Remember Me? - 3. Az is jön?

*Momo*

Amíg gondolkodtam rendesen elnyomott a álom. Másnap 9kor ébredtem fel. Szerencse, hogy hétvége. Kimásztam a ágyból és körbe néztem a házban, de Kyu sehol nem volt. Csak egy kis cetli díszelgett az asztalon.

„Elmentem AJjel és Donghoval vásárolni, majd jövök. Puszi, Kyu” olvastam. Kyu és a vásárlás? 10 külön dolog. Jót nevettem rajta, majd letettem a kis papírdarabot az asztalra és kicsit rendbe szedtem magam. Mivel 10 óra volt, átmentem anyuhoz. Mikor elköltöztem megígértem neki, hogy minden szombaton 10 körül átmegyek hozzá, hogy ne legyen egyedül.

- Szia anyu. – léptem be a házba.

- Szia kedvesem, hogy vagy? – ölelt át.

- Megvagyok, és te? Jobban vagy már? – néztem aggódva rá.

- Igen kicsim, jobban. – nyugtatott meg.  Ugyanis anyunál féléve rákot diagnosztizáltak. Rendszeresen jár kezelésre, de nem segít neki. Az orvosok azt mondták, nincs sok neki hátra. Erre természetesen megijedtem és a tőlem minden telhetőt megtettem/megteszem érte. Megbeszéltem az orvossal, hogy anyu had feküdjön otthon. Mindennap jött hozzá egy nővér, aki megnézte milyen állapotban van, segített neki és vigyázott rá. Ezért hálás voltam a kórháznak, hogy ennyit törődnek vele.

- Hozzak neked valamit? – kérdeztem.

- Nem kell, köszönöm. – mosolygott. – Gyere, ülj le. – tessékelt beljebb. Levettem cipőmet és bementem a nappaliba. Valamit nagyon pakolhatott, mert egy csomó fénykép, levél volt a asztalon. Leültem a kanapéra és elvettem egyet.

„ Kedves Ji! Hogy vagytok? Merre vagytok? Remélem a kicsi Momo is rendben van. Hogy megy neki a tanulás? Biztos nagyon ügyes. Mennyi idős is most? 15? Nagyon megy a idő. A mi kis fiúnk is nem rég töltötte a 16ot. Nagyon okos kis gyerek, csak lusta. Képzeld, eldöntötte, hogy felkeres titeket, de pár hét után feladta. Nem jöttük vissza? Nagyon hiányoztok. YoHee, Donghae és Eli.”

Állt a levélben. Mi? Várjunk csak. Eli? Ez lehetetlen…. csodálkoztam el. Biztos az ő fiúkat is Elinak hívják, végülis…Igen ez a megfelelő válasz rá. Majd kezembe vettem egy fényképet. 4 kisfiú és egy kislány mosolygott rajta. Nagyon aranyosan néztek ki együtt. Megfordítottam a lapot hátha van rajta név vagy valami, de csak egy lakáscím volt rajta. Úgy döntöttem, megkeresem ezt a lakást hátha többet is megtudok ezekről a gyerekekről a képen. Így elraktam a kis fényképet a táskámba. Anyu időközben bejött a helyiségbe egy pár sütivel kezében.

- Tessék kincsem, ezt neked sütöttem. – tette le elém vidáman.

- Köszönöm, anyu. – majd elvettem egyet és megettem. – Nagyon finom lett. – mondtam vidáman.

- Örülök neki. – mosolygott szelíden.

- De anyu…- kezdtem óvatosan. – ezek a levelek kitől vannak? – mutattam a papírokra az asztalon.

- Ó kicsim, nem emlékszel rájuk? – ült le mellém. Erre csak megráztam fejem. – Persze hisz emlékezetkiesésed volt. – hajtotta le fejét. – Majd elmesélem neked, kik is ők, és mi honnan jöttünk. – simogatta meg hátam. Erre izgatott lettem. Végre megtudhatom honnan költöztünk ide, és milyen volt a kiskorom. – De anyának most pihennie kell, mert nem érzi jól magát. – fogta fejét.

- Anyu minden rendben? – megijedtem.

- Igen, megyek, lefekszem és jobb lesz. – még ilyenkor is tudott mosolyogni. Mindig is erős nő volt és jól tartotta magát. Soha nem mutatta, ha fáj neki valami, ha nincs minden rendben. Ezért tisztelem is nagyon, de mivel a lánya vagyok, és jól ismerem, ezért tudtam mikor van baj és megbeszéltük.

- Jól van, akkor pihenj le. – segítettem fel. Bekísértem a szobába, lefektettem és hazamentem. Ahogy másztam fel a lépcsőn egyre hangosabb beszéd ütötte meg fülem és milyen meglepő a mi ajtónk mögül jött. Benyitottam és Kyu és a srácok tettek-vettek.  Eli is ott volt, amin igen meglepődtem, mert ő soha nem jött még át hozzánk.

- Hát ti meg mit csináltok? – kaptam el Kyu karját.

- Neked is szia. – örült meg. – mi? pakolunk. – mondta vidáman.

- Pakoltok? Hova mész? – néztem nagy szemekkel.

- Jöttök. – javított ki Hoon.

- Megyünk?- már igazán ne értettem miről beszélnek.

- Erre a hétvégére elutazunk Eun. – nevetett Kyu.

- Mi? Hova? – értetlenkedtem.

- Egy kicsit kiengedjük a gőzt. – simogatta meg fejem Soohyun.

- Az is jön? – böktem Eli felé. – Mert ha igen, én nem megyek. – fontam össze kezeim.

- Igen ő is jön, és te is jössz. – parancsolt rám Kyu.

Csak sóhajtottam.

- Oké…akkor pakolok… - indultam szobámba.

- Már összepakoltunk neked. Ott a bőröndöd. – mutatott az asztal felé AJ.

- Összepakoltatok? Köszönöm. Remélem mindent betettetek. – nevettem. AJ csak kacsintott.

- És hová is megyünk pontosan? – érdeklődtem.

- Majd meglátod. – mondta Dongho vidáman.

Hát jó. Akkor menjünk. Majd miután mindent összepakoltunk lementünk a kocsikhoz. Beraktuk a bőröndöket és már indultunk is útnak. Pechemre Eli mellé kellett üljek, mert a többiek eldöntötték, hogy már pedig ki kell békülnünk. Ahhoz képest semmit nem szóltunk egymáshoz az úton. Mindketten néztünk ki az ablakon. Néha-néha rápillantottam. Az arcán semmilyen érzelmet nem lehetett látni, mégis olyan szép volt. Sötét barna szemei még szebbé tették arcát. De várjunk…miről beszélek én? Nem fúj…..

*Eli*

- Nem megyek… - mondtam unottan Donghonak.

- De el kell jönnöd Eli. – próbált győzködni.

- Fogd föl, ha Eun is ott lesz, nem megyek….így is csak a baj van vele.

- Ne legyél már ennyire makacs. – könyörgött a fiú.

- Jó, de ne akard, hogy hozzászóljak… - egyeztem végül bele.

- Remek. – ugrott nyakamba a kis fekete hajú bolond. – Akkor pakolj és menjünk Kyuékhoz. – parancsolt. Pár perc múlva már a kocsiban ültünk Kyuék felé tartva. A többiek már mind ott voltak kivéve minket Donghoval. Ahogy beléptünk a házba, nagy sürgés-forgás volt. Kyu mindent elpakolt és a fiúknak is munkát adott. Természetesen én leültem a kanapéra és néztem, ahogy ide-oda rohangálnak, amikor megérkezett Eun is. Mintha arca egy kicsit gondterhelt lett volna…de mi is érdekel ez engem?!

- Az is jön? – nézett felém. Még szép, hogy megyek…Nem adom meg az örömöt, hogy nyugtod legyen… Természetesen ő is ugyanúgy állt a dologhoz, mint én és csak Kyu unszolására jött el. A kocsiban egymás mellett ültünk, mivel a srácok kicsesztek velünk, mondván ki kel békülnünk. De én nem akartam. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Szemem sarkából láttam, hogy párszor rám néz. Legszívesebben beszóltam volna neki, de inkább ráhagytam, had nézzen, legyen most meg ez az öröm neki.

Egy bő 2 óra múlva meg is érkeztünk a kis városkába a tenger mellett. AJnek volt itt nyaralója, így gondoltam hozzájuk megyünk. És valóban.  Megálltunk a nagy ház előtt és kezdtünk bepakolni.

- Na gyerekek. – állt a  nappali közepére AJ. – Mivel csak 4 szobánk van ezért mindenki kettesével fog aludni illetve egy hármas páros. Kyu és Eun a ti szobátok fent van jobbra az első ajtó. Eli és Dongho a ti szobátok is szintén fent van Kyuékkal szemben. Kiseop és Soohyun nektek itt lent ott jobbra – mutatott a szoba felé. – Én és Hoon meg Kevin a fürdőszoba mellett leszünk. Pakoljatok le aztán gyertek a konyhába. – parancsolt AJ. Azzal mindenki megindultam a maga szobája felé. Előttem ment fel Kyu és Eun is. Ahogy ment meglökött gondolom direkt.

- Jobban figyelhetnél csúnyaság. – morogtam oda neki. Rám se bagózott. Mi van vele? Múltkor ennyire megbántottam volna? Nem baj legalább, nem kell hallgatnom a nyávogását. Amint felért a lányok jobbra én és Dongho pedig balra. Gyorsba lecuccoltunk és mentünk is vissza a konyhába.

- Na, most hogy mindenki itt van, arra gondoltam, elmehetnénk fürdeni egyet a közeli fürdőbe. – csapta össze tenyerét Jaeseop. – benne vagytok? – nézett körbe. Kyu és Eun egymásra néztek majd bólogattak, a többiek is beleegyeztek már csak én maradtam.

- Eli? – nézett képembe Dongho.

- Legyen. – bólintottam.

- Remek. –örült meg mindenki.

- Akkor hozzátok a fürdőruhátok és menjünk. – mondta izgatottan AJ.