Remember Me? - 2. Miért ilyen?

*Momo*

Szépen lassan teltek a napok, hónapok, a fiúkkal összehaverkodtunk rendesen. Meglett a mi kis külön klikkünk sulin kívül meg persze suliban is. Csak egy emberrel utáltuk egymást nagyon. Elivel. Hogy ő mért utált engem, és én mért utáltam őt? Fogalmam nincs. Egyszerűen csak nem voltunk egymásnak szimpatikusak és kész. Bár Kyu és a fiúk többször is megjegyezték, hogy lehetnénk egymással kedvesebbek is, hiszen egy csapathoz tartozunk, egy suliba és ráadásul egy osztályba is járunk, de hallgattunk mi rájuk? Fenéket. Ugyanúgy veszekedtünk mindenen. Ez a nap sem kezdődött másképp.

- Sziasztok. – köszöntek a fiúk.

- Hellósztok. – köszöntünk Kyuval egyszerre.

- Szevasz, te bunkó. – vetettem oda Elinak.

- Cső te semmirekellő. – azzal le is tudtuk egymást.

- Merre megyünk ma? – kérdeztem vidáman. Boldog voltam nagyon, mert sikerült átmennem egyik vizsgámon.

- Merre szeretnétek lányok? Ma odamegyünk, ahova ti akarjátok. – karolt belénk AJ.

- Én ezzel nem megyek sehová. – mordult föl Eli.

- Nem is kell, hogy velünk gyere bunkókám, maradhatsz otthon is nyugodtan.. – mondtam gúnyosan.

- Nehogy már egy olyan kislány mondja meg, hogy én mit csináljak… - förmedt rám.

- Akkor meg? Senki nem kérdezte mit akarsz csinálni…jobb ha kussolsz. – mondtam lenézően.

- De nagy lett a szája valakinek. – állt elém. Mivel jóval magasabb, mint én, ezért fel kellett rá nézzek. Belenéztem sötét, mandula szemeibe és csak haragot láttam.

- Mondod ezt te. – jegyeztem meg.

- Hé Eli nyugi már. – lökte arrébb Hoon. – Gyere menjünk Eun.-  Azzal megfogta kezem és sétáltunk tovább.

- Chh. – hallatszott hátunk mögül. – Nem is értem, hogy lóghatsz velünk. – nevetett gúnyosan a szőke srác. Erre megtorpantam. - Te idefigyelj – mondtam magam elé meredve. – az oké, hogy ki nem állhatjuk egymást, hogy állandóan összeveszünk mindenen….de ez már sok Eli. Nagyon sok. – azzal odafutottam hozzá és pofon vágtam. A többiek csak tátott szájjal figyeltek minket. Soha életemben nem ütöttem meg senkit, de most nagyon felhúztam magam.

- Én hazamegyek. – mondtam Hoonnak és elköszöntem tőle. Mivel nem lakunk messze Kyuval hamar hazaértem. Ledobtam minden cuccom ahol találtam helyet és beültem a Tv elé. Hogy a fenébe képzelhet magáról ennyit ez a mocsok? Mégis ki ő? Hogy az a…. gondoltam magamban. Majd szétvetett az ideg attól a sráctól. Ami még furább az az, hogy még mindig nem jöttem rá kire hasonlít vagyis kikre hasonlítanak. Pedig már február vége van és egy jó pár dolgot tudok róluk. Az álmom mindig visszatért, azzal a különbséggel, hogy mindig jött hozzá egy kis részlet. Plüss cica, egy sárkányos érme, kulcstartón egy bábu és egy félszív medál. De vajon miért álmodtam ezekről?

*közben a srácoknál*

*Eli*

- Ember ez most mire volt jó? – kérdezte mérgesen Hoon. – elment az eszed? – nézett furcsán.

- Jól meg csináltad Eli. –vetette oda Soohyun. Remek most mindenki azt a kis nyávogóst védi…

- De, hogy lóghat velünk emberek? Hát ez a lány nem normális. – hitetlenkedtem.

- Ne mondj ilyet a barátnőmre. – dühös volt Kyu. – Csalódtam benned Eli. – nézet szúrós szemekkel. Csalódott bennem? És? Hol érdekel ez engem, ha egyszer ki nem állhatom a lányt…bár az okot még mindig nem tudom.

- Jó, figyeljetek, én most hazamegyek. Aztán azt csináltok, amit akartok, rendben? – mutogattam és elindultam haza.  Lassan sétáltam, nem siettem sehová. Akaratlanul is Eunre gondoltam. Az arcára, ahogy pofon vág. Több mint valószínű, hogy most tényleg megérdemeltem… Majd eszembe jutott Kicsi, életem első szerelme. Persze 5 éves fejjel ez csak gyerek szerelem, de akkor is. Valami közös volt Eunbe és Kicsibe, de hogy mi? Fogalmam nincs. volt már barátnőm, nem is egy, de náluk nem éreztem azt, mint gyerek fejjel Kicsinél. A szívem mélyén Kicsit szerettem még mindig. Lehet ő már rég nem emlékszik rám, hisz elköltöztek, és vissza se néztek többet. Anyutól mindig azt kérdeztem, Kicsi mikor jön vissza, de ő soha nem felelt, így egy idő után meguntam és ráhagytam. Mikor 16 voltam próbáltam felkeresni, de nem sikerült. Sehol nem találtam. Aztán ide költöztem Szöulba, hátha magam mögött tudom hagyni őt, de nem ment. Mai napig a szíve mélyén őrzöm. Ekkor valami fura kis dolgot éreztem a zsebemben. Kivettem és egy félszívet tartottam kezemben. Ezt még Ő adta nekem, mielőtt elmentek volna örökre. Azóta mindig magamnál hordom. Nagyot sóhajtottam majd becsúsztattam zsebembe és mentem tovább. Végre hazaértem. Levettem cipőmet és leültem tévézni. Egy idő után meguntam és kikapcsoltam. Majd bementem szobámba és elővettem a régi fényképes albumunkat a srácokkal. Végig néztem az összes képet, minden rajta volt Ő. Az egyik kép hirtelen véletlen kicsúszott a többi közül fejjel lefelé. A hátuljára volt írva valami, de nem láttam teljesen, mert elmosódott. Mintha Kicsi neve lett volna rajta.  Kim… eddig ki tudtam olvasni. Valamilyen Eun. Remek. Valamilyen Eun, okos vagy Eli. Nézegettem a kis lapot egy kis ideig, aztán ráhagytam és félre tettem, és úgy döntöttem elmegyek aludni.