Be Happy ~ 14. Igen!

Egy pár hét elteltével Junhyungnak tánc versenye volt, amire én is elmentem, bár nem táncolni mentem Kikivel csak, mint néző. A verseny végén mikor már csak a két döntős volt hátra (igen Junhyung és Gikwang harca) egy félórás pihenőt tartottak. Úgy döntöttem beszélek Kikivel.

- Hé szia. – mentem oda hozzá.

- Szia Kate. – mosolygott.

- Látom meggyógyultál. – mértem végig a mellkasát.

- Igen meg.

Junhyung is csatlakozott hozzánk. Kiki lehajtotta fejét..Nem akart  Junhyung szemébe nézni…

- Haverok? – nyújtotta kezét Junhyung. Kiki meglepődött egy kicsit, bár nem csodálom. Pont Junhyung aki kibékül vele, de elfogadta és kezet fogott vele.

- Haverok. – mosolygott. Majd jeleztek, hogy folytatódik a verseny.

A bíróknak igen nehéz feladatuk volt, mert Gikwang csapata és Junhyung csapata igen jó volt. 10 perc után végül megszülettek az eredmények. Két első helyezet lett. Igen kettő, az én két fiam nyert. Örültem nekik nagyon. Végre mind a kettőjüket boldognak és vidámnak láttam.

Junhyung odajött hozzám.

- Kate valamit szeretnék.. – térdelt le elém. Igen csak meglepődtem ezen. – Leszel a feleségem? – és egy gyűrűt tartott a kezében. Nem tudtam hirtelen mit válaszolni. Nem számítottam erre, hiszen még csak 17 éves vagyok…Bekönnyeztem az örömtől…

- Igen igen igen igen. – válaszoltam végül. Szóval erre gondolt Yin. És felhúzta az ujjamra a gyűrűt. A nyakába ugrottam és megcsókoltam. A körülöttünk lévő emberek mind tapsoltak, még Kiki is, és ha jól láttam egy lány kezét fogta. Csak bólintottam neki és mosolyogtam ezzel is a tudtára adva, hogy örülök, hogy megtalálta szerelmét.

Igen végre azt éreztem, hogy boldog vagyok, és minden rendben van körülöttem.

Hát így történtek a dolgok Anyu.  Sok rossz után a felhőtlen boldogság.  Légy boldog odafent. Még találkozunk.

Lányod, Kate Handles ~

Be Happy ~ 13. Most meghalsz!

Odafutottam nevelőmhöz és Junhyunghoz. Eloldoztam a köteleket így kiszabadítva őket.

- Kate bogaram – ölelt meg Do – annyira örülök neked – mondta sírva.

- én is neked, de most menjünk ki – húztam magam után . Junhyung is jött. hirtelen valaki megragadta Do lábát és elesett. Az egyik Rob emberei közül

- Engedj el – sikoltozott Do.

- Mondott valamit a hölgy – fogta meg Junhyung a fickót és arrébb rántotta.

- Menj, vidd ki Dot majd megyek utánatok – parancsolta.

Futottunk tovább de Rob elém ugrott.

- Hova, hova kicsi Kate? – kérdezte gúnyosan.

- Hagyd őket békén. – ütötte meg Kiki. – menj Kate! Fuss!. – tolt előre.

- Ez nem volt szép dolog – törülte le Rob a szájáról a vért. Majd megragadta pisztolyát és lőtt. Kiki összeesett.

- Nem! – odafutottam hozzá.

- Nem, Kate gyere. – húzott maga után Do.

- Nem! Nem fogom itt hagyni – sírtam. Leültem mellé a fejét az ölembe . – Kiki kérlek ,ne hagyj itt. – sírtam. – kérlek – öleltem át.

- Na te ribanc. Most te jössz. – állt fel Rob. A pisztolyát rám szegezte. Nem igazán figyeltem rá.

- Kate én annyira próbáltalak megvédeni – suttogta Kiki - de nem sikerült.  Úgy sajnálom. – mondta.

- Kiki figyelj rám. Nem fogsz meghalni érted? – ébren kellett tartanom akárhogy is lesz..

- Most véged – suttogta Rob. És a fegyver eldördült. Vártam, hogy majd elfekszem a földön a lövés miatt, de nem történt semmi. Rob esett össze. Nem az ő fegyvere dördült. Junhyung volt. Lelőtte őt. felnéztem majd egyből vissza Kikire.

- Kate sajnálom, hogy bekavartam… én tényleg szeretlek – gördült le egy könnycsepp az arcán.

- ne sajnáld. Kérlek, ne hagyj itt engem –  a kezem tiszta vér volt ahol fogtam Gikwang mellkasát.

- Sajnálom. – suttogta. Majd becsukta szemeit.

- Nem Kiki. Nem – bőgtem. – Kérlek, ne menj el. Kérlek kérlek – hajtottam a fejem fejére. Kiki arcát néztem és sírtam mint egy kis gyerek.

Junhyung odajött hozzám. a többi embert is megfogták Kimék így a lövöldözésnek vége.

- A mentők mindjárt itt vannak – guggolt le mellém Junhyung. csak bólintottam. Ott feküdt élettelenül karjaim közt egy fontos ember, akiért bármit megtettem volna. egyszerűen nem tudtam felfogni, ami történt.

Pár perc múlva két mentő autó száguldott be a raktárba. Kikit hord ágyra fektették és már száguldtak is vele a kórház felé. A többi mentősök leápolták sebeinket. Érdekes módon Kimnek és maffiáinak semmi bajuk nem lett…

- Azt hiszem mi itt végeztünk – jött oda hozzánk Kim és Yin – nem lesz semmi baja – tette kezét vállamra Yin.

- Örülök, hogy te ilyen optimista vagy – mondtam komoran – és velük mi lesz? – néztem Rob embereire.

- Ők velünk jönnek és megkapják a magukét. – mondta Kim

- Rendben. nos köszönök mindent. – mondtam

- Ugyan semmiség. - mosolygott a két Matzumi. – akkor mi megyünk is. sziasztok. – köszöntek el.

- Viszlát. – köszöntem.

Robot hullazsákba rakták és miután felvették minden adatainkat elmentek. Csak Do és Junhyung maradtak ott velem. Csak néztem kifelé az útra neki támaszkodva a raktár épület garázs ajtajának.

- nem lesz semmi baja – karolt át Junhyung.

- Hogyne lenne? – förmedtem rá. – Te is láttad, hogy az a szemét lelőtte Junhyung..lelőtte. – sírtam – és mindez az én önzőségemnek köszönhető. – temettem arcom a kezeim közé.

- Meg fog gyógyulni bízz bennem – ölelt át. – Gyere, menjünk haza .

Otthon elmentem és lemostam a nap mocskait magamról. Fürdés közben átgondoltam mindent, ami történt…ennek nyilván így kellett lennie. Majd elzártam a vizet és kijöttem. Felvettem egy kényelmes pólót és egy melegítőt… Junhyung a konyhában beszélgetett Doval addig. Csatlakoztam hozzájuk.

-  a szülinapod nem úgy végződött ahogy én azt akartam pár napja – mondta Do – de ez a tiéd. – nyújtott egy kis dobozkát.

- Köszönöm, de nem kellett volna. – mosolyogtam.

- Ugyan. Junhyung ötlete volt és én nem tudtam ellenállni neki – nevetett.

- szóval a te kezed van benne .- néztem Junhyungra durcásan.

- Lehet – szégyellte el magát.

Kinyitottam és egy medál volt benne. Kivettem és kinyitottam a szívet. Egy közös kép volt benne rólam és anyuról.

- Köszönöm – könnyeztem be. És megöleltem Dot. Csak mosolygott.

- Neked is Junhyung – nyomtam egy puszit neki.

Egy kis beszélgetés után mindenki elment aludni. Junhyung nálunk aludt az éjjel. Velem. Mellettem. biztonságban éreztem magam a karjaiban. Teljes biztonságban.

Másnap kiderült, hogy Rob ölte meg Junhyung apját is. De így már senkinek nem fog ártani.. Jobb helye van a hullaházban…

Be Happy ~ 12. Tudod te jól ki vagyok

Majd  1 óra autókázás után végre megérkeztünk Talinbe a Matzumi család központjába. Meg kell hagyni nem spórolnak a pénzzel ugyanis igen nagy házak akarom mondani kastélyaik voltak.

- Itt állj meg – mutatott Yin az egyik házra.

- Gyertek, menjünk be – szállt ki.

Beléptünk a hatalmas előtérbe. Mindenhol festmények meg szobrok. Csak ámultunk Kikivel.

- Menjünk fel Kimékhez – futott szinte felfelé a lépcsőn a lány.

- Kiki?! – szóltam halkan.

- hm?

- Én félek itt – fogtam meg a kezét. Lenézett a kezünkre majd a szemembe és elmosolyodott.

- Ne félj, megvédelek. – nevetett halkan. Olyan szépen mosolygott, hogy kicsit sikerült megnyugodnom és én is mosolyogtam. Végül is csak egy maffia család rohadt nagy házába vagyunk, mi bajunk lehet…gondoltam magamban ahogy felértünk a lépcsőn.

Egy hosszú folyosó előttünk mind a két oldalon több 10 szobával.

- Gyertek, mindjárt ott vagyunk – nevetett Yin.

Elsétáltunk egy majd még egy szoba mellett majd még két szoba mellett. Végül Yin megállt az ötödik ajtó előtt, megigazgatta a felsőjét és bekopogott. Én még mindig Kiki kezét szorongattam.

- Gyere be – jött a szobából a válasz

- Na, gyertek tubicáim – intett a fejével.

Beléptünk egy nagy terembe. Jobb oldalon egy nagy könyves szekrény tele könyvekkel, balra pedig egy hatalmas kandalló ahol lobogott a tűz. Az egész olyan meghitt volt. Középen egy nagy ablak előtte pedig egy íróasztal ahol egy szemüveges alak rendezte papírjait.

- Szia Kimi – futott hozzá Yin.

- Yiin – ölelte meg a férfi – Mi járatban erre drága húgom? – mosolygott.

- Segítséget szeretnénk kérni barátnőmnek – mutatott rám. Ledermedtem. Csak néztem az emberre. Kiki kezét egyre szorosabban fogva.

- Ő izé hello – nyögdécseltem.

- Szia Kim Wae  Matzumi vagyok. – mutatkozott be

- Kate Handles – nyújtottam a kezem.

- És miben tudok segíteni Kate? – vidám volt a fickó nagyon.

- Nos a nevelőmet és a barátom foglyul ejtették és…

- és szeretnénk, ha néhánya el tudnátok jönni megleckéztetni ezeket – fejezte be Yin.

- Rendben – nevetett Kim. Odasétált az íróasztalához és mintha egy gombot nyomott volna meg. Pár percen belül vagy 10 izmos kopasz ember jelent meg.

- Mehetünk – csapta össze tenyerét elégedetten.

Kifelé indultunk . a folyosón vissza. Kim és Yin ment elől, mögöttük a 10 kopasz fickó és végül mi. A lépcső alján Kiki megállt és visszahúzott engem is.

- Hé mit csinálsz? Mennünk kell Kiki – förmedtem rá.

- Várj! Had mondjak neked valamit mielőtt végleg elveszítenélek. – nézett könyörgően.

- Rendben, de siess – engedtem végül.

- Nagy fájdalmat fog okozni, hogy minden nap látnom kell téged, úgy, hogy tudom, nem leszel az enyém hiába harcoltam érted…de kérlek, ne foglalkozz ezzel. Így nem fog annyira fájni a dolog mintha velem lennél. Rendben? – húzott közelebb magához. – ígérd meg, hogy nem fogsz velem foglalkozni. – nézett mélyen a szemembe.

- De Kiki – bekönnyeztem – ezt nem fogom tudni betartani – mondtam rekedt hangon. – én…én.. akárhogy is, de szeretlek téged mint barát és nem bírnám elviselni ha nem lennénk együtt… - nem akarom elveszíteni. Erre csak sóhajtott.

- Kate, Kate – hajolt közelebb – olyan kis buta vagy – fájdalmasan mosolygott. A homlokunk összeért és már éreztem leheletét. – Kérlek. – könyörgött

- Nem – szögeztem le.

Hátrébb húzta fejét.. egy csalódott mosoly hagyta el arcát. Végül hirtelen megcsókolt. Fájdalommal teli volt…mit tehettem volna? Hagyjam ott Junhyungot? De nem. Szeretem őt az életemnél is jobban… Kikit is szerettem de Junhyung…

Mit tehettem volna, viszonoztam a csókot, mert úgy éreztem ez most helyes akárki akármit mondd…Majd pár másodperc múlva..

- Olyan buta vagy – mondta.

- Tudom – mosolyogtam

- Hé jöttök vagy mi lesz? – kiabált Yin.

- Megyünk - szóltam neki.

- Nos hova is kell menni? – kérdezte Kim.

- Bad Street elhagyatott raktár – mondtam az infót.

- Rendben akkor hajrá. – ült be egy kicsinek nem nevezhető BMW-be.

Egy bő 15 perc múlva már a Bad Streeten voltunk. Megálltunk a raktár előtt pár házzal.

- Rendben . Akkor Kate itt a táska benne 2 millió dollár – nyitotta ki Kim, hogy megmutassa tartalmát. – természetesen te odaadod neki és elengedik őket. Ha mégsem – adott egy gyűrűt – nyomd meg azt a kis kőnek látszódó gombot és mi már ott is vagyunk. Értve vagyok? – mondta komolyan. Csak bólintottam. Kikire néztem.

- Vigyázz magadra – mondta.

- Vigyázok . –egy baráti puszit nyomtam arcára, majd elindultam a raktár felé.

Magamban rohadtul féltem, de nem akartam kimutatni, inkább tettettem a nagy menő csajt, aki nem fél. Beléptem a raktárba. a helyiség közepén ült Do és Junhyung. Előttük 4 ember pisztolyt fogva rájuk plusz 2 a terem két felében. Egyre beljebb sétáltam.

- Kate – kiabált Junhyung – Kate nem kellett volna idejönnöd – ordított rám.

- Sajnálom – hajtottam le fejem.

- Lámlámlám. A kis Kate Handles. De rég is láttalak angyalom – nevetett gúnyosan mögülem az ijesztő férfi. Megfordultam..volt valami ismerős a fickóban, de nem tudtam hova rakni.

- Hogy érted, hogy rég? – kérdeztem.

- Hát nem emlékszel rám? – jött közelebb.

- Kéne? – vágtam oda flegmán. Hirtelen megragadta a nyakam és kést fogott rám.

- Engedd el te mocskos dög – kiabált Do sírva. A férfi tudomást sem vett róla.

- Kicsi Kate.. Ott voltam mikor anyád szenvedett a rák miatt. Minden nap vele voltam, hogy neked jobb legyen…hogy tudd, hogy anyád biztonságban van.. s mit kaptam cserébe? Hátba döftél és kiraktál.. hát szabad ilyet csinálni kicsi Kate? Ugye nem – nevetett gonoszan.

És eszembe jutott. Rob. Őt kértem meg, hogy vigyázzon anyámra, míg távol vagyok. egy ideig végezte is rendesen a munkáját aztán kifosztotta anyámat és a pénzből elment inni. Akkor rúgtam ki és vettem vissza minden pénzét.

- Itt a nyavalyás pénzed mi kell még? – hajítottam oda a táskát a lábához.

- Kicsi Kate elégtételt. – nevetett – anyád után mész a halálba te is – mondta összeszűkült szemekkel. Gyorsan észbe kaptam és megnyomtam a kis gombot agyűrűn. Majd lövés hallatszott. Épp, hogy ki tudtam ugrani előle.

- Most meghalsz tubicám – jött egyre közelebb felém.

Kim ahogy ígérte, egyből ott termettek. Kiki is velük jött és fegyver fogott.

- Itt, aki a pokolra megy az egyedül te leszel Rob – mondta Kim.

- LŐJETEK – parancsolta Rob az embereinek. azok engedelmeskedtek és lőttek.

- Hát te akartad – motyogta Kim – Gyerünk – és lövöldözés itt lövöldözés ott.

Be Happy ~ 11. Megőrülök

Mit is csinálhatnék itthon? Törtem a fejem…holnap suli el kéne kérni a leckéket.. de nem volt nekem kedvem tanulni..inkább felhívom Yint.

- Haló. Szia Yin én vagyok az Kate – szóltam a telefonba.

- Szia Kate. Mi történt veled, hogy nem látni suliban lassan egy hete? – kérdezte.

- Át tudnál jönni? És akkor elmesélem – mondtam.

- Persze.

Megadtam neki a lakáscímemet, majd amíg vártam leültem kicsit a gép elé. Felnéztem a manapság már nagyon elterjed facebookra úgy se voltam már fenn rég.. Jött egy pár levél osztálytársaktól, haveroktól hogy miért nem jelentkezem meg egyéb dolgokkal a suliból. Gyorsan válaszoltam mindegyikre ’ Igen jól vagyok’ ’ nem, nem raboltak el az ufók’ ’ hogyne mennék holnap’ jellegű válaszokkal. De jött egy ismeretlen személytől, amiben az állt, hogy tudja, hogy Junhyung  a barátom, és ha 2 napon belül nem megyek el hozzá  2 millió dollárral akkor nem éli túl se ő se a nevelőm és eljön értem is… nem értettem ezt pár perce küldte, de Do biztos itthon van A biztonság kedvéért megnéztem..

- Do itt vagy? – néztem körül, de csak egy levelet találtam : „ Kate nem sokára jövök elugrottam Tomékhoz egy kis beszélgetésre. Kaja a hűtőben.  Puszi, Do.”

ez remek… hogy is ne… pont most kellett őt is elrabolniuk. Azonnal a telefonomért futottam hátha fel tudom hívni Junhyungot. Próbáltam ötször hívni de ne vette fel…hatodszorra felvette valaki…

- Szia kicsi Kate – szólt bele az ijesztő hang.

- Haló. Kivel beszélek? Junhyung hol van? – egyből a legrosszabbra gondoltam.

- Kicsi Kate tudod te jól ki vagyok – nevetett gúnyosan – az anyád és a drága Junhyungod  itt van nálam..ahogy már írtam a levélben is 2 napod van kicsi Kate hogy az összeget elhozd nekem vagy a drága családtagjaid nem élik túl – nevetett. Már rohadtul idegesített és féltem is.

- Kérem ,had  beszéljek velük – könyörögtem.

- Rendben kicsi Kate ennyit még megérdemelsz… - mondta a férfi..

- Kate drágám- szólt bele Do.

- Do! ugye jól vagy? nem esett semmi bajod?- kérdeztem. minél többet hallom a hangját annál nyugodtabb leszek.

- Igen kicsim jól vagyok. Ne foglalkozz velem. Maradj otthon . - parancsolt.

- Nem Do megyek értetek – kiabáltam.

- Kate kérlek maradj otthon – szólt bele egy másik hang.

-  Junhyung - suttogtam.

- Nem szabad, hogy kimenj a házból Kate megértettél? – mondta.

Csak bólogattam, hang nem jött ki a számon. Remegtem a sírástól.

- Rendben de kérlek ne hagyjatok el ti is. amint tudok megyek értetek  - mondtam.

-  Ejj kicsi Kate. Hallom nem hallgatsz a szeretteid szavára – nevetett hangosan a fickó – jól is teszed. 2 napod van, hogy a Bad Streeti raktár helységbe hozd a pénzt vagy lőttek nekik. – hangosan nevetett majd letette a telefont.

Csak álltam a sötétben, telefonnal a kezemben. fogalmam sem volt mit csináljak. Majd megszólalt a csengő. Odamentem az ajtóhoz, de nem mertem kinyitni. Szólt még egyet aztán kopogás.

- Kate én vagyok Yin – kiabálta kintről egy női hang.

- Yin – ragadtam meg a kilincset. Kinyitottam az ajtót és szó szerint berángattam a házba.

 - Kate mi történt? – nézett rémülten Yin.

- Do, Junhyung – sírtam.

- Na nyugodj meg szépen és mondd el mi történt – nyugtatgatott. Vettem egy mély levegőt.

- Szóval írt egy ember, hogy nála van nevelőm és Junhyung nem hittem el. aztán felhívtam Junhyungot…de nem ő vette fel, hanem az a fickó – kezdtem megint sírni.

- És mit mondott? – nézett aggódva.

- Azt, hogy ha 2 napon belül nem viszek el neki 2 millió dollárt megöli őket és eljön értem is.. – zokogtam…Yin nem tudom mit tegyek – kuporodtam össze a földön.

- Jól van nyugodj meg. Szedd össze magad! Meg fogjuk menteni őket rendben? – nézett szigorú tekintettel. Csak bólogattam

- Gyere öltözz fel és már indulunk is – húzott a szobám felé – először is tessék ezt tedd el – adott egy fegyvert a kezembe. csak néztem rá meglepődötten, mit keres nála..- mit nézel? egy Matzumitól mit vártál? – viccelődött. Ó így már világos..- másodszor pedig kéne egy fuvar a szomszéd városba. Az én kocsimmal nem igazán tudunk menni…ugyanis kicsit összetörtem…meg ha meglátnák az én kocsimat egyből rájönnének hogy Matzumi vagy…

- Mi? Én Matzumi? – Néztem nagy szemekkel.

- Miért? nem vagy már az? – meglepetten nézett rám.

- Már? - csodálkoztam

- O értem.. akkor nem szóltam – kacsintott – visszatérve a fuvarra, nem tudsz valakit, aki el tudna minket vinni? – nézett érdeklődve. Én közben öltöztem és a táskámat pakoltam.

- De talán. nem biztos. – eszembe jutott Kiki hátha tud segíteni, de azok után, amin keresztül ment…mentünk..

- remek. Akkor hívd fel és minél hamarabb legyen itt – osztotta a parancsot. bólintottam és már tárcsáztam is.

- Haló? – szólt bele Kiki.

- Szia Kiki Kate vagyok.

- Ó szia Kate.. Miben tudok segíteni? – kicsit komorabb lett a hangja.

- Nos nem tudnál minket elfuvarozni a szomszéd városba?

- De eltudlak – jött a válasz. – de mi keresni valód van neked ott? – kérdezte

- Én sem tudom – néztem Yinre. – de minél hamarabb legyél itt kérlek. Majd útközben elmagyarázzuk.

- Rendben.  5 perc és ott leszek.

- Oké köszönöm. Szia.

- szia – tette le a telefont.

- a fuvar elintézve – mondtam Yinnek.

- Csodálatos – csapta össze tenyerét. – akkor addig várunk.

Leültem az ágyamra és Simbát simogattam.

- nem lesz semmi baj – mondta lágy hangon.

- Remélem igazad lesz. – néztem rá – és mégis minek megyünk Talinbe? – kérdeztem, mert nagyon érdekelt.

- Szólok pár családtagnak, hogy tartsanak velünk a biztonság kedvéért – mosolygott.

- De te nem azt mondtad, hogy? – néztem rá furán.

- De igen, és ellenük is maradok, de ha egy barátnak kell segíteni ,akkor ez nem érvényes. – komoly volt az arca.

- ó értem. köszönöm – mosolyodtam el.

Pár perc múlva csengettek.

- azt hiszem megjött Gikwang. Menjünk. – keltem fel az ágyról.

- Oké. Minden elraktál? – nézett körbe.

- Mindent.

- akkor mehetünk – indult az ajtó felé.

Kinyitottam az ajtót és ott állt Kiki szomorú, csalódott arccal.

- Szia Kate.

- Szia. – nem bírtam megállni, hogy ne öleljem meg. . A fejét felkapta, gondolom meglepődött azon, hogy átöleltem, de viszonozta.

- Ó majdnem elfelejtettem. Kiki ő Yin. Yin ő Kiki a legjobb barátom – mutattam be egymásnak őket. Közben Kiki arcát figyeltem. Megcsillant a szeme mikor a legjobb barát szavakat mondtam.

- Örülök a szerencsének – mondta Yin.

 Úgy szint – felelt Kiki.

- Nos akkor menjünk – mentem a kocsi felé.

Beszálltunk és már mehettünk is.

- Nos Kate, miért is megyünk Talinbe? – kérdezte Kiki.

- Hogy pár családtagot elhozzunk – vágta rá Yin mielőtt szólhattam volna.

- Pár családtagot? – nézett furán az útra Gikwang.

- Nevelőm és Junhyungot foglyul ejtették…kiszabadítjuk őket. – mondtam végül.

- Micsoda? foglyul ejtették őket? Kik? – kérdezősködött.

- Igen. Nem tudom kik, nem ismerjük őket. Azt se mondta miért, csupán 2 millió dollárt követel értük vagy megöli őket. – vázoltam fel a helyzetet.

- Az szép kis összeg – nézett nagyot.

- Amit természetesen nem fognunk kifizetni – szólt hátulról Yin.

- Akkor mi a tervetek? – nézett rám egy pillanatra Kiki.

- Na igen.. ezért kellenek tesóim.  - mondta Yin.

- Szóval terv az nincs. – mondta kicsit gúnyos hangon Kiki.

- Nincs még. – közöltem.

Majd egy jó félóra csönd után, ami alatt végig Gikwang arcát figyeltem…és végig fájdalom ült rajta…megszólaltam.

- Nézd Kiki nagyon csúnyán bántam veled – hajtotta le a fejem – nem hibáztatlak, ha nem tudsz megbocsátani csak annyit szeretnék, hogy tudd akármi történt köztünk én mindig melletted leszek. – szinte magamnak suttogtam, de hallotta ő is.

- Kate, Kate. Azt hittem már túltetted magad ezen a dolgon. – mosolyodott el.

- De olyan fájdalommal teli az arcod, hogy tudnám magam túltenni ezen?! – vágtam vissza.

- Kate.. ne foglalkozz az érzéseimmel.. – mosolygott . inkább Junhyungra gondolj, hogy mennyire szeretitek egymást és hidd el, hogy én teljesen megleszek és már rég megbocsátottam neked – simogatta meg az arcom.

- De..

- Semmi de Kate, semmi de.

Be Happy ~ 10. Ne menj sehová!

Pár nap elteltével már sokkal jobb volt az állapotom, annyira hogy haza mehettem.

- Rendben kész vagyok. Indulhatunk – fogtam meg Junhyung kezét.

- Igenis hölgyem – nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Várj, valamit még el kell intéznem – néztem vissza.

- Oké itt várlak. – mosolygott. Tudta, hogy Kikhez megyek.

Majd gyorsan befutottam a házba és megkerestem Gikwangot. Az egyik szobában volt, az ablakban ült és nézett kifelé. Megálltam a küszöbnél és kopogtam a nyitott ajtón.

- Bejöhetek?

- Gyere csak – nézett felém.

- Kiki én nagyon sajnálom. – kezdtem a magyarázkodást. – nem kellet volna így bánom veled – néztem a padlóra.

- Semmi baj Kate – szállt le az ablakpárkányról. – ne magyarázkodj. Te őt szereted ő is szeret téged… ki vagyok én, hogy közétek álljak? – csalódott volt az arca.

- Nem! Nem Kiki én szeretlek téged is csak… - elhallgattam…nem akartam még több fájdalmat okozni neki..

- Csak őt jobban. Megértem – mosolygott búsan. Közelebb lépett hozzám.

- Köszönök mindent, amit értünk tettetek.

- Ugyan nincs mit – simogatta végig az arcom. A fülemhez hajolt… - én mindig várni fogok rád – suttogta. Csak elmosolyodtam.

- tudod a mindig az sok idő – kuncogtam kicsit.

- tudom. -  mosolygott. Egyre közelebb és közelebb hajolt, míg eldöntöttem ennyit megérdemel…még utoljára…egyszer…és megcsókoltam. Most talán majd megbékél egy keveset. Elhúzta a fejét és meglepődötten nézett rám.

- Köszönök mindent – öleltem meg majd elköszöntem és visszamentem Junhyunghoz aki a kocsinak támaszkodott. Egy pillanatra megálltam a lépcső tetején és csak gyönyörködtem abban, ami az enyém…

- Rendben van minden? –kérdezte végül.

- Minden. – mosolyogtam. Odamentem hozzá és belekapaszkodtam a kabátja szélébe és csak néztem gyönyörű arcát. – Junhyung?!

- Hm?!

- szeretlek. – mosolyogtam.

- én is szeretlek – mosolygott – na mehetünk?

- Igen azt hiszem. – Még egyszer utoljára visszanéztem a házra…a házra ahol Kikit csalódottan hagytam…

- Hölgyem – nyitott ajtót Junhyung.

- Köszönöm – majd elindultunk. Egész hazáig meg se álltunk.

- Mit fogok mondani a nevelőmnek te jó isten…. – fogtam a fejem. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak nevelőmnél, hiszen nem régóta ismerem.

- Majd én elintézem – mondta.

- Rendben. – bíztam benne. Tudja, hogy kinek mit kell mondania..de azért fáj, hogy hazudnom kell szülőmnek…

Nem sokára haza is értünk. Ki a kocsiból be a házba.

- Hahó – törtem meg a házban uralkodó csendet – Do itthon vagy? – Néztem be a konyhába, de nem volt ott.

- Itt vagyok kicsim futott ki a szobájából – azt hittem, hogy eltűntél bogaram – ölelt meg erősen. –ne csinálj ilyet többé jó? – nézett a szemembe könnyes szemeivel.

- rendben megígérem – öleltem át. Közben aggódva Junhyungra néztem tudva, hogy ezt az ígéretem nem fogom tudni betartani.

- Ö Do bemutatom neked a barátom. Junhyung ő a nevelőm. Do ő a barátom – mutattam be egymásnak őket.

- Örülök, hogy megismerhetem asszonyom. – nyújtotta kezét Junhyung.

- Én is örülök – mondta Do.

- Asszonyom Kate miattam nem jött haza az elmúlt pár napban ugyanis elvittem bemutatni a családomnak csak elfelejtettünk szólni önnek. – hazudott szemrebbenés nélkül. Sajnos muszáj volt, mert ha nevelőm megtudná az igazat… valószínű örökre eltiltana Junhyungtól én meg azt nem tudnám elviselni.

- Rendben semmi baj – mosolygott Do – de máskor ne felejtsetek hívni – nézett komolyan.

- Nem felejtünk – öleltem meg.

- Nos akkor megyek és megcsinálom az ebédet. Junhyung velünk tartasz? – hívta meg vidáman.

- Nem szeretnék zavarni hölgyem – ellenkezett.

- Jajj ne zavarsz – nézett rá érdekes fejjel pótanyám.

Én is csak szépen rebegtettem a szempilláim hátha marad.

- Jó rendben. Köszönöm a meghívást – adta meg végül magát.

- Remek – csapta össze kezét Do – akkor majd visítok, ha kész az étel – majd eltűnt a konyhába.

- Hé minden rendben? – emelte fel fejem Junhyung.

- Persze csak… - hiányzott anyu nagyon.. és ezt eddig senkinek nem tudtam elmondani Mr. Yoon kívül…

- Csak? Látom, hogy valami nyomaszt. Nekem elmondhatod, tudod – szinte már a számba rágta ezt a mondatot.

- Menjünk be a szobámba ott elmondom – indultam meg.

Bementünk a szobámba, levetettem magam az ágyra és a párnám alól elővettem egy fényképes albumot. Megveregettem magam mellett az ágyat, hogy Junhyung is üljön le.

- Nézd ő az édesanyám – nyitottam ki az albumot.

- Gyönyörű nő volt – mondta – akárcsak a lánya. – erre nem tudtam nem mosolyogni.

- Igen ő volt a világ legszebb nője – mondtam a képeket nézve – nem kellett volna ilyen hamar elmennie – könnyeztem be.

- Hogy halt meg? – tette fel az általam legutáltabb kérdést.

- Rákja volt. az orvos azt mondta, hogy ha gépen tartják még életben maradhat 1-2 hónapot, de nem akart szenvedni – emlékeztem vissza. – „így jobb lesz Kate” mondta mielőtt elaltatták volna. Még elköszönni se tudtam tőle. Nem akarta, hogy lássam ahogy…. – vettem egy zsepit a tartóból.

- Gyere ide – tárta szét karjait Junhyung – Sajnálom Kate - ölelt meg.

- Junhyung ugye te nem hagysz el ilyen hamar? – néztem ki a fejemből közben. Hallgattam a szíve verését. Szép egyenletes volt.

- Nem hagylak el ígérem – puszilta meg a fejem.

- Szeretlek. – néztem rá.

- Én is szeretlek – törölte le könnyeimet..és megcsókolt.

Éreztem, hogy egy szőrös kis állatka dörgölődik a lábamhoz. Lenéztem és ott volt Simba.

 - Ó szia egyetlenem – vettem ölembe – ó majd elfelejtettem Junhyung ő Simba, Simba ő Junhyung. – mutattam be a cicust. – ő az én legnagyobb kritikusom – mosolyogtam.

- Szia cica de szép vagy – simogatta meg.

- Úgy látom megkedvelt téged – nevettem

- Csak nem féltékeny vagy? – nézett rám furán majd elnevette magát.

- Én? – háborodtam fel – ugyan kérlek – nevettem

- Még anyumtól kaptam 1 éve – simogattam végig a cica hátát. Születésnapomra…

- Mikor van a szülinapod? – kérdezte Junhyung.

- Nem érdekes – mosolyogtam – nem fogom idén megünnepelni – nem volt szívem egyedül ünnepelni…

- de számomra fontos – nézett mélyen szemembe. eltudtam veszni a fekete szemekben olyan gyönyörűek.

- Rendben, ha annyira tudni akarod. november 28 – húztam félmosolyra a szám.

De hisz 28-a már régen elmúlt. – nézett nagyot.

- Én csak örülök neki – mosolyogtam

- KÉSZ AZ EBÉD! – kiabált Do.

- Megyünk – kiabáltam vissza.

Kimentünk a konyhába, leültünk és nekiláttunk az ebédnek, ami meg kell hagyni nagyon jól sikerült. Szépen csendben ettünk. Úgy 10 perc után mindenki végzett.

- Hú Do köszönöm, nagyon finom volt – töröltem meg a szám.

 - Igen én is köszönöm asszonyom, maga nagyon jól főz – dicsérte meg Junhyung is.

 - Köszönöm gyerekek – nevetett. Majd hirtelen megszólalt Junhyung telefonja.

- Elnézést. – vette fel . Haló? – szólt bele majd az anyanyelvén folytatta. Milyen szép is ez a nyelv. Viszont Junhyung arcára rémület ült ki, éreztem, hogy valami baj volt.

- Elnézést, de nekem mennem kell. Asszonyom köszönöm a finom ebédet. – sietett ki Junhyung.

- Várj, ki kísérlek – gyorsan felálltam.

- Mi a baj? – néztem aggódva rá.

- Kate kérlek Ne, mondom NE menj el itthonról ma megértetted? – parancsolta.

- de miért? mi történt? – sürgettem.

- Majd megmagyarázom. de most mennem kell. – megcsókolt. lassan hosszan. – kérlek maradj itthon – nézet szemembe.

- Rendben. Vigyázz magadra – öleltem meg.

- Szia – köszönt el.

- Szia – néztem utána a hóesésben. Majd végül teljesen eltűnt. Vajon mi lehet a gond? Remélem nem olyan súlyos…bár ha így rám parancsolt…

Be Happy ~ 9. Minden rendben?

Mikor felkeltem egy kis szobában találtam magam. Mindenhol virágok meg kis fa szobrocskák. Arra a megállapításra jutottam, hogy se nem a saját szobámban vagyok se egy kórházi szobában. Lassan megpróbáltam felülni, nem nagy sikerrel. Szisszentem egyet, mert a hátam iszonyatosan fájt, de elhatároztam, hogy felkelek és megnézem kinek és minek a házában vagyok. Nem a saját ruhám volt rajtam, egy fehér hálóing szerűség azt hiszem. Sikerült végre felállnom és lassan elindultam az ajtó felé remélve, hogy nem esem össze a fájdalomtól. Óvatosan kinyitottam és egy hosszú folyósóra kerültem. Hallottam, hogy emberek beszélgetnek a közelben így hát elindultam a hangok után. Megálltam az ajtónál ahonnan kiszűrődött a beszélgetés, illedelmesen kopogtam, majd benyitottam. Junhyung , Kiki egy nő és egy férfi voltak odabenn. Mind a négyen rám néztek.

- Őő hello – köszöntem.

- Kate – állt fel Junhyung. Odafutott hozzám és megölelt.

- Drága Katem – szólt fájdalommal teli hangon. – azt hittem örökre elmész – nézett szemembe. Könnyes volt …Tényleg ennyit jelentenék neki? Csak néztem és nem szóltam..Nem értettem mi történt. - Kate szeretlek és nem akarlak elveszíteni érted? – ennél nagyobb fájdalmat még senki arcán nem láttam… Néhány heget is láttam az arcán. Biztos a történtek miatt.

- Junhyung? – nem bírtam állni. Nem éreztem a lábaimat. Fájt mindenem. Összeestem. Junhyung karjaiba vett és visszavitt a szobába. Azt hiszem elaludtam, mert mikor felébredtem egy aggódó szempárt láttam, ahogy engem néz.

- Szia – köszöntem fáradt hangon.

- Szia – mosolygott – Jobban vagy már?

- Azt hiszem igen, de mi történt azután hogy…? És és hol vagyunk? – igazán tudni akartam kinek az ágyában fekszem már egy ideje...- A hegeid… Junhyung ugye te jól vagy? – könnyes lett a szemem – annyira féltettelek. – szorítottam meg a kezét.

- Velem minden rendben van – mosolygott. Nem hittem neki. Azok a sebek… - na ssh ne sírj hallod? – törölte le a könnyeim.

- Én..én csak attól féltem, hogy elveszítelek. – mondtam rekedt hangon.

- Én is féltem Kate… nem is tudod mennyire aggódtam érted.. azt hittem örökre elveszítlek… - nem tudtam a szemem levenni az arcáról..azon a szép sima arcon ennyi folt…

- De mégis mi történt? – azután miután elájultam…mert akkor kellet felmondanom a szolgálatot…

- Futottam veled, de elfogyott minden erőm, és összeestem.. segítségért kiabáltam.. te ott feküdtél az ölembe, ájultan szinte már holtan. Kate azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, hogy elveszítelek.. nem kívánom senkinek. Aztán összeszedtem magam és a legközelebbi házba becsengettem, ami véletlen pont Gikwangéké volt. Kiki nyitott ajtót, minden beszéd nélkül beengedett. Aztán az édesanyja elküldött veled egy rokonukhoz, hogy segítsen, mert olyan mélyre hatolt a golyó, hogy ő nem merte kioperálni, kórházba viszont nem akart küldeni. Aztán elmondtam mindent Kikinek és ő is nekem – fejezte be.. rossz volt ezt hallani. És minden fáradsága miattam…

- És a sebeid? – aggódtam… magammal nem igazán foglalkoztam.

- Azt akkor szereztem mikor a barátainkkal verekedtem, de begyógyulnak hamar,  nem úgy mint a tied. – hajtotta le fejét – Nem kellett volna megismerned Kate… így téged is csak bajba keverlek… Nem, nem kellett volna annyira beléd szeretnem..csak magamra gondoltam… -  nem hiszem el, hogy ilyet mondott…ez képtelenség.

- Mi? Nem Junhyung ne mondj ilyet kérlek… nem akarlak elveszíteni! Nagyon szeretlek. Hát nem érted, hogy te vagy az életem? – és az ajtó becsukódott. Valaki készült bejönni, és ha Kiki? Biztos nagy fájdalmat okozok neki, de Junhyung volt a világom.

- na ssh. Nyugodj meg. Nem hagylak el ígérem – mondta halkan és megcsókolt.

- Junhyung ígérd meg nekem, hogy nem kevered magad több bajba – néztem komolyan a szemébe. Bár tudtam, hogy nem fogja tudni betartani….

- Megpróbálom – simogatta végig az arcom.

- Köszönöm – mosolyodtam el. Erre én is csak egy mosolyt kaptam válaszul. – és Kiki? – néztem az ajtó felé – bűntudatom van, hogy hazudtam neki, hogy hagytam, hogy belém szeressen….- hát igen..egy barom voltam.. – ezzel neked is csalódást okozva….

- azt mondta, ő várni fog rád, de azt szeretné, ha boldog lennél . – nézett Junhyung is az ajtó felé – és nem okoztál csalódást – emelte fel fejem – ezt verd ki a kicsi fejedből. – nézett komolyan.

- sajnálom Kiki – suttogtam. Könny szökött a szemembe. Nagyon  bűntudatom volt miatta – azt hiszem tartozom neki egy bocsánat kéréssel – néztem Junhyungra. Vártam, hogy mondjon valamit amivel minden megváltozik, de tudtam, hogy csak én tudok változtatni ezen.

- Rendben. Behívjam most?

- Nem most még ne… előbb fel kell készülnöm rá.

- Rendben – mosolygott.

Be Happy ~ 8. Fuss Kate, Fuss!

- Ezért. Kate állj a hátam mögé. és ha azt mondom fuss akkor fuss! Értve vagyok? – parancsolt rám.

- Igen. – úgy tettem, ahogy mondta. Mögé álltam és csak néztem mi történik. A hátsó ajtók kinyíltak és 3 igen izmos kopasz ember szállt ki. Kezdtem egyre jobban félni. Vajon mit keresnek itt és mit akarnak?

- Hello Junhyunnie – szólt az egyik – ugye tudod, hogy most mit fogsz kapni? – nevetett gúnyosan.

- Na nézd Miya Junhyungnak társasága van – bökött a fejével felém a másik.

- Hé őt hagyjátok ki ebből. - mordult rájuk Junhyung.

- Nézd már milyen aranyos. Megvédi a kis barátnőjét. Nagyon cuki. – gúnyolódtak. Be kell valljam egyre jobban idegesített. Legszívesebben odamentem volna hozzá és pofán vágtam volna…de több mint valószínű, hogy amit utána kaptam volna az fájt volna…

- Azt mondtam őt hagyd – sziszegte Junhyung.

- Mert különben mi lesz kicsi Junnie? – szúró pillantást vetett ránk Miya?!

- Ne akard megtudni – mondta a szerelmem – Kate most..fuss! – suttogta hátra nekem. annyira meg voltam rémülve, hogy pár másodpercig csak álltam és néztem, de aztán feleszméltem és elkezdtem futni. Futottam, ahogy csak bírtam. Hallottam a hátam mögül, hogy neki estek Junhyungnak. Meg akartam állni, hogy visszamenjek, de nem tartottam jó ötletnek.

Éreztem, hogy valaki elkapja a lábam és elestem. Az egyik fickó utánam jött. Nyílván végezni akart velem is. Rám vetette magát én meg egy szép laza mozdulattal eltaláltam a legérzékenyebb pontján. A földre kuporodott, így nekem szabad utat hagyva. Felkeltem és futottam tovább. Majd egy pisztolydörrenés és még egy és még egy. Sírtam, mert azt hittem Junhyungot lőtték le, de hirtelen szúrós fájdalmat éreztem a hátamban és összeestem. A fickó megint rám vetette magát aztán Junhyung lelőtte… végleg… bár ő maga is csupa vér volt…Felvett a karjaiba és elkezdett futni velem.

- Junhyung – nyögtem a nevét. Nem kaptam levegőt. Teljesen elvesztettem az eszméletem csak Junhyung hangját hallottam.

- Kate itt ne hagyj engem hallod? – próbált ébren tartani. – Kate ha most meghalsz nem tudom mit csinálok veled – folytatta. Majd egy nagy huppanás… összeesett. Nem bírta már.

- Kate sajnálom – hulltak a könnyei.

- Te megpróbáltad – mosolyogtam. Az ölében tartott. valami nedves folyt le az arcomon. Sírtam. – Úgy sajnálom Junhyung, hogy nem hittem neked – suttogtam..csak erre telt a hangomból.

- Nem Kate. Nem a te hibád – söpörte ki szememből a hajam – Kate ne hagyj itt kérlek – zokogott – Valaki. Segítség. Kérem, segítsenek – kiabált hátha valaki meghallja.

- szeretlek – utolsó lélegzetvételemmel kimondtam és lecsukódott a szemem. Már nem láttam semmit…

- Nem Kate. Kérlek ne menj el. Hé valaki kérem segítsenek. – kiabálta – Kate szeretlek…- megcsókolt talán utoljára…és teljes sötétség..

Be Happy ~ 7. Sajnálom

Alig vártam már, hogy hazaérjek.. Iszonyat volt ez a nap. Vagyis csak majdnem. Lepakoltam a táskám, mindent a földre és átöltöztem mondván, hogy ma már nem megyek sehová.

- Kate – kiabált be nevelőm.

- Igen?

- Keresnek..

- Megyek – ki lehet az ilyenkor?

Kimentem egyenese a bejárati ajtóhoz…

- Szia Kate – az ajtóban ott állt Junhyung.

- Junhyung? Hát te mit keresel itt? – vetettem rá pár ellenőrző pillantás…

- Nem emlékszel? Hívtalak ma, hogy megbeszéljük a tegnapi dolgot.. – fűzött egy aranyos mosolyt mondandójához.

- Ó basszus tényleg. Teljesen kiment a fejemből ne haragudj… Átöltözöm és mehetünk. Gyere addig beljebb – tessékeltem be. Bár nem szívesen…

- Rendben.

Gyorsan visszavedlettem sulis ruháimba és már mehettünk is.

- Oké mehetünk – szóltam. – Majd jövök. – szóltam nevelőanyumnak.

- tegnap miért rohantál el olyan hamar? – nézett rám bamba fejjel.

- Mert utána kellett néznem egy- két dolognak – nem akartam még rátérni a tárgyra.

- O értelek. Ne haragudj, ha netán megbántottalak volna valamivel. – horgasztotta le fejét.

- Jaj ne dehogy is – hogy is tudnék rá haragudni?

- Biztos? – nézett rám gyönyörű szemivel – mert ha még is, készítettem neked egy ajándékot - mondta izgatottan.

- Biztos – mosolyogtam. Ajándékot.. nekem?...

- Akkor rendben – megkönnyebbült - de szeretném, ha elfogadnád ezt a kis ajándékot – ültünk le az egyik padra. És elővette a gitárját.

- De Junhyung már annyi mindent kaptam tőled – lepődtem meg. Ne válaszolt semmit. Elkezdett játszani a gitárján és énekelt hozzá. Énekelt majd rappelt majd megint énekelt. Egy szép szerelmes számot írt.. nekem… Könnybe lábadt a szemem..

- Junhyung ez gyönyörű – sírtam el magam – még soha senki nem adott nekem ilye szép ajándékot – töröltem le a könnyeimet.

- Te megérdemled Kate – mosolygott. Egyik kezével megfogta az állam és egyre közelebb hajolt.. Majd még mielőtt megcsókolt volna elfordítottam a fejem. Pedig szerettem…

- Junhyung. Te ölted meg Yongot? – jött ki hirtelen a számon.

- Mi tessék? Ezt honnan veszed? – értetlenkedett.

- Miért nem mondtad el nekem? – bőgtem el magam.

- De Kate mégis mit? – nem értette miről beszélek.

- Azt hogy te is a Matzumi családhoz tartozol, és hogy nem egy embert öltél már meg?! – égett az arcom a dühtől is és a csalódottságtól is.

- Kate igaz, hogy ebbe a családba tartozom, de soha nem ölném meg a nagybácsim érted? Soha! és azért nem akartam elmondani…mert féltem, hogy ezek után már nem akarsz velem lenni…féltem, hogy elveszítelek. – fordította fejem maga felé, hogy szemembe tudjon nézni – Kate én mindennél jobban szeretlek téged..és soha nem tennék olyat, ami neked fáj – bizonygatta ártatlanságát. – Amióta Yong bácsi mesélt rólad, arról álmodoztam, hogy találkozhassak veled. Teljesen rabul ejtettek a bácsi meséi rólad…és most itt vagy…semmi olyat nem tennék, amitől elveszítenélek.

- Mégis megtetted – vágtam a fejéhez. Nehezemre esett kimondani, mert szerettem őt.. erre csak némán nézett rám..

- Kérlek, nagyon kérlek, bocsáss meg nekem – könyörgött.

- sajnálom Junhyung – hajtottam le fejem. Szemem sarkából láttam, hogy könny szökik a szemébe, de nem sírta el magát.

- Hát rendben..de annyit higgy el nekem, hogy nem én öltem meg a nagybácsit – mondta már erőteljesebb hangon.

- de ha nem te.. Akkor ki? – még mindig nem néztem rá. Nem tudtam a szemébe nézni.. magam miatt se..és őmiatta se.

- Nem tudom, de nem fog életben maradni az biztos – dühvel teli lett a hangja – az hogy a második családtagom vesztem el…az már sok… - szörnyű ezt hallani.

- Hát persze az apád… - suttogtam.

- Mit mondtál? Ezt honnan tudod? – nézett rám szigorúan.

- Az egyik barátom mesélte, hogy régen legjobb barátok voltatok, csak aztán történt ez a dolog az apáddal… - mondtam az igazat… nem volt szívem hazudni – és beálltál Matzumiékhoz…

- Legjobb barátom? – csodálkozott – nem tudom kiről beszélsz.

- Lee Gikwang. – mondtam végül. Amint kimondtam a nevét megcsörrent a telefonom. Pont az említett hívott.

- Szia Kiki. – vetem fel.

- szia Kate – vidám volt – nincs kedved sétálni menni? – kérdezte?

- Nézd, most nem érek rá sajnálom… - Egész végig Junhyung arcát néztem…

- Rendben..És mit csinálsz? – kérdezte..

- Öhm egy barátommal vagyok.. - nem akartam elmondani, hogy kivel vagyok..közben Junhyung mintha megfeszült volna..

- Kate ugye nem vele vagy? – kicsit erősebb lett a hangja. Junhyung is hallotta és egy gúnyos mosolyt vetett.

- De vele vagyok..most mennem kell.

- Nem Kate várj. – majd kinyomtam..

- Sajnálom. – néztem Junhyungra. És ebben a pillanatban úgy éreztem Kiki nem több,  mint egy barát ahogy Junhyung arcát néztem.

- Ugyan nem a te hibád.. most már értek mindent – mosolygott..de jó..

- Mindet értesz? – kérdeztem vissza.

- Igen. tudod Kikivel tényleg legjobb barátok voltunk és igen mindenki úgy tudja a történetet ahogy te is..de valójában nem így történt… - nézett fel az égre.. Időközbe rendesen besötétedett és már a lámpák égtek. – menjünk sétálni és útközben elmesélem. – mosolygott. Jó volt azért látni az arcán a megkönnyebbülést.

- Rendben – karoltam belé.

- csak mi ketten tudjuk…egy nap mikor az iskolából haza érve apámat holtan találtuk eldöntöttük, hogy megkeressük, aki ezt tette vele és megöljük…Ám aztán sok mindenben nem értettünk egyet. Kiki nem akarta megölni a szemetet én viszont mindennél jobban, így hát úgy döntött, hogy nem segít ebben. és azóta nem beszélünk. Csak táncversenyekkor „látjuk” egymást. – remegett a hangja. Nyílván fájt neki elvesztenie a legjobb barátját az apja után..így már teljesen megértem.

- sajnálom – csak ennyit tudtam mondani.

- Ne sajnáld. A múltat hagyni kel és a jelennek élni. – mosolygott.

- Nem Junhyung. Sajnálom, amit mondtam, hogy nem bocsájtok meg neked – néztem a földre. sírtam…Egyszerűen igazságtalannak éreztem a dolgot Kiki részéről..jó hogy megölni egy embert oké, de akkor is ott lett volna a helye Junhyung mellett…

- Na ssh. ne sírj Kate – megállt velem szemben és két keze közé fogta az arcom. – Nem kérem, hogy bocsáss meg nekem, mert nem érdemlem meg..csak annyit hogy vigyázz magadra és ne bízz meg senkiben – teljesen nyugodt volt a hangja ezzel engem is megnyugtatott.

- Junhyung én megbocsátok neked és remélem te is nekem – néztem a gyönyörű szemeibe. Olyan szépen ragyogtak. Hirtelen fehér kis pelyhek kezdtek hullani az égből..esett a hó. Szülinapom előtt egy nappal. Ennek más esetben örültem volna, de most nem volt kedvem valahogy ugrándozni. Inkább Junhyung arcát fürkésztem.

- Kate én mindig meg fogok neked bocsátani. Bármit is csinálsz – úgy mondta mintha egy hülyéhez beszélne.

- Tényleg? – csillant fel a szemem. Csak egy mosolyt kaptam válaszul és a következő pillanatban…Junhyung megcsókolt..Ennél szebb dolog még nem történt velem az biztos. Örültem és valahogy nem érdekelt már egyáltalán Kiki.

- Ez válasz a ténylegre? – kérdezte.

- Azt hiszem igen, de nem értettem pontosan – incselkedtem, és elértem amit akartam. Junhyung felnevetett és megint megcsókolt. Teljesen biztonságban éreztem magam.

- Most már értem uram – mosolyogtam.

- ennek örülök hölgyem. – nevetett fel. – de jobb lesz ,ha most haza mész. – váltotta komolyra a dolgot.

- Miért? – nem értettem miért küld haza pont most.

- Mert nem szeretném, hogy bajod essen. – mondta kicsit durvábban.

- Miért esne? – amint befejeztem a mondatot megállt mellettünk egy fekete kocsi.

Be Happy ~ 6. A vér kötelez?

- Szia Yin – köszöntem neki.

- Szia Kate. Kate ugye? – mosolygott

- Igen – mondtam egy mosoly mellett.

- Bocsánat lányok, de most mennem kell, majd még beszélünk. Sziasztok – búcsúzott a gondolom én barátnőitől…

- Nos Kate miről szeretnél velem beszélni? – olyan kedvesen szólt.. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő is a Matzumi család tagja, de még a kinézetem sem olyan vad. Elegáns blúz egy térdig érő szoknya és egy szép magas sarkú. Olyan ártatlanságot sugallt.

- Öm ismersz egy bizonyos Yong Junhyung nevű fiút? – kíváncsi voltam igazat mondd e.

- Igen ismerek. Miért? – valamiféle félelem ült a szemében.. talán fél Junhyungtól? Lehet, hogy Kikinek igaza volt ezzel az egésszel kapcsolatba?..

- Igazából nem ezt szerettem volna tudni, de köszönöm, hogy válaszoltál. Hanem azt, hogy te is annak a Matzumi családnak a tagja, vagy amelyikben ő is benne van? – kicsit féltem attól, hogy mi lesz, ha most hirtelen nekem ugrik vagy valami…

- Igen annak a Matzumi családnak a tagja vagyok.. annak a családnak mely több ember megölt már a semmiért – meglepettségemre nyugodtan reagált, és mintha gyűlölné a családját.

- Várj szóval te nem olyan, vagy mint ők? – már bökte a csőröm ez a kérdés nagyon..

- Nem Kate… én nem… nem karok embereket ölni, nem akarok lopni, csalni, hazudni…de legfőképpen nem karok rossz ember lenni… - mondta az igazat..azt hiszem. - sőt ha tehetem, ott állítom meg őket ahol csak lehet. – düh gyúlt a szemében.

- Akkor te egyáltalán nem olyan vagy mint ők…de akkor mért nem jöttél el onnan? – néztem rá kérdőn.

- Mert nem lehet. Hidd el már rég távol lennék…de a vér kötelez. - Felhúzta a blúza ujjá és egy tetoválás volt a kezén, ami egy sárkányt ábrázolt.

- Megértem – igen azt hiszem már értem a dolgok súlyosságát. – és az igaz, hogy Junhyung ölte meg Yongot?...- Ha most megtudom az igazat…bár megtudnám..

- Nem tudom.. valaki azt mondja ő tette valaki azt, hogy egy másik srác. – mondta szomorúan.

- Rendben köszönöm – mosolyogtam – majd kiderítem ki volt, és mint másoknak ígértem megfizet… - megint bosszút forgattam a fejemben, azt, hogy hogyan fogom kínozni az illetőt…

- Kate  ne keveredj bele ilyenekbe kérlek – tette kezét a vállamra és mélye nézett a szemembe. – Nem akarom, hogy téged is megöljenek – aggódott

- Ne aggódj, engem nem lehet csak úgy szimplán megölni.. – próbáltam megnyugtatni.

- Elhiszem, de akkor sem szabad belekeveredned. – szinte már parancsolta.

- Jó rendben, de nem ígérem, hogy nem szegem meg. – tudtam, hogy meg fogom szegni.. ismerem már magam.

- Rendben köszönöm..

- akkor én megyek is – mondtam. Elegendő információt megtudtam.

- Én is megyek, de megadom a telefonszámom. Hívj fel, ha valami történne. - elővett egy kis cetlit és ráírta a telefonszámát.

- Oké köszönöm – elraktam a cetlit majd felöltöztem.

- Nos köszönök minden még egyszer. Szia. – köszöntem el.

- Én is. Szia. – ő balra, én jobbra.

Azt hiszem sok minden sikerült megtudnom, de mi van akkor ha Kiki tévedett és nem Junhyung ölte meg Yongot? Mi van, ha annak a másik srácnak köze van Kikihez? De nem… ő egy légynek se tudna ártani. Bár kitudja…a  látszat néha csal..ugyebár..

Be Happy ~ 5. Nem várt vallomás

- Haló? – vettem fel.

- szia, Kate. Junhyung vagyok – szólt bele.

- Ó szia Junhyung – köszöntem. Miközben telefonáltam a szemem sarkából láttam, hogy Gikwang megfeszül, és mintha mérges lenne valakire..

- Csak a tegnapról szeretnék veled beszélni. –mondta Junhyung.

 - Nézd, sajnálom, hogy csak úgy eljöttem, de nem tudnánk megbeszélni este? Ugyanis órám van még.  – adtam tudomásul a dolgokat…

- Rendben. Akkor este 7re elétek megyek.

- Rendben. Szia.

- Szia – majd lerakta Junhyung a telefont.

- Bocsi – néztem Gikwangra – Kiki akarom mondani Gikwang valami baj van? – húha valami rosszat tettem? Nagyon dühösnek látszott.

- semmi baj szólíts nyugodtan Kikinek – enyhült meg az arca kicsit..

- Rendben.. Kiki… szóval van valami baj? – néztem rá.

- Miért lenne baj? – nézett rám furcsán.

- Nem is tudom olyan dühösnek látszódtál az előbb.. mintha valakire haragudnál.

- Nem csak.. mindegy hagyjuk – fordult el tőlem.

- De nem. Nekem elmondhatod mi bánt.. Kiki ne szórakozz!.. – förmedtem rá. Nem szeretem, ha nem tudok segíteni valakinek, mert nem mondja meg mi baja.

- Jó rendben. Köszönöm. – adta meg magát végül – szóval csak annyi, hogy iszonyatosan izgulok a táncversenyem miatt, mert hárman vagyunk a csapatban és négy embernek kell lennie, hogy indulhassunk az országos bajnokságon. – Látszott rajta, hogy nagyon szeret táncolni és fontos neki ez a verseny.

- Lányok is lehetnek a csapatban? – vágtam rá, ami először eszembe jutott… Én hülye, hisz táncolni se tudok…

- Tessék? - nézett nagyot.

- Jól hallottad. Lányok is lehetnek a csapatban? – néztem rá komoly arccal.

- Igen lehetnek – nézett még mindig nagy szemekkel.

- Nos, táncolni majd te megtanítasz és okék vagyunk – vágtam hülye fejet hozzá.

- Biztos Kate? Akarom mondani, örülök, hogy segítesz és köszönöm, de a barátod biztos örülni fog ennek? - kíváncsiskodott.. Milyen barátomról beszél?  Tudtommal nincs olyanom…

- Milyen barátomról beszélsz? – néztem rá kíváncsian.

- Hát akivel… Várj, azt mondod nincs barátod? – bámult nagyot.

- Tudtommal nincs. Miért te tudsz valami ilyesmiről? – érdeklődtem.

- Nem, nem igazán – nyugodott meg.

- Rendben akkor bene vagy, hogy segítsek? – mosolyogtam

- Benne – vidám volt az arca.

- Kiki?!

- Hm? – nézett rám szép szemeivel az óriási szemüvege alól.

- tudod, el kell valamit mondanom – Felcsillant a szeme mintha ő is akarna valamit..

- Mondjad csak – mosolygott.

- Ugye tudod, hogy egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki táncol? – nevettem

- Ó igen tudom – mosolygott. Kicsit csalódott lett az arca mintha mást várt volna..

- El se hiszem, hogy tudsz táncolni – gúnyolódtam.

- Nem? – nézett nagyot – akkor figyelj – kacsintott egyet. Levette a szemüvegét és a pulcsiját. Két padot arrébb tolt… a pólója alatt látszott, ahogy megfeszülnek az izmai.. úristen..lehet, hogy kellemeset fogok csalódni? Végül elkezdett táncolni egy igen kemény zenére.. Csak tátott szájjal figyeltem.

- Úristen. Kiki te profi vagy– bámultam nyitott szájjal.

- Ó köszönöm – ült le lihegve. –Most te jössz. Mutasd, mit tudsz – nevetett.

- Mi? Itt? Most? – Nem igazán akartam táncolni előtte még most… Nagyon szégyenlős vagyok.

- Bizony itt és most – mosolygott – nevezzük olyan előválogatónak – derült fel.

- Hát jó. De előre szólók nem tudok táncolni – figyelmeztettem.

Levettem én is a pulcsimat, feltűrtem az ingem ujját és táncoltam.. Tiszta szívből táncoltam egy kemény hip-hop számra. 2 Perc folyamatos tánc után úgy döntöttem elég és leültem Kiki mellé.

- Nos, ennyi a tudásom – lihegtem.

- Ennyi? Tudsz róla, hogy rohadt jól táncolsz? – jegyezte meg Kiki.

- Köszönöm. Nos, beválogattak uram? – viccelődtem.

- Dobpergés…. Igen be hölgyem. Maga nagyon jól táncol és itt a helye – nevetett.

- Köszönöm uram. –nevettem én is – nos ha már így megjegyezte, szabad egy táncra? – kérdeztem.

- Legyen. – mosolygott.

Megfogta a kezem és csak úgy a csendben elkezdtünk táncolni. Az egyik pillanatban összegabalyodtak a lábaim és sikerült elesnem. Ahogy estem Kikit is húztam magammal így ő rám esett.  Elég érdekes pózban értünk a földre. Én alul ő felül.. khm…és csak néztünk egymás szemébe, megszólalni egyikünk sem tudott. Majd két perc bámulás után Kiki..

- Kate. Valamit el kell mondanom – kezét a fejem mellett támasztotta még mindig…

- Hallgatlak – feleltem.

Egyre közelebb és közelebb hajolt, míg a leheletét éretem a számon.

- Szeretlek – és megcsókolt. Oké Kate Handles te vagy az a szerencsés, aki csókot kap egy ilyen sráctól.. Jegyezd meg jól! Majd felemelte fejét. Csak néztem rá. Azt hiszem szerelmes lettem.

- Kiki?!

- Jaj, ne haragudj – állt fel majd felsegített engem is – teljesen elrontok mindent. Sajnálom – zavarban volt. Bár én is.. egy kicsit..

- Nem semmi baj – mosolyogtam – Elárulhatok valamit? – néztem rá.

- Persze – mondta zavartan.

Közelebb léptem hozzá.

- Én is téged – majd megcsókoltam.

- De hisz alig ismerjük egymást – mondta meglepetten.

- ezen még tudunk változtatni nem? – nevettem és nyomtam egy puszit az arcára.

- De igen igazad van - mosolygott – tudod… - kezdte komolyan.

- figyelek – mondtam vidáman. Teljesen a rózsaszín felhőkön jártam.. Csak egy kis fekete folt volt ott.. méghozzá Junhyung. Hiszen őt is szeretem, de amíg nem tudom, mi folyik körülötte.. Jobb lesz ha Kikinél maradok.. Igen tudom ez most gonoszan hangzott.. pedig semmi gonoszság nincs benne..

- Szóval tudod nem igazán örültem mikor Junhyunggal láttalak – nézett mélyen a szemembe.

- Mi? Várj! Azt mondtad Junhyung? Te ismered őt? – mik ki nem derülnek.

- Igen ismerem. És Kate nagyon vigyázz vele. Ő nem olyan amilyennek mutatja magát – volt valami Kiki hangjában, amitől megijedtem.

- Hogy érted, hogy nem olyan? – nem igazán értettem.

- Nos Junhyung nem jó Kate. A Matzumi klán egyik tagja attól függetlenül, hogy nem családtag. Nem tudod hány és hány embert ölt már meg a puszta kezével.. –szigorúan nézett rám. Féltett Junhyungtól és már értettem miért.

- Ez igaz? – csodálkoztam.

- Sajnos igen – hajtotta le a fejét..  Régen nagyon jó barátok voltunk ő sem ilyen volt és én sem.. Tényleg mondhatni testvérek voltunk.. Ám egy nap Junhyung apja rejtélyes okok miatt meghalt jobban mondva megölték úgy ahogy Yongot is - Szóval ismeri Yongékat és mindent tud, amit én vagy talán még többet is. – és Junhyung dühös lett. Megkereste a Matzumi családot és belépett hozzájuk, hogy megtalálja azt, aki ezt tette. Teljesen megváltozott. Láttam, ahogy végez két emberrel… és azt rebesgetik, hogy Yongot is ő ölte meg… - vádolta Junhyungot..

- Micsoda? Junhyung Yongot? Ez valami tévedés lehet, hisz ő olyan aranyos és kedves – nem akartam hinni a fülemnek…

- Nem Kate ez a színtiszta igazság.. Fogalmad sincs mibe keveredtél bele – mondta szigorúan. – Semmit nem szabad elhinned neki. Semmit! Világos? – elég ijesztő volt, ahogy rám parancsolt…

- Rendben megígérem – mit is válaszolhattam volna..

- Helyes – megkönnyebbült egy kicsit.

Én nem tudtam megkönnyebbülni egyszerűen nem akartam elhinni ezt az egészet… Junhyung valóban ilyen rossz ember lenne? De akkor Yong miért mesélt annyit róla? És mért akarta, hogy mindenféleképen találkozzak vele? Utána járok én ennek az egésznek…de most egyelőre élvezem a pillanatot.

- Kiki? – törtem meg a csendet.

- Igen?

- Nézz rám!  - parancsoltam. Rám nézett – Szeretlek – suttogtam.

- Én is téged. – elmosolyodott.

És csak ültünk a padon és fogtuk egymás kezét, a matekkal mit se törődve. Majd megszólalt a csengő…

- Nekem mennem kell – állt fel a padról. Gyorsan összepakolt és felöltözött.

- Hát rendben – mondtam csalódottan.. Azt hittem legalább még egy kicsit vele lehetek, de ha nem…

Közelebb léptem hozzá. Egy kis mosoly ült a szája sarkában.

- Mit mosolyogsz annyira? – kérdeztem.. Ugyanis kicsit zavart.

- Mondták már, hogy milyen szép vagy? – incselkedett.

- Nem nagyon. – mosolyodtam el.

- Hát nem tudod mit hagytak ki – majd megcsókolt. Csók közben is mosolygott ezzel tovább idegesítve engem…

- Ne mosolyogj te – szóltam rá mérgesen.

- Jól van ..Szeretlek. – megint kaptam egy puszit… - Vigyázz magadra nagyon! – mondta igen komoly hangon.

- Rendben. Szeretlek – engedtem el a kezét.

- szia – köszönt el.

- szia – azzal eltűnt a tömegben…

Junhyung tényleg ilyen rossz ember? De ezt egyszerűen nem tudom felfogni, hiszen annyi mindent kaptam már tőle.. és nem csak ajándékra gondolok..és Yong is szerette és ő is Yongot..nem értem mért ölte meg…

Gyorsan összepakoltam én is a cuccom és elindultam megkeresni Yint, hátha ő többe tud nekem mondani… 5 perc múlva pont szembe jött velem.

Be Happy ~ 4. Matzumi?

- Ó szia Gikwang – örültem meg neki – nos én hazafelé tartok és te?

- Én is – mosolygott, mint mindig.

Olyan aranyos ez a fiú. Alig várom már a holnapot, hogy találkozzunk megint.

- Az remek – mosolyogtam – És, merrefele laksz? – érdeklődtem.

- Hát öhm… Jackson Street– vigyorgott.

- Tényleg? – Csodálkoztam. Hogy hogy eddig még soha nem láttam az utcánkban… hiszen kiskorom óta ott lakom…

- Tényleg a Jackson Streeten laksz?

- Igen tényleg. Mi olyan meglepő ezen? – érdekesen nézett.

- Én is ott lakom – mondtam nagy vigyorral az arcomon.

- De jó – ámult ő is – és hány szám alatt? – csodálkozott még mindig.

- 72. És te? – válaszoltam.

-155. Hát az nincs közel – mondta.

- Á 5 perc séta.

- Igen igaz. – mosolygott

- De és hogy hogy nem láttalak még soha itt? – tértem át valódi kérdésemre.

- Hát tudod, mi 4 hónapja költözünk ide és nem igazán járkálok el otthonról. Nem vagyok az a barátkozó típus. – Ahhoz képest.

- ó értelek. – mosolyogtam .- Na mindjárt szállunk. – néztem ki az ablakon.

- Én két buszmegállóval arrébb szállok, de most itt. Hazakísérlek.

- Jajj nem kell köszönöm. Menj csak nyugodtan – ellenkeztem kedvesen.

- Nem! Ragaszkodom hozzá, hogy elkísérjelek – tette kezét a vállamra.

- Hát rendben ahogy szeretnéd.

Végre megállt a busz és leszálltunk. Szépen lassan sétáltunk.

- És mondta csak Gikwang honnan költöztetek ide? – tettem fel a kérdésemet.

- New Yorkból – hangzott a válasz.

Ép eszű ember mért költözik el New Yorkból? Ezt soha nem értettem.

- New Yorkból? Hogy hogy?

- Hát anyukámat kirúgták a munkahelyéről és itt talált állást magának és mivel New Yorkból az út ide másfél nap ezért úgy döntött mindent ott hagyva ideköltözünk – mondta. Éreztem a hangjában egy kis elkeseredettséget, de nem is csodálom, hiszen ott hagyni mindent és új életet kezdeni az a nehéz dolog.

- Értelek. Gondolom, hiányoznak az ottani barátok meg minden. – néztem szemébe. Közben elértünk a házunk elé. – Öhm Gikwang én itt lakom – mutattam a házra – de ha szeretnéd, kint maradhatunk még beszélgetni – ajánlottam fel.

- Menj nyugodtan be, nem akarlak feltartani – mosolygott.

- Biztos?

- Biztos.

- Hát rendben akkor holnap 5. óra után – mosolyogtam. Szia.

- Rendben. Szia – intett majd elsétált.

Felsétáltam az ajtóig, de nem mentem még be. Nekidőltem ás azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem azt, hogy egyszerre két helyes srác is rám talál. Végül 10 perces megfagyásos elmélkedés után úgy döntöttem, hogy bemegyek és veszek egy jó meleg zuhanyt. Kinyitottam az ajtót és a kicsi Simba már futott is elém. Imádom ezt a macskát olyan falat. Felvettem a kezembe és gyorsan visszazártam az ajtót majd bementem a szobámba. Ledobtam a táskámat a sarokba és lefeküdtem az ágyra cicával a hasamon.

- Mondd csak kicsi Simba ki nehezíti meg ennyire az életem és miért? – Kérdeztem a cicustól, aki nagy zöld szemeivel bámult rám semmit nem értve. – Igen talán igazad van… Lehet anyu játszik egy kicsit velem… Jajj Simba Simba… - sóhajtottam.

Leraktam a cilát az ágyra, megfogtam a törülközőm és elmentem fürdeni. Fél óra múlva már pizsamában bámultam a netbookom képernyőjét. Rákerestem a Matzumi névre és több 1000 oldalt adott ki, de nekem az első már sokat segített. Megtudtam egy kis olvasás után, hogy ők tényleg egy nagy maffia család az egész országba elterjedve és hogy az egyik lány az én gimimbe jár. Csoda, hogy eddig a lány nem csinált semmi őrültséget. Ez kész röhej… Azért megölni egy embert, mert véletlen betörte a kocsijuk szélvédőjét… elég vicces és szánalmasan szomorú. Majd sok keresgélés után kikapcsoltam a gépet és elhatároztam, hogy holnap meg keresem ezt a Lee Yin Matzumi lányt. Félre pakoltam mindent az ágyamról és lefeküdtem aludni.

Reggel nevelőanyum ébresztett, mivel az órát véletlen kikapcsoltam és sikerült elaludnom. 7:20kor felkeltem, gyorsan felköltöztem és fontosabb dolgok, majd megkérdem Dot vigyen el suliba. 5 perc múlva már ott is voltam. Felmentem Mr. Yoon irodájához, bekopogtam, majd beléptem.

- Jó reggelt Mr. Yoon.

- Jó reggelt Miss. Kate. Miben segíthetek? – nézett fel szemüvege alól.

- Egy bizonyos Lee Yin Matzumi lány után érdeklődnék – mondtam.

- Ó a kicsi Yin. Ő az egyik büszkesége ennek a gimnáziumnak – büszkélkedett az igazgatóúr. – Nos, mit szeretnél róla tudni?

- Igazság szerint csak beszélni szeretnék vele, de nem tudom hányadikos – mondtam.

- Yin tízedikes Kate – mosolygott – nagyon aranyos lány – mondta.

- Köszönöm Mr. Yoon – majd azzal a lendülettel kiléptem az ajtón.

Mivel csak egy tízedik van a suliban tudtam hol kell keresnem. Choi akivel együtt járok vagy is jártam röplabdára tízedikes és eléggé jó viszonyban vagyunk még. Így hát, ha őt meglátom akkor ott van Yin is. 1-2 percig fel-alá járkáltam, aztán megláttam Choit. Odafutottam hozzá.

- Szia Choi. – köszöntem

- Szia, kicsi Kate. De rég láttalak – mosolygott.

- Én is téged Choi, de figyelj, majd máskor beszélünk… most azért kereslek, hogy megmondd nekem ki Lee Yin Matzumi. – érdeklődtem.

- Ó kicsi Kate – sóhajtott – ott ül hátul – mutatott a terem végére.

- Rendben. Köszönöm – majd bementem a terembe egyenesen a lányhoz.

- Szia te vagy Lee Yin Matzumi? – hadartam a kérdést.

- Igen én vagyok – mosolygott.

- Én Kate Handles vagyok – nyújtottam a kezem.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Miben tudok neked segíteni? – kérdezte… Amint befejezte mondatát megszólalt a csengő..

- Ő hány órátok van ma? – sürgettem.

- Azt hiszem 6…

- Rendben akkor 6. óra után tudnánk beszélni?

- Természetesen. – vigyorgott.

- Oké akkor majd megkereslek.

- Rendben.

- Szia…- és futottam órára.

5 óra szenvedés után végre megszólalt a csengő és indultam volna hazafelé amikor…

- Ő Kate?! – szólt utánam valaki.

- Hm? – fordultam meg. – Ó szia Gikwang.

- Hová mész? – nézett rám csodálkozva… mintha valami rosszat tettem volna…nem emlékszem ilyenre..azt hiszem…

- Haza?! – néztem rá kérdőn.

- De hiszen ma matek korrepetálásod van velem – háborodott fel. Amit teljesen megértek, hiszen kiment a fejemből..

- Ó basszus tényleg. Ne haragudj teljese kiment a fejemből a tegnapi napom után.. – mentegetőztem.

- Semmi baj – enyhült meg a tekintete.

- És melyik teremben leszünk? – mosolyogtam rá.

- Tessék? – furán nézett rám.

- Most mi olyan érdekes egy kérdésben? – nevettem.

- Semmi csak azt hittem… na, mindegy. Azt hiszem a tizenkettesben - mondta.

- Ó az nagyon lent van – csodálkoztam.. Hogyhogy olyan alulra rakták?..biztos minden más terem foglalt..persze..

- Hát igen. De legalább csak ketten leszünk, és jobban tudsz figyelni a matekra. – nevetett.

Ketten leszünk? A matekra? Ez egyre jobb.. Kettesbe egy sráccal, akiért kicsit odavagyok.. zsír..

- Hát akkor menjünk – nyögtem végre..

Majd szépen lesétáltunk a legalsó szintre és annak végébe. Bementünk, levettünk pár széket és elő a matek. Yeah. Amint leültem a székre megszólalt a telefonom..

Be Happy ~ 3. Mit titkolsz?

- Kate?!

- Igen?

- Ezt neked vettem – nyújtott át egy nagy dobozt.

- Junhyung a virág bőven elég nekem – csodálkozva vettem át a dobozt.

- Kérlek Kate – könyörgött szinte – bármit megteszek neked – mosolygott.

Istenem mért kell ennyire kedvesnek lennie?

- Jó rendben – nyitottam ki a dobozt. Egy gyönyörű ruha volt benne. Lila térdig érő, pánt nélküli selyemruha. Egy kis virággal a baloldalán. Biztos drága volt. – Junhyung ez gyönyörű – meg se tudtam szólalni – istenem köszönöm – öleltem át.

- Nagyon szívesen – ölelt vissza.

Amint átöleltem megéreztem a kölnije illatát, ami teljesen rabul ejtett. Még a végén teljesen be… nem, nem fogok.

- Azt szeretném, hogy felvedd – mutatott a ruhára.

- Itt? Most? de cipőm sincs hozzá meg hát hol tudnám felvenni? – csodálkoztam.

- Probléma megoldva. Gyere – fogta meg a kezem.

Bementünk az egyik házba. Nem is a ház a megfelelő szó rá inkább kastély. Junhyung bevezetett egy szobába.

- Itt nyugodtan átveheted a ruhát – nyitotta ki a szobaajtót.

 - Rendben köszönöm – mosolyogtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Gyorsan levettem cipőmet, pólómat és nadrágom és felvettem a szép selyemruhát. Kiengedtem a hajam kicsit megfésülködtem és egy gyors sminkigazítás és kész is voltam.

- Azt hiszem, kész vagyok – nyitottam résnyire az ajtót.

- Hát akkor had lássalak – mondta boldogan Junhyung.

- Hát rendben – kinyitottam az ajtót, hogy láthasson teljes egészemben. Nagyra nyíltak a szemei és csak állt és bámult nyitott szájjal .

-  Kate gyönyörű vagy – ámuldozott.

- Köszönöm – pirultam el.

- Oh hmm.. igen a cipő. Szabad? – hajolt le, hogy feladja a gyönyörű lila magas sarkút.

- Persze. Köszönöm. – Ez valami hihetetlen.. gondoltam magamban. Nem szeretnék még szerelembe esni. Előbb meg kell ismernem.

- Köszönöm – mosolyogtam mikor feladta a magas sarkúakat.

- Igazán nincs mit. – megfogta a kezem – Gyere velem – húzott maga után.

- Hová megyünk? – futottam utána

- Majd meglátod.

Egy hosszú folyosón mentünk végig. A falakon gyönyörű festmények és családi képek kirakva.

- Gyönyörűek ezek a festmények – dicsértem meg őket.

- Köszönjük, anyám nevében is. – mosolygott.

A folyosó végére értünk majd bementünk egy nagy helyiségbe. Szépen meg voltak terítve asztalok. Itt-ott emberek ültek és beszélgettek. Ez olyan álomszerű dolog.

- Hölgyem – húzta ki az egyik széket nekem Junhyung.

- Köszönöm – ültem le.

- Nos Kate – ült le velem szembe – mesélj mi a baj? – nézett érdeklődve.

- Hát tudod édesanyám pár hónapja meghalt és nagyon magam alá kerültem. Apám mikor kicsi voltam kidobott minket otthonról és most nevelő szülőnél vagyok. Szeretem őt, nem is kívánhatnék nála jobb nevelőanyát, de anyu a mindenem volt és mai napig nem dolgoztam fel hogy elment. - könnyes lett a szemem – Elnézést. – töröltem le.

- Semmi baj. Megértelek. Én az apámat vesztettem el lassan két éve. Tudom milyen érzések kavarognak benned – együtt érzett velem.

- Igazán megértő vagy – mosolyodtam el – és tudod, most hogy Yong is elment még rosszabb lett. Ő papám helyett papám volt… Nagyon szerettem. Bármi bajom volt ő volt az, aki meghallgatott, aki segített. – majdnem elbőgtem magam, de visszafojtottam.

- Ó igen a nagybácsi – mondta halkabban Junhyung. - én is szerettem őt nagyon… igazából még mindig nem értem miért ilyen korán jöttek…

- kik jöttek? – csillant fel a szemem. Ha most sikerül megtudnom ezekről valamit, akkor még el tudom őket kapni és rács mögé tudom őket juttatni.

- ő mindegy, lényegtelen. – vágta rá.

- mi az hogy lényegtele Junhyung? Kicsit sem zavar, hogy megölték a nagybácsid? – fakadtam ki.

- De Kate nagyon is érdekel, de neked ebbe nem szabad belefolynod. Nem szeretném, hogy valami bajod essen érted? – mondta teli indulattal.

- Értem és köszönöm, de tudok magamra vigyázni és csak annyit szeretnék meg tudni, hogy kik ők miért csinálták ezt – kiabáltam.

- Jó rendben, de ígérd meg, hogy nem fogsz bele keveredni.

- Oké megígérem. – Bár így is lett volna, de ismerem magam és nem hagyom annyiba a dolgot.

- Szóval ők Matzumiék. Az ország talán legnagyobb maffiái. Mindenki fél tőlük, aki ismeri őket. Ők ölték meg a nagybácsit is.

- Matzumi? – kérdeztem vissza pedig jól hallottam. Ismerősek, de nagyon is… mintha egy Matzumi lány ismernék… majd utána nézek.

- Igen Matzumi.

- De és miért Yong? – ez az forró nyom.

- A nagybácsi is régen Matzumi volt csak kitagadták, és a Matzumi családnál a kitagadás azzal jár, hogy meghalsz, megölnek előbb vagy utóbb, de általában öregkorban mikor már szenvedsz.

- Még mindig nem értem miért Yong hiszen ő még 60 se volt. – csodálkoztam.. már ha ilyenen lehet.

- Igen ezt mi vagy is én sem értem. Ezért próbálok az ügy után járni – mondta. Éreztem, hogy valamit eltitkol..valami nagyon fontosat. Annyi minden kavargott bennem. Harag, düh, bánat, gyűlölet, kétségek. Jobbnak láttam, ha elmegyek.

- Junhyung ne haragudj, de mennem kell. Köszönök mindent- mosolyogtam majd felálltam és kiviharzottam. Megkerestem a szobát ahol a ruháimat hagytam és gyorsan visszavettem őket. A lila selyemruhát az ágyra tettem a cipőket pedig elé. Kitéptem az egyik füzetemből egy lapot és írtam Junhyungnak egy levelet:

„ Köszönöm ezt a remek napot. Sajnálom, hogy csak úgy elmentem, de valamit el kell intéznem. Remélem nem haragszol. Majd jelentkezem.

Kate”

Majd a ruhára tettem és elsiettem. Nagyjából emlékeztem merre jöttünk és jó elékeztem, hogy volt a közelben egy buszmegálló. Kis kereső túra után meg is találtam. Innen is járt a buszom, úgy hogy nem aggódtam, hogy eltévedek. Pár perc múlva be is futott a busz. Felszálltam rá. Éreztem, hogy valaki megfogja a vállam Nagyon megijedtem.

- Szia Kate. Hát te? – szólt az ismerős hang.

Megfordultam és Gikwanggal álltam szemben.