Remember Me? - 5. Ő az.

*Eli*

Höhh… Hoon milyen kedvesen viselkedik azzal a kis…. Had viselkedjen, majd pofára esik… Minek az az úszógumi? Csak nem tud úszni a mi kis Eunünk? - nevettem magamban.

- Eli? – termett hirtelen mellettem Kevin.

- Ó az istenit Kevin, a szívbajt hozod rám. – kaptam szívemhez. erre jót nevetett. – Mit akarsz? – mondtam végül.

- Nem láttad az öltöző kulcsot? – nézett a törülközők felé.

- Hoonnál volt utoljára, ő rakta el. – mutattam az említett felé.

- Ó rendben…köszi. – majd futott a medence felé. Bekiabált a kis turbékoló párnak..vagyis izé Hoonnak. Kijött és elment megkeresni a kulcsot így Eun egyedül maradt. Na most mihez kezdesz kislány? - gúnyolódtam magamban. Egy pillanatra elnéztem és mikor visszafordultam Eun már nem volt az úszógumiban. Gondoltam csak hülyéskedik, majd ahogy megláttam, hogy kapálódzik, magam sem tudom miért, de beugrottam érte

- Eun tarts ki, megyek! – úsztam felé amilyen gyorsan csak tudtam. Lebuktam a víz alá és megfogtam a kezét, majd felhoztam a felszínre. – gyerünk, ébredj. – paskoltam meg arcát. Kiúsztam vele majd elfektettem a földön. – Gyerünk már Eun, kelj fel. – nyomtam mellkasát.

- Úristen Kicsiii – kiabált mögöttem Kyu. Megdöbbentem. Azt mondta Kicsi? Nem az lehetetlen…Nem lehet, hogy Ő az… - Eli mi történt? – futott hozzám Kyu.

- azt hiszem lecsúszott a gumiról. – próbáltam újra éleszteni, de nem ment. Majd eldöntöttem, nincs más választás, természetesen a szájból szájba lélegeztetés. Befogtam orrát és ahogy csak tudtam, nyomtam a levegőt tüdejébe. Ajkai puhák voltak, amint enyémhez értek, teljesen beleremegtem már ebbe is. De miről beszélek?

- Gyerünk, mi lesz már? – kezdtem aggódni.

- Valaki hívjon orvost gyorsan. – kiabált Kyu. Soohyun el is szaladt orvost keresni Donghoval.

Majd köhögés és egy kis víz folyt ki Eun száján. Végre! Fellégeztem, hogy felébredt.

- Eun!! – ölelte át barátnője. – Minden rendben van? – nézett rá.

A lány csak bólogatott. Az orvos is megérkezett végre. Arrébb álltam, hogy meg tudja vizsgálni, rendben van-e. Ahogy néztem azon gondolkodtam, hogy szólította őt Kyu. Kicsi. Ez lehetetlen.

- Dongho?! – szóltam miközben magam elé meredtem.

- Igen? – nézett kíváncsian.

- Mi volt a lánynak a beceneve még kis korunkból? – kérdeztem.

- JiEun lányának?

- Igen. – feleltem.

- Hmm…azt hiszem vagy Kicsi vagy Momo, de már nem emlékszem annyira pedig én még közelebb állok az 5 éves korhoz, mint te. – nevetett. – Egyébként akárhogy is, de ügyes voltál, gratulálok. – veregette meg vállam. Bólintottam, majd leültem a napozó ágyra.

Csak Kicsinek szólította. De nem lehet Ő…hiszen ők ott hagytak minket…

- Hé haver, jó voltál. – jöttek a többiek is gratulálni.

- Örülök. – mondtam unottan. Majd felálltam és bementem az öltözőbe, átöltöztem és visszamentem AJék nyaralójába. Gondolkodnom kellett. Csendben, nyugalomban. Ha valóban Ő az, mért nem keresett? Ó persze, hisz nem emlékszik semmire csak 4 kisfiúra és egy szülinapi zsúrra. Mivel nem jutottam semmire, úgy döntöttem felhívom anyut.

- Szia anyu. – köszöntem a telefonban.

- Szia édesem. Hogy vagy? – kérdezte lágy hangon.

- Megvagyok, köszönöm. Veletek minden rendben? – érdeklődtem.

- Igen. – érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog.

- Anyu?! Nem tudod véletlenül, hogy hívják Ji lányát? – tértem a tárgyra. Pár másodperc csönd.

- Miért érdekel? – a hangja megváltozott. Komorabb lett.

- Csak érdekel. – hazudtam.

- Azt hiszem, Kim Yo Eun. – válaszolta.

- És mennyi idős most körülbelül?

- Annyi, mint te. – hangzott a válasz. Teljesen ledöbbentem.

- Rendben…köszönöm, most megyek. Szia. – és letettem.

Ez lehetetlen. Még mindig nem hittem el, hogy annyi év után végre itt van. Itt van előttem. Teljesen összezavarodtam. Nem tudtam mihez kezdjek. Felhívtam AJt, hogy jöjjön vissza, mert valakinek muszáj voltam elmondani.

- Na mi a gáz haver? – ült le velem szembe.

- Eun. – mondtam érzelemmentes hangon.

- Ó igen, tudom így ki nem állhatod, úgy ki nem állhatod… - nevetett.

- Nem erről van szó. – mordultam rá.

- Hát akkor? – komolyodott meg.

- Emlékszel Kicsire? – néztem szemébe. Bólintott. – ő az. – mondtam végül. Ahogy vártam ő is meglepődött.

- Mi? Eun? De hát Kicsivel már mikor nem találkoztunk. – értetlenkedett

- Felhívtam anyut és megkérdeztem, mi a teljes neve Ji lányának. Kim Yo Eun. – vázoltam fel neki. – és neki is ez a neve. Ráadásul, mikor próbáltam újraéleszteni Kyu Kicsinek nevezte. Biztos, hogy ő az. – mondtam komolyan. AJ teljesen le volt sokkolva, bár megértem, én is ilyen helyzetbe voltam.

- És most mihez kezdesz? – fürkészte arcomat.

- Nem tudom. – kezeimbe temettem arcomat. – de kérlek Donghonak és Hoonnak egyelőre ne mondjuk el. – néztem könyörgően. Csak bólintott. Időközben visszaérkeztek a többiek is. Nem akartam senkivel beszélni, ezért felmentem a szobámba.

*Momo*

Belecsúsztam a vízbe. Rettenetesen megijedtem és csak kapálóztam és kapálóztam. Majd egy erős kezet éreztem magam körül, de nem láttam ki volt az, nem voltam teljesen eszméletemnél, csak annyit hallottam „Gyerünk mi lesz már?” „Eun” „Valaki hívjon orvost”.. Mikor felébredtem a srácok körülálltak, Eli mellettem térdelt és egy orvos tett-vett körülöttünk. A szőke srác felállt és arrébb ment, hogy az orvos hozzám férhessen.

- Eun!! – ölelt át Kyu. – Minden rendben?. – aggódott. Csak bólogattam. Az orvos megvizsgált nem esett komolyabb bajom, de mindent rendben talált és azt mondta menjek haza, pihenjek egy kicsit. A srácok is úgy döntöttek hazajönnek velem, hiába mondtam, nem kell, el leszek magam is. Beültünk a kocsiba és mentünk is vissza AJékhez igaz, ő már otthon volt Elivel.

- Kyu?! – suttogtam.

- Igen? – pillantott rám.

- Ki húzott ki a vízből? – meg akartam tudni, valóban ő volt-e.

- Eli. – hangzott a válasz. Szóval akkor valóban az ő hangját hallottam. De miért mentett meg? Egy bólintással nyugtáztam, hogy hallottam a választ. Hamar visszaértünk. Amikor bementünk csak AJ járkált a nappali és a konyha között.

- Eli hol van? – kérdezte Kevin.

- Felment a szobájába. – mutatott fel Jaeseop.

Barátnőm megfogta vállam és komolyan rám nézett. Értettem mit akart mondani, így felmentem vagyis mentem volna, de valaki megfogta kezem.

- Eun… - hallottam hátam mögül. Megfordultam és Hoon állt mögöttem. – én… nagyon sajnálom…nem kellett volna ott hagyjalak egyedül. – horgasztotta le fejét. Szembeálltam vele.

- Figyelj – emeltem fel fejét. – ne hibáztasd magad. Nem lett semmi bajom, csak megijedtem. – mosolyogtam. – Minden rendben oké? – öleltem át.

- Chh. – ment el mellettünk Eli. Ez a „chh” kicsit meglepett.

- Rendben. – erőltetett egy mosolyt arcára Hoon. Csak mosolyogtam és elengedtem.

- Akkor én most megyek. – mutattam Eli felé. Majd elindultam a szőke srác felé.

- Figyelj Eli – kezdtem szégyenlősen.

- Nem kell megköszönni. – mondta nekem hátat fordítva.

- De én megszeretném. – folytattam.

- Azt mondtam nem kell, mit nem lehet ezen érteni? – förmedt rám.

- Most mi bajod? – néztem szemeibe. Teljesen elvesztem benne. Lehet hogy…? Nem…ez így nem lesz jó…

- Mért nem tudod felfogni, hogy nem kell megköszönni, nem miattad tettem, hanem a többi ember miatt. Fogd fel. Ó és hagyj békén végre. – ordított rám majd elment. Én csak álltam ott még mindig magam elé meredve. Bekönnyeztem.

- Hé – fogta meg vállam Kevin. – minden oké? – kérdezte. Majd legördült egy könnycsepp arcomon. – na sshh.. ne sírj. – ölelt át. Kellemes volt az illata olyan Kevines. Nagyon megszerettem amióta barátok lettünk, olyan kis aranyos fiú. – ne is figyelj rá…nem szokott ám ő ilyen lenni. – simogatta hátam. Nem tudtam mit mondani csak sírtam és sírtam.

- Kevin… - nyöszögtem. – én haza megyek.

- Mi? Na, ne menj haza. – tolt el magától, hogy szemembe nézhessen.

- De én haza szeretnék menni. – szipogtam.

- Jól van, akkor hazaviszlek. – mosolygott. Majd felmentem és összepakoltam a cuccaimat.

- Hát te hova mész? – nézett furcsán Soohyun.

- Haza. – suttogtam.

- Naa ne menjél már Eun. – próbálkozott marasztalni, de nem figyeltem rá. Kivittem a bőröndöm Kevin kocsijába és beültem. Kevin pár perc múlva beszállt és elindultunk haza.