Remember Me? - 9. Anyu gyógyulj meg

*vasárnap reggel Momo anyukájánál*

*Momo*

- Anyu minden rendbe van? – térdeltem le ágya mellé.

- Kicsi, be kell mennem a kórházba – látszott rajta, hogy nagyon beteg. – az orvos azt mondta minél hamarabb menjek be. – ismételte.

- Rendben, beviszlek. – mondtam. Majd felsegítettem, óvatosan felöltöztettem és kisegítettem a kocsiba. Mivel a kórház pár percre volt tőlünk hamar beértünk. Bevittem anyut az orvoshoz és vártam az eredményre. Olya fél4 körül megjelent előttem egy nővérke.

- Kim Yo Eun? – kérdezte.

- Igen. – álltam el hirtelen. – Hogy van anyu? – mindennél jobban érdekelt mi van vele.

- Azt a szomorú hírt kell közölnöm, hogy az édesanyjának bent kell maradni a kórházban további kezelések miatt illetve kivizsgálások miatt. – mondta egyhangúan a nővérke.

- Rendben. De ugye jól van? – kérdeztem újra.

- Nagyon sajnálom, de az édesanyja nagyon beteg. Már csak napjai max hetei lehetnek. – és kimondta, amitől a legjobban tartottam.

- Kérem segítsenek rajta. – könnyeztem.

- Mindent megteszünk. – mondta lágy hangon.

- Láthatom őt most? – néztem az ajtó felé.

- Sajnálom, nem mehet most be. – nézett a nővér is az ajtó felé.

Teljesen megrémültem. Nem tudtam mihez kezdjek. Eljöttem a kórházból és a park felé vettem az irányt. Mivel Kyu még nem volt otthon hagytam neki üzenetet, hogy a kisparkban megtalál. Egy jó pár óra múlva meg is jelent. Fújt egyet és leült mellém.

- Mi a baj Eun? – aggódott.

- Anyut be kellett vinni a kórházba. – néztem magam elé.

- És mit mondtak? – kérdezte.

- Azt, hogy…- gördült le egy könnycsepp arcomon. – hogy már csak napjai maximum hetei lehetnek hátra. – temettem kezeim közé arcom.

- Eun. Sajnálom… - megcsuklott a hangja neki is majd megölelt. Nagyon szerette anyukámat és anyu is szerette őt nagyon. Sok mindenben segített Kyunak. Amikor Kyut elküldték otthonról, mert lefeküdt először a barátjával, anyu befogadta őt és segített neki. Mindent elmagyarázott neki. Úgy nevelte őt, amíg szülei vissza nem fogadták, mintha a testvérem lenne.

- Minden rendben lesz, jó? – nézett szemembe. Ő is sírt. Tiszteltem őt, mert mindig erős tudott maradni akármi történt is. Majd megszólalt a telefonja.

- Igen? – törölte le könnyeit. – AJ? Igen haza értem. Most kint vagyunk Eunnel kisparkban. Rendben. Oké. Szia. – nyomta ki. – AJ és a srácok idejönnek. – nézett telefonjára.

- Nem hiszem, hogy én most tudnék velük beszélni. – bámultam a földet. Teljesen magam alatt voltam.

- Ne menj haza, kérlek. Csak egy kicsit maradj velünk. – könyörgött. Bólintottam és mélyen elgondolkodtam az életemen. Egy pár perc múlva már meg is jelentek a srácok. Eli is jött velük. Pont rá voltam most a legjobban kíváncsi, de odabent valami megremegett, mikor megláttam őt.

*Eli*

Amint elkészültem indultam is kifelé. Kiseop és a srácok pont a házam előtt sétáltak, így csatlakoztam hozzájuk. Lassan meg is érkeztünk. Az egyik padon ott ült Kyu és Eun is. Mind a ketten kisírt szemekkel, de Eun valahogy mégis szomorúbbnak látszott. Vajon mi történt?

- Sziasztok. – ölelte át Kyut AJ majd Eunt. – Mi történt lányok? – nézett aggódva Kyura.

- Eun anyukája kórházba került. – mondta halkan. Erre megfagyott a levegő. Mindenki elhallgatott, nem nevettünk már.

- Sajnálom. – ölelte át Dongho Eunt. Pórbált mosolyogni, de nem igazán jött össze neki.

Leültünk az egyik padra mind és halkan beszélgettünk. Hoon Eun mellé ült és figyelte minden szavát, minden apró kis rezzenését. Tényleg ennyire törődik vele? Nagyon szeretheti. Én meg tudnám ezt adni Kicsinek? Ezt a törődést…soha senkivel nem törődtem annyira. Vajon tudna szeretni engem? Gondolkodásomból AJ ébresztett fel.

- Minden oké? – lökte meg vállam.

- Ühüm. – feleltem.

- Min gondolkodtál? – kérdezte.

- Azon. – böktem Hoonék felé fejemmel.

- Rajtuk? – nézett feléjük AJ.

- Is. Azon, hogy vajon én tudnék-e ennyi gondoskodást nyújtani Kicsinek, hogy tudna-e engem szeretni. – hajtotta le fejem.

- Még nem késő megpróbálni. – mosolygott biztatón Jaeseop.  Elhatároztam, beszélek vele.

*Momo*

Mivel nagyon magam alatt voltam nem igazán beszélgettem a többiekkel. Hoon ült le mellém.

- Minden oké? – simogatta hátam.

- Bár úgy lenne. – és egy fájdalmas mosoly ült arcomra. – Én csak…nem akarom őt is elveszíteni. – néztem könnyes szemekkel rá. – Nem tudnám elviselni ezt a fájdalmat. – csak folytak a könnyeim.

- Minden rendben lesz. – suttogta és megölelt. Vállába fúrtam arcom és úgy sírtam. Jól esett, hogy valaki ennyire törődik velem Kyu mellett. Pár percig halkan sírtam, majd nem folyt már több könnyem. Elfáradtam ebben a nehéz életben. Csak néztem ki a fejemből, egyenesen előre. Jó volt, hogy Hoon itt van nekem. Megnyugtatott. Majd Elira tévedt a tekintetem. Valami bántotta őt is, mert fájdalmas mosoly ül arcán. Lehet el kéne ásni a csatabárdot?

Felnéztem Hoonra.

- Köszönöm. – mosolyogtam. – sikerült egy kicsit megnyugodnom.

- Ennek örülök. – simított fülem mögé egy tincset. Majd visszatemettem arcom mellkasához.

*Hoon*

- Tudod, meséltem azt, hogy csak 4 kis fiúra emlékszem… - kezdte – annyira sajnálom, hogy nem ismerem már őket. Biztos boldogan élik valahol az életüket. Pedig hiányoznak hiába, hogy csak egy szülinapi zsúrra emlékszem róluk.

- Szülinapi zsúr? – lepődtem meg, pedig már hallottam párszor.

- Igen. Futkostunk, bújócskáztunk. – éreztem, hogy megmosolyogja ezt az emléket. – Emlékszem egyik kisfiú elesett és bevágta a fejét, a többiek csak kinevették, én viszont segítettem neki felállni. – sóhajtott. Segített neki felállni? Beverte a fejét? Akaratlanul is a fejemhez nyúltam, mert mikor kicsi voltam elestem és rendesen bevágtam, pont Eli szülinapján. – majd egy szünet… szoktam álmodni 4 tárggyal is. – mesélte.

- 4 tárggyal? – kérdeztem.

- Igen. Egy félszív medál, egy sárkányos érme, egy plüss cica és egy bábu egy kulcstartón. – mondta. Egy bábu kulcstartón? Elővettem a kulcscsomómat, rajta egy kislánytól kapott bábuval. Lehetséges ez? Lehet, hogy Ő?! És Eli? Elira néztem. Vajon ő tudja? Hiszen Kicsi az ő szerelme volt…meg az enyém, de őt mindig is jobban szerette, mint engem. Hogy mért nem jöttem rá erre eddig, és most itt van. Szorosabban átöleltem Eunt. Lehet, hogy most kicsúszik Eli kezei közül, hisz még csak nem is kedvelik egymást. Lehet el kéne neki mondanom ki is Eun? Nem. Majd rájön magától..egyszer..

- Min gondolkodsz ennyire? – nézett fel rám.

- Lényegtelen. – mosolyogtam. Egymást néztük. Gyönyörű szemei vannak még mindig, és most lehet az enyém lesz ennek a két szempárnak a tulajdonosa? Szinte már arcomon éreztem forró leheletét, amikor.

- Hoon. – bökött meg Kevin. – Gyere velem rágcsát venni. – húzta kabátom és úgy nyávogott, mint egy lány. Csak sóhajtottam.

- Mindjárt jövök. – suttogtam. Bólintott és elengedett.

- Na menjünk, te nagy gyerek. – nevettem és Kevin nyakára tettem kezem.