Be Happy ~ 9. Minden rendben?

Mikor felkeltem egy kis szobában találtam magam. Mindenhol virágok meg kis fa szobrocskák. Arra a megállapításra jutottam, hogy se nem a saját szobámban vagyok se egy kórházi szobában. Lassan megpróbáltam felülni, nem nagy sikerrel. Szisszentem egyet, mert a hátam iszonyatosan fájt, de elhatároztam, hogy felkelek és megnézem kinek és minek a házában vagyok. Nem a saját ruhám volt rajtam, egy fehér hálóing szerűség azt hiszem. Sikerült végre felállnom és lassan elindultam az ajtó felé remélve, hogy nem esem össze a fájdalomtól. Óvatosan kinyitottam és egy hosszú folyósóra kerültem. Hallottam, hogy emberek beszélgetnek a közelben így hát elindultam a hangok után. Megálltam az ajtónál ahonnan kiszűrődött a beszélgetés, illedelmesen kopogtam, majd benyitottam. Junhyung , Kiki egy nő és egy férfi voltak odabenn. Mind a négyen rám néztek.

- Őő hello – köszöntem.

- Kate – állt fel Junhyung. Odafutott hozzám és megölelt.

- Drága Katem – szólt fájdalommal teli hangon. – azt hittem örökre elmész – nézett szemembe. Könnyes volt …Tényleg ennyit jelentenék neki? Csak néztem és nem szóltam..Nem értettem mi történt. - Kate szeretlek és nem akarlak elveszíteni érted? – ennél nagyobb fájdalmat még senki arcán nem láttam… Néhány heget is láttam az arcán. Biztos a történtek miatt.

- Junhyung? – nem bírtam állni. Nem éreztem a lábaimat. Fájt mindenem. Összeestem. Junhyung karjaiba vett és visszavitt a szobába. Azt hiszem elaludtam, mert mikor felébredtem egy aggódó szempárt láttam, ahogy engem néz.

- Szia – köszöntem fáradt hangon.

- Szia – mosolygott – Jobban vagy már?

- Azt hiszem igen, de mi történt azután hogy…? És és hol vagyunk? – igazán tudni akartam kinek az ágyában fekszem már egy ideje...- A hegeid… Junhyung ugye te jól vagy? – könnyes lett a szemem – annyira féltettelek. – szorítottam meg a kezét.

- Velem minden rendben van – mosolygott. Nem hittem neki. Azok a sebek… - na ssh ne sírj hallod? – törölte le a könnyeim.

- Én..én csak attól féltem, hogy elveszítelek. – mondtam rekedt hangon.

- Én is féltem Kate… nem is tudod mennyire aggódtam érted.. azt hittem örökre elveszítlek… - nem tudtam a szemem levenni az arcáról..azon a szép sima arcon ennyi folt…

- De mégis mi történt? – azután miután elájultam…mert akkor kellet felmondanom a szolgálatot…

- Futottam veled, de elfogyott minden erőm, és összeestem.. segítségért kiabáltam.. te ott feküdtél az ölembe, ájultan szinte már holtan. Kate azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, hogy elveszítelek.. nem kívánom senkinek. Aztán összeszedtem magam és a legközelebbi házba becsengettem, ami véletlen pont Gikwangéké volt. Kiki nyitott ajtót, minden beszéd nélkül beengedett. Aztán az édesanyja elküldött veled egy rokonukhoz, hogy segítsen, mert olyan mélyre hatolt a golyó, hogy ő nem merte kioperálni, kórházba viszont nem akart küldeni. Aztán elmondtam mindent Kikinek és ő is nekem – fejezte be.. rossz volt ezt hallani. És minden fáradsága miattam…

- És a sebeid? – aggódtam… magammal nem igazán foglalkoztam.

- Azt akkor szereztem mikor a barátainkkal verekedtem, de begyógyulnak hamar,  nem úgy mint a tied. – hajtotta le fejét – Nem kellett volna megismerned Kate… így téged is csak bajba keverlek… Nem, nem kellett volna annyira beléd szeretnem..csak magamra gondoltam… -  nem hiszem el, hogy ilyet mondott…ez képtelenség.

- Mi? Nem Junhyung ne mondj ilyet kérlek… nem akarlak elveszíteni! Nagyon szeretlek. Hát nem érted, hogy te vagy az életem? – és az ajtó becsukódott. Valaki készült bejönni, és ha Kiki? Biztos nagy fájdalmat okozok neki, de Junhyung volt a világom.

- na ssh. Nyugodj meg. Nem hagylak el ígérem – mondta halkan és megcsókolt.

- Junhyung ígérd meg nekem, hogy nem kevered magad több bajba – néztem komolyan a szemébe. Bár tudtam, hogy nem fogja tudni betartani….

- Megpróbálom – simogatta végig az arcom.

- Köszönöm – mosolyodtam el. Erre én is csak egy mosolyt kaptam válaszul. – és Kiki? – néztem az ajtó felé – bűntudatom van, hogy hazudtam neki, hogy hagytam, hogy belém szeressen….- hát igen..egy barom voltam.. – ezzel neked is csalódást okozva….

- azt mondta, ő várni fog rád, de azt szeretné, ha boldog lennél . – nézett Junhyung is az ajtó felé – és nem okoztál csalódást – emelte fel fejem – ezt verd ki a kicsi fejedből. – nézett komolyan.

- sajnálom Kiki – suttogtam. Könny szökött a szemembe. Nagyon  bűntudatom volt miatta – azt hiszem tartozom neki egy bocsánat kéréssel – néztem Junhyungra. Vártam, hogy mondjon valamit amivel minden megváltozik, de tudtam, hogy csak én tudok változtatni ezen.

- Rendben. Behívjam most?

- Nem most még ne… előbb fel kell készülnöm rá.

- Rendben – mosolygott.