Remember Me? - 6. Itt a lehetőség

*Eli*

Amikor megláttam, hogy Eun Hoont öleli féltékeny lettem, de hogy miért? Magam sem értem.

- Chh… - mentem le a lépcsőn. Bementem a konyhába inni, majd Eun odajött hozzám megköszönni a dolgot. Valamiért ideges lettem és teljesen kikeltem magamból. Ordítottam vele, majd megfogtam és visszamentem a szobába. Hallottam, hogy egy kocsi motorja felzúg és elhajt az utcából. Az ajtó felé néztem és egy mérges AJt láttam, karba tett kezekkel.

- Ember ez most mire volt jó? – kezdte. – Elüldözted a lányt. Ezt akartad? Ezért hiányzott annyira a ….. – de nem fejezte be, mert Kyu lépett be az ajtón.

- Eli… - kezdte szomorú arccal – tényleg szükséges ez? – suttogott. – Tényleg muszáj mindig…mindig kicseszned vele? – pillantott fáradt szemekkel rám. Remek… Megint őt babusgatyák… Engem még egyszer nem védtek meg ennyire. – válaszolj kérlek. – mondta Kyu.

- Most erre mit kéne mondanom? Felszaladt a pumpa, sajnálom oké? – mondtam unott hangon.

- Nem tőlem kéne bocsánatot kérned, hanem tőle… - mondta lenézően. Csak sóhajtottam.

- Ha nem haragszotok, szeretnék aludni. – húztam fejemre a takarót. Valójában igazuk van, mindig kicseszek szegény lánnyal ahol csak tudok. Lehet abba kéne hagynom? De mióta is érdekel ez a dolog? Míg ezen gondolkodtam elnyomott az álom egy pár percre, majd amint felébredtem lementem a többeikhez.

*Hoon*

- Hé, Kyu, hol van Eun? – néztem körbe a nappaliba.

- A drága kis Eli haza üldözte. – mondta gúnyosan.

- Mi?! – nem értettem miről beszél.

- Előbb kicsit összevesztek, vagyis nem…Eli leordította Eun fejét és Eun úgy döntött hazamegy. Kevinnel nem rég indultak el. – mondta nyugodt hangon, de hallani lehetett, hogy haragszik Elira nagyon.

- Rendben, köszi. – bólintottam és megindultam a kijárat felé. Gyorsba felvettem cipőmet és már mentem is a kocsimhoz. Beültem és száguldottam is Eunék háza felé. Ha most nem is kérdezek rá a dologra, de biztos szüksége van valakire, aki ilyenkor mellette van. Gyorsan haladtam, minél előbb oda szerettem volna érni. Természetesen az összes piros lámpát elkaptam, ami csak volt útközben. Mivel az út nagyon hosszú volt tövig nyomtam a pedált, hátha le tudom kicsit rövidíteni és sikerült is. 2 óra helyett csak másfél óra volt vissza Szöulba az út.  Kevinék ezek szerint már rég vissza kellett érkezzenek. Mikor már ismerős környéken voltam lassabbra fogtam az iramot majd egy 10 perc után befordultam abba az utcába ahol Kyu és Eun lakik. Kevin épp akkor szállt vissza kocsijába, így nem találkoztunk. Leparkoltam és vettem egy nagy levegőt, összeszedtem gondolataimat és felmentem Eunhöz. Félve bekopogtam. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó és egy kisírt szemű lány állt előttem.

- Szia. – köszönt szipogva.

- Minden rendben? – aggódtam érte.

- Azt hiszem. – próbált mosolyogni. – Gyere beljebb. – tessékelt be. Levettem a cipőmet és leültem a kanapéra. – Hogy hogy nem a többiekkel vagy? – törölgette szemeit.

- Ők ráérnek. – mondtam. – Aggódtam érted. – pirultam el egy kicsit.

- Ez aranyos. – mosolygott. – köszönöm. – és átölelt. – Ez tényleg sokat jelent nekem. – mondta.

 - Természetes. – mondtam nyugodt szívvel.

- Ó milyen udvariatlan vagyok…kérsz valamit inni esetleg enni? – kapott fejéhez.

- Jaj, nem dehogyis. – nevettem. – Csak beszélgetni szeretnék veled. – mondtam komolyan.

- Rendben. – ült vissza mellém.

- Sajnálom a mai napot. – kicsit rekedt volt a hangom, mert még mindig bűntudatom volt.

-  Mondtam, hogy rendben vagyok nem? – mosolygott.

- De igen..csak bánt… - hajtottam le fejem.

- Ne bántson, rendben? – vette kezei közé arcom. – Már megbeszéltük. – úgy beszélt hozzám, mint egy idiótához, de igaza van. Erre csak elmosolyodtam. – Igaz is. – vette el puha kezeit arcomról. – Valamit akartál a medencében mondani – nézett kíváncsian. A szívem nagyot dobbant. Itt a lehetőség, hogy elmondjam, mit érzek. De mi van, ha nemet mond? Nem Hoon, ezt már megbeszéltük…Próba szerencse.

- Nos igen…az… - vakartam meg fejem. Ő csak tovább nézet nagy kíváncsi szemeivel. - szóval…én…szeretlek Eun. – nyögtem végül ki. Nagyot nézett. Gondolom nem számított erre.

*Momo*

Tényleg azt mondta, amit mondott, vagy csak én hallottam félre? Azt mondta, szeret? Csak értetlenül néztem rá, nem tudtam mit mondani.

- Hát öhm…ez lett volna, amit akkor akartam mondani. – mondta megtörve a csendet.

Még mindig nem tudtam mit mondjak. Nekem Hoon…Mit is jelent valójában nekem ő? Biztonságot és szeretetet, de nem szeretnék egyelőre senkivel járni.

- Ez egy kicsit meglepő volt. – mondtam zavaromban és elfelejtettem az aznap történteket. – Tudod Hoon.. – kezdtem félve. – Nem mondom, hogy nem kedvellek, mert akkor hazudnék, de én most egyelőre nem szeretnék senkivel járni. – mondtam. Egy pillanatra felcsillant a szeme, majd csalódott arccal nézett rám. – Remélem megérted. – fogtam kezeit kezeim közé.

- Megértelek. – végre válaszolt. Megért. Ez jó. – És várni fogok, ameddig csak kell. – mondta komolyan. Erre elmosolyodtam. Tényleg ennyire szeretne? Pár percig némán ültünk egymással szembe. Ő se tudott mit mondani és én sem. Csak néztük egymást, majd Hoon egyre közelebb jött. Arca pár centire volt az enyémtől. Már arcomon éreztem leheletét, amikor puha ajkai rátapadtak enyémre. Először nem engedtem magam, majd egyre jobban ellazultam és igen heves csókcsatába kezdtünk. 2 percig biztos faltuk egymás ajkait, amikor telefoncsörgés zavart meg minket.  Hoon telefonja csörgött. Bocsánatkérőn rám tekintett, majd felvette.

*Hoon*

Amikor azt mondta, hogy kedvel, de még nem szeretne barátot egyszerre örültem is és voltam szomorú. A tudat, hogy ő is kedvel engem, felemelő volt. Pár percre beállt a kínos csend. Csak néztük egymást. Eldöntöttem, hogy akármit mondott is, itt a megfelelő pillanat. Egyre közelebb hajoltam arcához, majd megcsókoltam. Nagyon élveztem ezt a kis csókcsatát, de pechemre megszólalt a telefonom. Bocsánatkérően rá pillantottam és felvettem.

- Haló? – szóltam a készülékbe.

- Szevasz Hoon, Eli vagyok. – szólt bele a szőke srác.

- Igen észrevettem… - mondtam kicsit dühösen.

- Figyelj, ha már úgy is visszamentél Szöulba, akkor menj már haza hozzám is és nézd meg, hogy van-e elég vize a kutyának. – kérte kicsit sem kedvesen Eli a szívességet.

- Rendben. – feleltem végül.

- Köszi, imádlak. – nevetett.

- Nagyon vicces vagy. – gúnyolódtam. Mintha csak tudta volna, mikor kell közbelépnie… Majd letettem a telefont.

Visszamentem Eunhöz.

- Ezt nem fogom elfelejteni, – mosolyogtam. – de most mennem kell. – mondtam szomorú hangon.

- Rendben. – ő is mosolygott. – köszönöm, hogy eljöttél. – ölelt át. Viszonoztam ölelését, majd elköszöntem tőle és mentem Eli házához.