és legidősebb is természetesen.

- Ó értem. – biggyesztettem le szám. Rossz volt, hogy akkor nem tudunk együtt le, de megértem. Fontos neki a munkája és a fiúkat sem hanyagolhatja.

- Majd bepótoljuk rendben? – cirógatta hátam.

- Rendben. – suttogtam. Szíve dobogását hallgattam pár percig majd elnyomott az álom.

*Eli*

Reggel korán keltem, mert készülnöm kellett a holnapra, ugyanis Momot el akartam vinni, nyaralni. Csak mi ketten a 4. hónap alkalmából. Ezért is füllentettem neki az éjjel.

7-kor találkoztam AJjel és már mentünk is a helyszínre, ahová Eunt szerettem volna vinni.

- Apám, tuti meg fog hatódni. – mondta legjobb barátom.

- Hát az apukád nem, de Momo biztos. – nevettem. Ő is velem nevetett. – Tényleg és mi a helyzet Kyuval? Ti is most lesztek 6 hónaposak, mit tervezel neki? – figyeltem érdeklődve arcát.

- Fogalmam nincs még. – vakarta tarkóját.

- Ne már…ne legyél már ennyire sík hülye. – lepődtem meg. – Egy kis romantika? Gyertyafényes vacsora? Hálószoba? – a végét már röhögve mondtam, mert láttam, ahogy elpirul.

- Hülye vagy. – boxolt karomba. – Majd még gondolkodom. – nézett ki a kocsi ablakán.

- Te tudod. – vontam meg vállam. Egy kis idő múlva már meg is érkeztünk a nyaralónkhoz, amit kibéreltem a hétvégre. Jaeseop segített becipelni a dolgokat, majd körbe néztünk egy kicsit.

- Itt ellesztek, úgy érzem. – tette csípőjére kezét és a medence széléhez állt.

- Vigyázz bele ne ess. – löktem picit meg hátát. Megingott egy kicsit, de nem esett bele.

- Nem szállnál le rólam? – nézett komolyan majd elröhögte magát.

- Gyere, inkább segíts ezeket kirakni. – nyomtam a kezébe egy zacskó gyertyát. Beletelt pár órába mire mindennel készen lettünk, de a legjobbat akartam nyújtani Momonak.

- Azt hiszem végeztünk. – huppantam le a kanapéra.

- Kitettél magadért. – ült le mellém AJ. Csak önelégült fejet vágtam és nagyot kortyoltam a vizes palackból.

- Na akkor indulhatunk vissza ugye? – nézett a falon lévő órára, ami délután 5-öt mutatott. Bólintottam és már ültünk is be a kocsiba. Fél 7-re otthon is voltunk. AJt átvittem Kyuékhoz én pedig mentem egyenest haza.

- Megjöttem. – léptem be az ajtón.

- Szia. – tipegett elém Momo és nyomott egy puszit arcomra.

- De vidám vagy, mi történt? – érdeklődtem.

- Áá csak jó kedvem van. – pörgött egyet.

- Ennek örülök. – figyeltem, ahogy eltáncikál. Voltak percek, amikor csak néztem, ahogy éppen a ház körül tevékenykedik vagy éppen a karomban szuszog. Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember, mert egy ilyen lány, mint ő a barátnőm. Nem tudtam elégszer elmondani neki mennyi szeretem és tudtam, ő is így érez.

- Mi olyan érdekes? – termett hirtelen előttem.

- Te. – mosolyogtam. Kérdőn nézett rám én pedig csak kuncogtam egyet majd lágyan megcsókoltam. – Szeretlek. – suttogtam.

- Én is szeretlek. – mondta.  Pár percig csak figyeltük egymást, majd úgy döntött elmegy fürdeni. Amíg fürdött gyorsan felhívtam AJt, hogy minden készen van-e. Megnyugtatott, hogy elvitt minden fontos dolgot, amit délelőtt itthon hagytunk és be is rendezte a lakást.

- Ki volt az? – lépett mellém Momo. Egy szál törülközőben állt úgy törülgette vizes haját. Feltűnően végig mértem.

- Azért ne ennyire jó? – nevetett.

- AJ volt a holnappal kapcsolatban, hogy merre megyünk. – füllentettem. Erre picit elszomorodott.

- Jól van. – ült egy aprócska mosoly szája szélére. – Én korán lefekszem, fáradt vagyok. – nyomott egy puszit arcomra és eltűnt a szobába. Én is elmentem gyorsan lefürödtem, majd bebújtam a már mélyen szuszogó szerelmem mellé.

*Momo*

Reggel izgatottan ébredten, bár tudtam, hogy Elinek dolgoznia kell. Ahogy szemem  kinyitottam Eli gyönyörű arcával találtam szembe magam. Figyeltem tökéletes arcát, ahogy alszik. Boldog voltam, hogy vele lehettem, hogy itt volt mellettem. Picit megcirógattam arcát, hogy keljen fel, mert dolgoznia kell.

- Jó reggelt. – mosolyogtam rá.

- Neked is. – simított végig arcomon kezével.

- Dolgoznod kell. – mondtam szomorúan.

- Csak még 5 perc. – és magához ölelt. – Tudod mit? – felnéztem rá érdeklődve. – Ma nem megyek dolgozni, úgyis szombat van, nem várhatják el, hogy mindig dolgozzak. – mondta komolyan. Erre felcsillant a szemem, még is együtt tudjuk tölteni a nap felét legalább.

- Ez remek. – örültem meg. - Csinálok reggelit. – ültem volna fel, de visszarántott.

- Maradj még. – ölelt szorosan magához. Közel csúsztam hozzá és arcomat mellkasába temettem, így feküdtünk sokáig. Majd egy korgás törte meg a csendet. Egy kicsit éhes voltam már. Erre elnevette magát.

- Jól van, értem én. Menj csak. – puszilta meg homlokom. Kikászálódtam az ágyból és mentem reggelit csinálni. Egy kis tojásrántotta pont megfelelt. Bevittem Elinek is egy tálcán és így fogyasztottuk el ketten az ételt.

- És mit csinálunk, amíg itthon vagy? – törölgettem a tányérokat.

- Hmm…Elmehetnénk egy kis kirándulásra. Mit szólsz hozzá? – ölelte át derekam.

- Benne vagyok. – tettem az utolsó tányért is a helyére. Eli visszament valamiért a szobába én addig letörölgettem az asztalt.

- Öhm Momo… - szólt félve.

- Hm? – néztem kíváncsian rá.

- Ezt felvennéd a kedvemért? – fogta kezében egyik ruhámat. Egy fehér pántnélküli kis darab volt. Különleges alkalmakkor szoktam felvenni.

- Persze. – mondtam boldogan és már el is tűntem a fürdőben. Átöltöztem és mire kiértem Eli is eléggé kicsípte magát.

- Hova készülsz? – kérdeztem.

- Készülünk. – helyesbített.

- Készülünk? – kicsit meglepődtem. Még se felejtette volna el?

- Bizony. – húzott szorosan magához. – Boldog 4. hónapot. – mosolygott piszkosul majd megcsókolt.

- Bolond. – mondtam két csók között. – És merre felé megyünk? – érdeklődtem.

- Majd meglátod. – borzolta össze hajam. Nagyon megőrültem így kicsit jobban kicsíptem magam. Egy szolid kis smink, magas sarkú és kész.

- Hölgyem. – nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Köszönöm. – majd beültem. Sokáig utaztunk, míg egy számomra ismeretlen házhoz értünk. Eli kiszállt és kinyitotta az ajtót, majd kezét nyújtotta. Megfogtam és így sétáltunk be a házba.

- Wáow….ez gyönyörű. – ámuldoztam. Csodaszép nagy festmények a falon, egy gyönyörű kristály csillár, mint a mesékben.

- Gyere utánam. – ragadta meg kezem és sétáltunk az udvar felé. Kiérve az udvarra egy asztal volt megterítve. Eli kihúzta a egyik széket majd leültem rá ő pedig velem szembe.

- Ez gyönyörű… - pár könnycsepp gördült le arcomon.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. – fogta meg kezem.

Remember Me? - 16. Meglepetés

*Momo*

- Hát jó. – fújtam ki a levegőt.

- Hányadika van ma? – kérdezte AJ.

- Március 25. – felelt Kyu.

- Hogy elment ez az év is… - sóhajtott. És valóban, nem sokára vizsgák és szünet.

Pár perc múlva a kocsi megállt. Mivel szemem be volt kötve nem tudtam merre vagyunk.

- Had segítsek. – nyitotta ki az ajtót Kiseop és megfogta kezem.

- Köszönöm, de mikor vehetem már ezt le? – mutattam a kendőre.

- Nem sokára. – mondta biztatón. – Gyere óvatosan. – vezetett. – Vigyázz lépcső. – figyelmeztetett.

- Ó köszi. – nevettem. Magas sarkúban igen nehéz és kellemetlen volt így járkálni, hogy semmit nem látok.

- Várjatok, nyitom az ajtót. – szaladt előre Hoon.

- Vigyázz magas küszöb. – szólt megint Kiseop. – Mindjárt leveheted. – mondta. – Gyere, állj ide. – állított be.

- De minek ez az egész? – értetlenkedtem. Nem jött válasz, és már kezem sem fogta Seop. – Hé Kiseop! – kiáltottam. Semmi válasz. – Valaki?! – kezdtem kétségbe esni.

- Nyugii – állt mögém valaki, majd kikötötte a kendőt és levette szememről. A helyiségben sötét volt még az orromat sem láttam. Majd hirtelen lassú halk zene és halvány fény. Érdeklődve néztem körbe hátha meglátom valamelyik bolondot.

- Momo?! – szólt hátam mögül az ismerős hang. Megfordultam és Elivel találtam szembe magam.

- Hát te? – néztem nagy szemekkel. – Nincs valami fontos dolgod? – érdeklődtem. Csak elmosolyodott és egy vörös rózsát nyújtott át.

- Most pedig fordulj meg. – vállamnál fogva lassan megfordított.

- Boldog Születésnapot! – sétáltak felém egy gyönyörű tortával a többiek. Nagyon meglepődtem, teljesen kiment a fejemből, hogy szülinapom van, ezek a barmok meg emlékeznek rá. Meghatódtam nem is kicsit és pár öröm könnycsepp is legördült arcomon.

- Jaj ti kis… - mosolyogtam és nem tudtam mit mondani.

- Kívánj valamit és fújd el a gyertyákat. – nyújtotta felém a tortát Kyu. Biccentettem.

- Azt kívánom…. – Hogy örökre megmaradjanak ők nekem. – és elfújtam a gyertyát. A fiúk tapsoltak és fütyültek.

- Nagyon köszönöm. – ölelgettem körbe őket.

- Srácok Eli hova tűnt? – kérdezte Dongho. Mindenki csak vállat vont én pedig aggódva néztem hátam mögé.

- Mind1. – vont vállat Ho is és felkapcsolta a villanyokat. – Most már kezdődhet a buli. – kiabálta és feltekerte a hangerőt. Egy ütős kis szám ment, amit a fiúk énekeltek, azt hiszem Neverland volt a címe. Kevin nagyon belejött a táncolásba, hogy véletlenül levert egy poharat. Mit sem törődve vele tovább ment. A többiek is táncoltak és jól érezték magukat kivéve engem, hiába, hogy szülinapom van, mert az, akit szeretik nincs itt. Leültem az egyik székre és onnan néztem Kyuékat. Néha-néha megmosolyogtam a táncukat, mert aranyosak voltak Jaeseoppal. Az alkohol is fogyott rendesen, ahogy elnéztem az asztal felé.

- Hé. – tette valaki kezét vállamra. Ijedten felpattantam és a kéz tulajdonosa felé néztem. Eli volt az.

- Eli – öleltem át szorosan.

- Boldog születésnapot szerelmem! – emelte fel állam és egy apró csókot lehelt ajkaimra.

- Ennél jobb már nem lehet. – mosolyogtam.

- Fordulj meg. – úgy tettem, ahogy kérte. Megfordultam és egy nyakláncot emelt át fejem felett majd nyakamra helyezte. Egy kis arany, szív medál volt rajta egyik felén egy aprócska kis fehér kővel. Megcsodáltam a gyönyörű ajándékot majd visszafordultam Elihez.

- Köszönöm. – suttogtam majd megcsókoltam.  Belemosolygott a csókba, ami engem is mosolygásra késztetett.

- Elég a romantikából. – kiáltott AJ és megragadta kezem és táncolni vitt. Nagyon jól éreztük magunkat. Időközben átmentünk a közeli diszkóba és ott folytattuk az ünneplést. A pia is rendesen fogyott, sőt még jobban is. Kiseop, Kevin és Dongho már épp hogy állni tudtak a lábukon. Kyu és AJ is becsiccsentett eléggé, de ők még bírták. Hoon és Eli keveset ittak mondván, hogy legyen valaki normális is köztünk. Én egy pár pohár koktél és bor után már nagyon jól éreztem magam így nem nagyon emlékeztem miket műveltem. Olyan hajnali fél 2 felé Eli odajött hozzám. Épp egy boros pohár alját néztem, mikor kivette kezemből.

- Elég lesz szerintem. – nézett aggódva rám

- Miért? Pedig ez még csak a 2. üveg. – bambultam magam elé.

- Éppen ezért. – tette csípőjére kezét.

- Na de apucii – az alkohol beszélt belőlem. Nagyon kiütöttem magam.

- Gyere menjünk haza. – fogta meg kezem.

- Nem! – ültem vissza karba tett kézzel és duzzogtam, mint egy 5 éves. – Nem megyek. - ellenkeztem. Sóhajtott egyet és két erős kezét alám helyezte és felkapott. – Tegyél le. – ütögetem vállát. Nem szólt semmi csak vitt kifelé.

*Eli*

Hazafelé menet – mivel nem vezethettem, mert én is ittam egy keveset – gyalog mentem Eunnel. Útközben elaludt én pedig hátamra vettem és úgy vittem tovább. A többiek is velünk tartottak és most kivételesen megengedtem, hogy nálam pihenjenek le. Mert nem igazán szerettem, ha sok ember egyszerre nálam van.

Momo aranyosan szuszogott a fejem mellett. Picit feljebb dobtam, mert csúszott lefelé, ekkor valamit elkezdett mormogni. Először nem értettem tisztán, majd újra megszólalt.

- Szeretlek Ellison. – mondta és szorosan megölelt. Erre csak elmosolyodtam. Pár perc múlva már nálunk is voltunk. Becsődült a bagázs. Momot lefektettem az ágyamba AJ pedig mellé fektette Kyut is. Ő is rendesen kiütötte magát mit ne mondjak. Dongho is levetette magát az ágyra. Hiába próbáltuk lehúzni a lányok mellől nem engedte magát, így inkább hagytuk had aludjon ott.  Lefektettük Kiseopot és Kevint is, Soohyun elhelyezkedett a földön mi hárman pedig a kanapémon helyezkedtünk el és úgy aludtunk.

*Momo*

Reggel nagy fejfájásra ébredtem. Mikor kinyitottam szemeimet egy szuszogó Donghot láttam magam mellet és ijedtemben kipattantam az ágyból, amit rögtön meg is bántam a sajgó fejem miatt. Majd láttam, hogy Ho mellett alszik barátnőm is így megnyugodtam, hogy semmi nem történt.  Úgy döntöttem kimegyek a konyhába – mivel felismertem, hogy Eli házában vagyunk – és iszom pár korty vizet. Ahogy mentem ki láttam, ahogy Hoon, AJ és Eli a kanapén nyomorog és megmosolyogtam őket. Jó volt őket így együtt látni megint. Tovább mentem a konyába és töltöttem magamnak egy kis vizet. Majd egy ölelő kezet éreztem hasamnál. Hátra néztem és a szőke hercegem nyúzott arcát láttam.

- Jó reggelt. – puszilta meg arcom.

- Neked is. – simogattam kezét. – Hogy aludtál? – kérdeztem.

- Hát Jaeseoppal és Hoonnal az alvás…inkább ne részletezzük. – nevetett. Én is vele nevettem. – És te? – nézett aranyosan rám.

- Viszonylag jól. – mosolyogtam. – De öhm…ugye nem csináltam semmi őrültséget? – fordultam felé és néztem félve rá.

- Hát ha az őrültségnek számít, hogy 5 másik srácot megcsókoltál és egy csajra is rámásztál akkor de. – mondta halál komolyan. Megrémült arccal néztem rá. Tényleg ennyire berúgtam volna? – Jaj el ne hidd. – nevetett. – Jól viselkedtél, ne aggódj. – simította arcomon kezét.

- Gonosz vagy. – néztem rá mérgesen. – Most megsértődtem. – fordítottam fejem oldalra.

- Jaj ugyan már. Tudod, hogy szeretlek. – lehelte nyakamba.

- Hm. – emeltem fel orrom továbbra is. Mosolyogva megrázta fejét és lágyan nyakam kezdte csókolni. Apró puszikat lehet rá, amitől kirázott a hideg. Egyre feljebb haladt, míg elért szám széléig, ahol elidőzött kicsit.

- Najó… - engedtem végül és megcsókoltam. Kezeimmel átkaroltam nyakát és egy kisebb csók csatába kezdtünk.

- Khm… - köszörülte meg valaki torkát. Ijedten elváltak egymástól ajkaink és a hang tulajdonosa felé néztünk. – Nem áll szándékomban megzavarni titeket, de már mindenki fent van. – nézett ránk álmos fejével Dongho. Elnevettük magunkat, majd megfogtam Eli kezét és kimentünk a nappaliba. Valóban mindenki fent volt már. AJ és KyuWon a kanapén ültek egymás mellett kézen fogva, Hoon és Kiseop a földön fetrengtek telefonjukkal kezükben, Kevin az ablakon bámult kifelé Soohyun pedig…

- Hé! Hol van Soohyun? – kérdeztem hirtelen.

- Fürdik. – fordult felém Kevin, majd vissza az ablakhoz.

- Óóó. Nekem is kéne. – néztem végig magamon.

- Ugyan minek. – derekamnál fogva közelebb húzott magához Eli.

- Nézd meg hogy nézek ki. – mutattam magamra.

- Gyönyörűen. – és egy puszit lehet arcomra.

- Pabo. – mosolyogtam. Majd Soohyun is megjelent egy szál törülközőben.

- Ó haver, legalább öltözz fel. – nézett undorodva Kiseop Soora.

- Engem nem zavar. – csillogott Dongho szeme. – Vagyis izé… - pirult el. Meg kell hagyni egész szép kidolgozott teste volt Soonak, amit én is megnéztem picit.

- Még a végén féltékeny leszek. – nevetett Eli.

- Ugyan már – legyintett Soo és Donghora kacsintott. Mi a fene?!

- Nos – csaptam össze kezem – akkor én megyek fürdeni, még mielőtt bárki megelőzne. – mondtam. Beszaladtam a szobába kis táskámért és egy törülközőért majd a fürdőbe. Levetkőztem, majd beálltam a meleg zuhany alá. Végre lemoshattam a koszt magamról. Megmosakodtam Eli tusfürdőjével, aminek igen jó illata volt. Elzártam a vizet megtörülköztem és visszavettem fehérneműimet majd magamra tekertem a törülközőt és kimentem.

- Öhm Eli… - álltam a nappali ajtajába. Minden szem rám szegeződött. Hoon és Soohyun picit elpirult, Kyu és Kevin csak kuncogtak rajtuk.

- nem kéne így mutogatnod magad. – lépett mellém a barátom.

- Bocsi. – rebegtettem szempilláim. – Tudnál adni nekem egy felsőt? – néztem rá szépen.

Megindult a szobájába és egy kék pólóval tért vissza. Átnyújtotta nekem én pedig visszaszaladtam a fürdőbe és felvettem. Olyan volt, mint egy ruha. Combomig ért, akárcsak a tűzpiros ruhám.

- Oké mehettek fürdeni. – mentem többiekhez.

- Milyen jól állnak neked a cuccaim. – tette csípőjére kezét Eli és végig mért. Csak kuncogtam egyet és odatipegtem hozzá és nyomtam egy puszit arcára.

Remember Me? - 15. Menjünk bulizni!

*Momo*

- Nos mit szóltok hozzá? – érdeklődött Seopie.

- Hmm… - hümmögött Dongho. Mindenki nagy gondolkodóba esett, mi legyen.

- Naaaaa sráááácok – szinte már-már könyörgött a vöröske.

- Menjünk el – mondta vidáman Kyu.

- Ezaz. – ütött a levegőbe vidáman Kiseop.

- Akkor gyerünk öltözni. – hessegette ki a srácokat Kyu. – Ember – nézett rám komolyan – ezek kajak őrültek. – nevetett.

- Azok. – mosolyogtam és bámultam az ajtót. A ház lecsendesedett, ahogy a srácok elmentek. Kicsit idegesített is ez a csend, de néha ez is kell.

- Na akkor keressünk valami göncöt. – nyitotta ki szekrénye ajtaját a lány. – Szerinted mit vegyek fel? – állt csípőre tett kézzel és állát piszkálta.

- Annyi ruhád van, válassz ki egyet közülük. – nevettem. Tényleg sok ruhája volt és ezeket általában az egész ház minden egyes szegletén megtalálni. Rendetlen egy lány, de én így szeretem.

- Ajj, de ajj.. – vakarta fejét. – Szerinted AJ minek örülne? - kutakodott egy keveset és elővett 3 ruhát. – Ennek? – tett maga elé egy rózsaszín térdig érő passzos ruhát… - vagy ennek? – majd egy fekete combig érő szintén passzos ruhát, amin egy fekete rózsa díszelgett bal vállánál. – vagy pedig ennek? – végül egy fehér pántnélküli darabot mutatott.

- Öhmm…. – néztem ide-oda a ruhák között. – szerinteeeem aaa…- vakartam fejem. – Az. – mutatta a fehérre. – Az a legjobb. – vágtam hülye fejet hozzá.

- Tuti? Nem kurvás nagyon? – méregette magát a tükörben.

- Te…akkor miért mutattad meg? – karba tett kézzel ültem.

- Jójó igazad van. Ez lesz a legjobb. – elégedett meg végül ruhával. – és te? Miben jössz? – fordult felém.

- Passz… - vontam meg vállam. – Majd keresek valamit aztán oké. – forgattam szemeim. Nem szerettem nagyon bulizni járni, mindig csak Kyu kedvéért mentem el, soha nem önszántamból.

- Na most az egyszer csípd már ki magad. – kérlelt barátnőm.

- Nem akarom…

- Eli kedvéért. – rebegtette szempilláit. Sóhajtottam és megadtam magam.

- De csak most. – mutattam fenyegetőn mutató ujjammal, hogy még csak meg se próbáljon máskor Elivel előjönni.

- Rendben. – bólogatott, mint egy kiskutya. – Na mutasd mid van, nem mintha nem ismerném már eléggé a ruhatárad. – indult meg a szekrényem felé. Nekem nem volt annyi ruhám, mint neki, de azért én is elő tudtam állni pár különleges ruhadarabbal.

- Neked nincsenek normális ruháid? – dobálta ki felsőimet.

- Kyu – szóltam – ha kinyitod azt a felét – mutattam a szekrény bal oldalára – akkor több mindent találsz. – érdeklődve fordult az említett hely felé és kinyitotta az ajtót. Amikor meglátta milyen ruhák vannak benne el kezdett visítozni.

- Úristen Momo ezeket a ruhákat miért nem mutattad eddig? – őrjöngött. – Hordhatnád őket többször is. – nézett vádlón rám. Csak vállat vontam és megindultam én is a szekrény felé.

- Gyere csak ide. – csoszogott közelebb hozzám Kyu és hozzám mért egy hosszú sötétkék selyemruhát. – Nem, ez nem jó… - ingatta fejét. Kicsit turkált még a cuccaim közt majd felkiáltott. – EZ LESZ AZ! – vett ki egy tűzpiros pántnélküli ruhát. Semmi extra nem volt ebben a ruhában mégis nagyon vadító és szexi volt. – Ezt kell felvenned megértetted? – parancsolt rám.

- Igen is asszonyom! – vágtam haptákba magam.

- Hülye. – nevetett. – Na vedd fel. Már kíváncsi vagyok. – tapsikolt. Elvettem tőle a ruhát majd gyorsan átöltöztem. A ruha combomig ért. Nem szerettem a túl rövid ruhákat, de még magamat is meglepve egész jól néztem ki.

- Hűűűű – ámult Kyu. – Még a végén féltékeny leszek. – nézet nagy szemekkel. – Csak aztán el ne vedd a pasimat. – nevetett.

- Bolond. – nevettem vele. – tudod, hogy soha nem tennék olyat, meg hát Eli. – pirultam el.

- Igaz is. – mosolygott. – Picit bele kéne húzni, mert a fiúk mindjárt itt vannak. – nézett az órára. Majd ő is átöltözött. Mivel elég szexinek éreztem magam – igen szexinek ami nem sokszor fordul elő… - így egy kicsit vadabb sminket tettem arcomra. Jól kihúzott szemek, vörös rúzs. Kell ennél több? Majd a ruház illő táska és vörös magas sarkú és kész is voltam majdnem. Még régebben anyutól kaptam egy Gabriella Sabatini Sabatini parfümöt. ezt csak kivételes alkalmakkor használtam, így nem is fogyott sok belőle. A levegőbe fújtam párszor majd alá álltam így rám szállt a permet. Most már teljesen kész voltam már csak Kyura vártam.

Kopogtattak.

- Kyu siess. – kiabáltam a szobája felé.

- Megyek rögtön. – kiáltott vissza. Pár perc múlva már ő is magas sarkúját vette és már mehetünk is.

- Te sem panaszkodhatsz ám. – böktem oldalba könyökömmel.

- Ugyan. – legyintett. – Ennél szoktam sokkal szebb is lenni. – kacsintott.

- Ennél már hova? – kacagtam fel.

Türelmetlen kopogás szakított félbe minket.

- Jól van már. – tipegett az ajtóhoz a lány. Kinyitotta és egy kiöltözött AJ állt az ajtóban egy szál vörös rózsával a kezében.

- Ezt a szép hölgynek. – nyújtotta a virágot Kyunak.

- Óóóó köszönöm. – hatódott meg KyuWon és megcsókolta párját. A mai napig nem tudja senki csak ők ketten, hogy hogyan jöttek össze. Pedig mindenki kíváncsi volt rá, de ők letudták azzal, hogy elmentek vacsorázni és akkor, de tudtuk, hogy nem ez az igaság, de inkább rájuk hagytuk.

Ezen a kis romantikán nem tudtam nem mosolyogni. Nagyon aranyosak együtt.

- Hozzatok kabátot, mert hideg van kint. – figyelmeztetett Jaeseop. Felvettük kabátunkat és mentünk is.

- A többiek? – néztem körbe, ahogy leértünk a lépcsőn.

- Passz. – vont vállat AJ. – Azt mondták nem sokára itt vannak. – nézett ő is körbe. És valóban Eli és Dongho kivételével mindenki megérkezett.

- Öhm. Eli? – néztem kérdőn Kiseopra. Csak csóválta fejét. Majd megszólalt a telefonom. Dongho volt az.

- Szia Noona. – először szólított így mióta ismertük egymást.

- Mióta Noonázol te engem? – nevettem a telefonba.

- Mostantól. A lényegre térve én és Eli egy picit később megyünk, úgy hogy nyugodtan elindulhattok. – mondta.

- Hogyhogy később jöttök? – biggyesztettem le szám.

- Elinek közbe jött valami fontos és kérte, hogy segítsek neki. – mondta unott hangon.

- Ó értem… Akkor majd ott. – próbáltam mosolyogni.

- Rendben. Szia Noona.

- Szia. – tettem le a telefont.

- Mi a baj Momo? – nézett aggódva Hoon.

- Dongho és Eli később jönnek, mert Elinek közbe jött valami fontos és Dongho segít neki elrendezni… - mondtam picit fájó szívvel.

- Ne aggódj, jönni fognak. – simogatta meg hátam a srác.

- Jól van. Menjünk. – indultam meg a kocsik felé. Picit rosszul esett, hogy Eli nincs itt, de ha valami fontos dolga van.

- Ó egyébként.. – szállt be mellém Hoon. – csinos vagy. – jegyezte meg.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

- Öhm…Momo?! – szólt a hátsó ülésről Kiseop.

- Hm? – fordultam hátra.

- Ezt a szemedre kéne tenni. – tett egy kendőt szemem elé.

- Miért is? – lepődtem meg. Csak megvonta vállát és felkötötte a kendőt. – De minek kell ez? Nem szeretem a sötétet. – nyafogtam, mint egy kislány, de közben nevettem is.

- Passzolom. – hallottam Kiseop hangját. 

Remember Me? - 14. Béküljetek ki!

*Momo*

Amikor Eli kimondta, hogy szeret, a fellegekben jártam. Elöntött a boldogság, úsztam az örömben és még sorolhatnám. Még az anyukám által szerzett sebeket is enyhítette valamelyest, mert így tudtam, nem leszek egyedül.

Elivel otthon voltunk nálunk, amikor AJ és a többiek beállítottak.

- Sziaaaaaaa Euuuuuuuuun. – üvöltött Dongho. Esküszöm, mint egy óvodás.

- Hoztunk kaját. – hallottuk a zacskócsörgést. Kyu bejött a nappaliba és tátott szájjal bámult ránk.

- Hát..ti..te..ő..és….Eun mi folyik itt? – habogott a lány. Elivel jót nevettünk rajta. Majd Dongho és AJ is beállított.

- Én mindig is tudtam. – csóválta fejét Ho és lehuppant mellénk. AJ csak kacsintott Elire.

- De emberek, az isten szerelmére, csak én nem tudom mi folyik itt? – hitetlenkedett barátnőm.

- Az úgy volt… - kezdtem a mesébe.

- Hogy bevallottam mit érzek. – fejezte be Eli.

- Hu. – csupán ennyi volt a reakcióra, amire nagy nevetés tört ki. - De legalább boldogok vagytok. – mosolygott.

- Bizony. – néztem a szőke most már barátomra.

- És mit csinálunk ma? – kapcsolgatta unott fejjel a tévét Dongho.

- Ó igaz is, beszéltem a srácokkal, elmehetnénk bulizni valahová, mit szóltok? Dongho te is ott voltál. – nézett Elison a srácra.

- Nekem 8. – vont vállat Ho.

- Annyira lehangoló vagy. – nézett gonoszan Donghora Kyu. – Mi van veled?

- Hiányoznak a srácok… - nézett maga elé. – Hiányzik, hogy mind együtt vagyunk… - folytatta.

Erre néma csend lett. Nekem is hiányoztak azok a jómadarak. Még csak nem is nagyon találkoztam velük. Majd a csendet ajtókopogás törte meg.

- Megyek. – kiáltott Kyu. – Ó Soohyun. – nyitott ajtót.

- Hello. – hallottuk hangját kintről.

- Gyere beljebb.. vagy is már rég otthon kéne érezned magad. – engedte be Kyu.

- Igaz is..bocsi. – mondta zavartan Soohyun.

- Sziasztok. – köszönt nekünk is.

- Hello, téged is látni? – pacsiztak le a fiúk.

- Tudjátok…szerintem ki kéne békülnötök Hoonnal. – vágott a közepébe Soo. Témánál vagyunk. Mindenki kíváncsian nézett Elire, vajon mit felel.

- Nem. – mondta tömören.

- De Eli…- kezdte Dongho is.

- Nincs de…Azok után Ho? Ha ennyire hiányoznak, mért nem mész hozzájuk? – borult ki Eli.

- Hé nyugodj meg, rendben? – fogtam meg kezét. Egy kicsit lehiggadt. – Figyelj…szerintem se jó ez így Eli. Túl jó barátok voltatok, ahhoz, hogy ez a barátság véget érjen. – mondtam komolyan. Fújt egyet.

- Átgondolom. – vakarta tarkóját.

- És Soohyun…hogyhogy ilyen hirtelen? – fordult felé Kyu.

- Kevin is hiányol titeket.

- Látod! – mutatott Dongho Soora. – Nem csak én vagyok így vele. – mondta vádlón.

Megint nagy sóhajtás. – Hívd fel őket. – utasította Soohyunt Eli. A fiú már tárcsázta is Hoon számát és lebeszélte a találkozót.

- Pár perc és itt vannak. – tette el telefonját. Feszülten teltek a következő percek. Féltem, Eli mit fog mondani vagy esetleg csinálni. Majd kopogás.

- Megyek. – szólt Kyu. – Sziasztok, gyertek. – tessékelte beljebb őket.

Dongho, AJ és Eli egymás mellé álltak míg Hoon, Kiseop és Kevin ugyanígy velük szembe. Soohyun a két hármas között, mint valami bíró, mi Kyuval a kanapéról néztük mi történik. Hosszú óráknak tűnő percekig csak bámulták egymást Eliék.

- Izé… - szólalt meg halkan Kevin. – Szóval… hiányoztok srácok. – suttogta. Dongho megvakarta fejét és kilépett.

- Ti is. – és átölelte Kevint. A srác először meglepődött, majd viszonozta az ölelést.

- Remek. – mondta AJ és kiállt a sorból, Kiseop ugyanúgy. Immár csak Hoon és Eli álltak egymással szembe. Szúrós pillantásokkal nézték egymást.

- Eli…- szóltam. – Kérlek..

*Eli*

Kicsi hangjára picit megenyhült a szívem, de nem nagyon akartam ezt az egészet. Oda lenne az büszkeségem.

- Habár soha nem fogom ezt elfelejteni… - kezdtem. – de legalább miattuk. – böktem a srácok felé. – nem is kibékülni, de mint normális emberek, viselkedjünk. – nyújtottam kezem Hoon felé. Pár másodpercig nézte, majd megfogta.

- Végre!! – ugrott Hoon nyakába Kevin.

- Nyugi van. – fejtette le Kevin kezét nyakáról Hoon. Eunre néztem. Boldog volt.

- Ez az én Elim. – ölelt át. Szorosan magamhoz öleltem, hogy lássa Hoon, már hozzám tartozik. Meglepődött, ahogy láttam.

- Öhm..ti együtt vagytok? – nézett furcsán ránk Kiseop.

- Ühüm. – bólogatott vidáman Eun. Kiseop Hoonra nézett és vállára tette kezét. Ezt most elbuktad Hoon…- gondoltam magamban.  Hoon arcáról a mosoly eltűnt és düh váltotta fel. Gondoltam, nem így tervezte a dolgokat közte és Eun közt. Mit ne mondjak nem tudtam sajnálni…

- Én most megyek… - fordult Kiseop felé Hoon.

- Hoon! – szólt utána Eun. A lány rám nézett kérdőn, mit tegyen.

- Beszélj vele… - ezt találtam a legjobb megoldásnak. Bólintott, majd Hoon utána ment.

*Momo*

-  Hoon, várj, kérlek! – futottam le a lépcsőn. Útközben magamra kaptam a kabátomat, mert kint nagyon hideg volt még, hiába, hogy itt a tavasz. – Hoon! – kiáltottam, de mint aki meg se hallotta sietett tovább. – ezt nem hiszem el… - motyogtam orrom alatt és nagyobb tempót vettem fel. Végre utol értem és megragadtam kezét. – Várj! – szorítottam csuklóját. Megtorpant, de nem nézett rám. – Nézd…én…sajnálom. – kezdtem. – Én csak…mióta emlékszem mindenre, Eli…vagyis, kérlek, mondj valamit. – kérleltem.

- Én reménykedtem benne, hogy végre elfelejtetted őt… - suttogta. – annyira bíztam benne, hogy végre veled lehetek, hogy ölelhetlek mindörökké… - mondta még mindig elfordulva tőlem. – én csak….szeretni akarlak. – hangja megremegett és arcát törölte.

- Nézz rám! – utasítottam. Nem mozdult. – Azt mondtam nézz rám Hoon! – emelte feljebb hangom. Erre megfordult és könnyekkel teli arccal rám nézett. Kicsit megijedtem, hogy ezek után mit fog csinálni bárkivel, de főleg magával.

- Én sajnálom, hogy így alakultak a dolgok…de akkor is fontos maradsz számomra, érted? – néztem mélyen szemébe.

- Én voltam a bolond, hogy beléd estem… ezzel is csak a gondot okoztam… - kezdte sajnáltató beszédét.

- Először is, nem, nem okoztál gondot…Másodszor kérlek, ne sajnáltasd magad, ezt senki nem szereti. – néztem komolyan rá. Mély levegőt vett.

- Rendben. Megértettem. – elmosolyodott.

- Ezt már szeretem. – mosolyogtam vele.

- Csak adj egy percet, és minden olyan lesz, mint régebben. Úgy fogok csinálni, mint akit nem érdekel a szerelmi életed, és hogy kit szeretsz. Mintha ezek a dolgok meg se történtek volna. Én csak a legjobb barátod leszek. - mondta. Volt valami, amitől nagy fájdalmat éreztem szívemben. Ahogy ezeket kimondta bűntudatom lett, de tudtam, így lesz a legjobb, hisz én Elit szeretem.

- Rendben. – suttogtam. Elfordult, megtörölte arcát, feljebb húzta kabátja ujját és vigyorogva rám nézett.

- Na, mehetünk vissza?  - karolt át. Kicsit ijesztő volt ez a hirtelen változás.

- Öhm…igen?! – néztem kérdőn rá.

- Akkor gyerünk! – nevetett és elkezdett futni visszafelé. Megvontam vállam és futottam utána. A lépcsőnél értem utol, nagyon gyors meg kell hagyni.

- Várj egy percet. – lihegtem. Nagyon elfáradtam és a levegő is beszorult, így oldalamat fogtam, bár nem segített tudtam.

- Minden okés? – tette hátamra kezét.

- Persze, csak kicsit elfáradtam. Nagyon gyors vagy ugye tudod? – nevettem.

- Nem hiába én voltam mindig az első a futóversenyeken. – dicsekedett.

- Majom.. – löktem arrébb és kettesével szedve a lépcsőfokokat, futottam felfelé. – fönt találkozunk. – kiabáltam utána. Valóban, fönt megvártam, míg ő is felér, így mentünk vidáman vissza a többiekhez.

- Látom minden okés?! – nézett kérdőn ránk Kiseop.

- Igen, minden. – bólogatott Hoon.

- Akkor jó. – örült meg Seopie is.

Levettem cipőmet, majd Eli felé vettem az irányt. Hozzábújtam és mélyen mellkasába temettem arcomat.

- Héhé, mi a helyzet? – lepődött meg szerelmem.

- Csak…szeretlek. – mormogtam pólójába. Mélyen beszívtam kellemes illatát, hogy mindig emlékezek rá, bárhol is legyek.

- Én is szeretlek. – simogatta meg fejem és átölelt. – És…minden rendben? – kérdezte félve.

Felnéztem gyönyörű arcára és megnyugtatóan bólintottam, majd egy puszit nyomtam arcára.

- Akkor jó. – mosolygott.

- Na srácok – csapta össze kezét Kiseop. – Úgy hallottam bulizni van kedvetek. Itt a közelben van egy ismerősöm, akinek van egy bárja, ahol ma nagy ünneplés és bulizás van. Ha gondoljátok, mehetünk mi is. – vázolta fel a helyzetet a kis vörös.

Remember Me? - 13. Hát mégis szeretsz?

*Momo*

Fájó fejjel ébredtem kora reggel. Ránéztem az órámra, fél7. Ideje volt készülődni.  Kyu még aludt, így felkeltettem.

- Kyu..- simogattam vállát. – ébresztő. – suttogtam fülébe.

- Ajj… - húzta fejére a takarót.

- El fogsz késni, és AJ haragudni fog rád. – AJre már ugrott is ki az ágyból.

- Fent vagyok. – mondta. Az ő szemei is pirosak és fel voltak dagadva a tegnapi naptól. – Biztos bejössz? – kérdezte óvatosan.

- Muszáj. – húztam félmosolyra a szám. Bólintott és ő is el kezdett készülni. Félóra múlva már indultunk is a suliba. Útközben összefutottunk Jaeseoppal, akinek épp szünete volt sulijába. Mázlista.

- Sziasztok lányok. – nyomott egy cuppanós puszit Kyu arcára.

- Szia. – köszöntünk.

- Hogy vagytok? – fürkészte arcunkat.

- Nem a legjobban, de élünk. – mosolygott Kyu.

- Momo? – nézett rám.

- Jól vagyok. – mondtam. – Na de hagylak titeket. – mosolyogtam. – Majd találkozunk a suliban Kyu. – és elsiettem. Az órák gyorsan mentek. Elivel alig beszéltem egész nap valamit, és ez rossz volt, mert egyre jobban éreztem, hogy hiányzik. Kellett nekem ráüvöltenem…Hoonnal se találkoztam ez alatt az idő alatt olyan sokszor. Nem értem mi baja lehet. A fiúk között is kialakult két kis rész…Eli,Dongho és AJ  a másik pedig Hoon,Kevin és Kiseop, egyedül Soohyun tartott mind a két klikkel. Nem értem mi ütött beléjük. Nem jó ez így…nagyon nem.

Kicsengettek. Sétáltam le a lépcsőn, amikor megláttam Donghot, Elit és még pár srácot az évfolyamról a kis udvarban. Úgy döntöttem odamegyek hozzájuk.

- Sziasztok. – dobtam le magam Dongho mellé.

- Hello-hello szépségem. – köszönt az egyik srác. Valami Joon volt a neve.

- Nagyon vicces vagy. – gúnyolódtam.

- Nyugi van. – nevetett.

- Hogyhogy szünet van nálatok Ho? – kérdezte Xander. Szerettem ezt a srácot, nagyon jó fej, és jókat lehet vele hülyülni.

- Passz. – mondta tömören Ho.

- Az úgy jó. – nevetett Xander.

Én csak Elit tudtam nézni. A szőke haja felzselézve. Mindig is jól állt neki. A gyönyörű két szempár. Az arca. Szép látvány volt. Rám nézett én pedig hirtelen elkaptam tekintetem. A gyomrom görcsbe rándult és ezer pillangó repkedett benne. Éreztem, ez már több mint barátság felőlem, de ő vajon mit gondol?

- Momo jól vagy? – nézett érdekesen rám Xander.

- Mi-miért is? – dadogtam.

- Olyan fura lett a tekinteted. Olyan…olyan, mint a szerelmeseké. – mondta. Mint a szerelmeseké? Ez meg mi a fene…Honnan tud ennyi mindent leolvasni az ember arcáról ez a majom?

- Őőő..izé.. én csak elgondolkodtam mit fogok csinálni, ha hazamegyek. – hazudtam.

- Aha. – nézett gyanúsan. – Ahogy érzed. – erre csak egy átlátszó mosoly fészkelte arcomra magát. Továbbra is Elit néztem, de most ő is figyelt engem. Egymást néztük hosszú percekig. Nem is hallottam körülöttünk mit beszélnek a srácok. Majd felment bennem a pumpa…

- Najó…nekem elegem van…- álltam fel dühösen és indultam meg. Szaporán szedtem lábaimat, minél hamarabb otthon akartam lenni, de még az iskola területén sétáltam, amikor valaki megfogta a kezem.

- Mi a….- kezdtem volna, de nem tudtam befejezni, mert egy csókkal elhallgattatott az illető. Szemeim kikerekedtek a csóktól pláne tőle… Ajkaink elszakadtak egymástól és szomorú tekintettel nézett rám.

- Kérlek…ne haragudj. – kérlelt lágy hangon. Mikor végre felfogtam, hogy ki áll előttem nagyot dobbant a szívem és könnyek gyűltek szemembe.

- Hát szeretsz? – hullott egy könnycsepp a vizes kőre.

- Mindennél jobban. – nézett mélyen szemembe.

*Eli*

Ahogy ismertem Momot, tudtam, hogy nem hagy ki egy napot se a suliból, így volt ez ma is. Hiába, hogy édesanyját tegnap temették, ő bejött. Egész nap alig szóltam hozzá. Nem tudtam mit mondani. Az érzések csak úgy kavarogtak bennem. Lehet el kéne mondani neki, hogy szeretem? törtem fejem. Nem tudtam dűlőre jutni, és miután a banda úgy mond két részre bomlott csak nehezebb lett a helyzet, mert Hoonról nem tudtam, mit tervez. Amióta volt az a kisebb verekedésünk nem váltottunk egy szót sem. Amikor néha találkoztunk még csak egymásra sem néztünk. Én nem utáltam őt, de nem is szerettem ezek után, hogy ő hogy volt ezzel, nem különösebben érdekelt.

A mai nap is gyorsan eltelt, így a srácokkal megbeszéltük, hogy egy kisebb őrjöngést csináljunk suli után, a részleteket majd óra után a kisudvarban megbeszéljük. Így is lett. Dongho már ott várt Xanderrel és a többiekkel együtt.

- Sziasztok. – köszöntem vidáman.

- Hello-hello. – pacsiztunk le Xanderrel. – Na mi a helyzet? Akkor hogy lesz ma? – érdeklődött.

- Hát – vakartam fejem - fogalmam nincs.

- Ne hülyéskedj már! – ütötte meg vállam Kibum.

- Bocsi srácok. – védekeztem. – Merre menjünk? – nevettem.

- Passz. – mondta tömören Dongho.

- Te ember mi van veled? – mutogatott rám Xander.

- Miért? – lepődtem meg.

- Olyan szétszórt vagy. – jegyezte meg.

- Tuti szerelmes. – ült le Ho. Követtük a példáját mi is.

- Szerelmes vagy? Ki az a szerencsétlen? – rebegtette szempilláit Alexander.

- Ember leszállnál rólam? – löktem arrébb. – Én csak… - hajtottam le fejem, ekkor megjelent Kicsi.

- Sziasztok. – ült le Dongho mellé. Úgy láttam jó napja volt.

- Hello-hello szépségem. – köszönt neki Joon. Nem szerettem ezt a srácot…túlságosan nyomult mindenkire.

- Nagyon vicces vagy. – grimaszolt Eun.

A következő pár percben nem nagyon szólt semmit. Én a fiúkra figyeltem, de éreztem magamon pillantását, majd ránéztem, de erre elkapta fejét.

-  Momo jól vagy? – nézett furán Xander.

- Mi-miért is? – dadogott.

- Olyan fura lett a tekinteted. Olyan…olyan, mint a szerelmeseké… - mutogatott kezével a srác.

Mint a szerelmeseké? Xander mindig le tudott olvasni az ember arcáról mindent. Jól csinálta. Tehát szerelmes valakibe…

- Őőő..izé.. én csak elgondolkodtam mit fogok csinálni, ha hazamegyek. – mentegetőzött.

- Aha..Ahogy érzed. – mondta Xander. Ez az ember…

Majd az elkövetkező percekben egymást néztük újra.

- Najó…nekem elegem van.. – állt fel dühösen és elsietett.

- Ez a lány. – nézett értetlenül utána Xander. Csak lehajtottam fejem és nagyot sóhajtottam. – Ő az Eli? – kérdezte komolyan. Bólintottam. Nem tudtam mit kéne tennem. – Én a helyedben utána mennék. – fonta össze kezeit. Igaza volt..utána kellett mennem…

Minden meggondolás nélkül futottam utána, majd megragadtam kezét.

- Mi a… - kezdte volna, de arcát közre fogtam és megcsókoltam. Ebben benne volt minden, amit iránta éreztem. Szerelem, aggódás, törődés…minden. Majd fejem elhúztam arcától.

- Kérlek, ne haragudj. – néztem bűnbánóan rá. Könnyes szemeivel csak nézett.

- Hát szeretsz? – kérdezte meglepődötten.

- Mindennél jobban. – néztem sötétbarna szemeibe. Pár könnycsepp legördült arcán, majd átölelt.

- Azt hittem, soha nem fogom ezt tőled hallani. – szipogott. Meglepett a reakciója. Azt hittem, majd ellök magától vagy valami hasonló, de nem. Szeret.

- Hé. – emeltem fel fejét állánál fogva – Most már minden nap el fogom neked mondani, szeretlek. – és komolyan is gondoltam. Elmosolyodott végre. – Mosolyogj többet. Így még szebb vagy. – simítottam kezem végig arcán.

- Bolond. – pirult el.

- Emeld fel a kezed. – emeltem fel kezem.

- Hm?! – nézett értetlenül.

- Gyerünk, emeld fel. – mosolyogtam, de mindvégig a szemébe néztem. Felemelte kezét és összekulcsoltam enyémmel. – Mindig veled leszek. – döntöttem homlokának homlokom. – Szeretlek. 15 éve… - mondtam.

- 15 éve? – meglepődött.

- Igen.

- Tehát a kívánságod? – mondta felismeréssel az arcán.

- Pontosan. Te voltál. – mosolyogtam.