Végre kicsengettek. Rohantam le
a lépcsőn nem figyelve, hogy kinek megyek neki. Ki a suliból csak ki a suliból.
Átrohantam a suli másik oldalára onnan meg már lassan sétáltam a büfé felé.
Benyitottam. Egy-két emberke üldögélt és beszélgettek vagy éppen az ebédjüket
fogyasztották. Hm Ching ilyen hamar
talált új eladó/büfést?
- Hello. Ching itt vagy? –
kiabáltam hátra a konyhába.
- Nem, nincs itt- szólt ki egy
ismeretlen hang.
Oké az első észrevétel, hogy a
nő egy férfit fogadott fel.
- És megkérdezhetem, hol van? –
érdeklődtem.
- Otthon pihen – jött ki a
férfi, miközben a kezét törölgette.
- Ó értem, köszönöm. – kicsit
elhalkultam a mondat végére. Nagyot néztem, ugyanis azt hittem, hogy egy 50-60
körül férfit fogok majd látni, de nem. Egy 20-25 év körüli, inkább sötét szőkésbarna
hajú, eszméletlen helyes srác állt előttem. Erre azért nem számítottam. Egy 5
percig biztos bámulhattam, mire észbe kaptam, hogy hé, beszélni kéne.
- Öhm… Amúgy Kate vagyok –
nyújtottam a kezem.
- Én Junhyung szia - fogtunk
kezet. Te vagy Kate Handles? – kérdezte meglepődötten.
- Igen azt hiszem én vagyok –
mosolyodtam el – miért kérded?
- Örülök, hogy megismerhettelek.
Tudod Yong sokat mesélte rólad – mosolygott – Megígérte, hogy egyszer majd
bemutat nekem, de ez sajnos már nem valósulhat meg – nézett szomorúan.
- Tényleg mesélt rólam? –
csodálkoztam.
- Nem is tudod mennyit –
nevetett – Kate Handles így, Kate Handles úgy. Junhyung meg kell ismerned őt.
Gyönyörű lány és nagyon barátságos. – idézte Yongot.
- Ó szegény akkor már biztos
eleged lehetett belőlem, hogy állandóan rólam kellett hallanod – néztem kicsit
bűnbánóan.
- Nem dehogy is. Szerettem Yong
bácsi történeteit rólad – mosolygott.
- Köszönöm – kicsit megbékélt a
lelkem, így hogy már tudom, hogy Junhyung szeretett rólam hallani. – És
Junhyung Yong ki neked? – kérdeztem.
- A nagybácsim – mosolygott
- Szóval te vagy Yong Junhyung –
nevettem
- Igen. Csak nem hallottál
rólam? – lepődött meg.
- Hú de még mennyit mesélt Yong
rólad – villantottam egy 1000wattos mosolyt.- Junhyung így Junhyung úgy.
Junhyungot meg kell ismerned Kate. – nevettem.
- Hát akkor ezek szerint Yong
bácsi tényleg azt akarta, hogy találkozzunk – nevetett.
- Lehet – adtam igazat neki –
Jesszus már ennyi az idő? – néztem a falon lévő órára. – Ne haragudj, de nekem
mennem kell. – mondtam szomorúan.
- Rendben semmi gond. –
mosolygott – Beszélünk még majd? – kérdezte félénken.
- Persze – majd gyorsan leírtam a
telefonszámom egy szalvétára és a pultra tettem majd eljöttem. Futottam, hogy
elérjem a buszomat. Pont föl tudtam szállni rá. Kerestem egy helyet és leültem.
Azon gondolkodtam vajon Yong
miért akarta olyan nagyon, hogy találkozzunk Junhyunggal. Biztos megvolt rá az
oka. De mindegy, végül is örülök, hogy megismertem az unokaöccsét. Remélem, a
közeljövőben még összefutok vele. Bár hogyne futnék hisz mindennap járok Yong…ó
így már világos…
Amint hazaértem felhívtam
legjobb barátnőmet Jessicát, hogy nem tud-e átjönni egy kicsit… 15 perc múlva
már az ajtóban állt.
- Szia Jess – engedtem be.
- Szia Kate mesélj mi a baj? –
nézett rám aggódva.
- Menjünk be a szobámba, ott
majd elmondom – mondtam halkan.
Azzal bementünk a kicsinek nem
nevezhető szobába…
- Szóval? – kérdezte Jess.
- Yong meghalt – suttogtam.
- Hogy mit mondtál? – nézett
nagyot Jess.
- Jól hallottad. Yong meghalt. –
hulltak a könnyeim.
- De ki? És miért? Hogyan és
mikor? – könnyezett ő is.
Jess is nagyon szerette Yongot.
Sőt neki köszönhetem, hogy megismertem őket.
- Elvileg megölték – néztem
dühösen.
- És tudni lehet, hogy ki és
hogy miért? – kérdezte
- Nem. Semmit se tudni. Ching
teljesen kiborult, bár nem csodálom… elveszteni egy szeretni való embert.. –
mondtam halkan – Meg mondott valamit Ching, hogy előbb vagy utóbb megölték
volna őt, de túl hamar jött el ez az idő vagy valami hasonló – töröltem le
tűzforró arcomról a könnyeim.
- Te jóisten – kapott arcához
Jess – hogy így is úgy is megölték volna? Ezt akarod mondani? – üvöltött a
haragtól.
- Jess nyugalom. Légy erős –
csitítgattam – Én csak ennyit tudok amit Ching mondott, de megígértem neki,
hogy megtalálom, aki ezt tette és meg fogja bánni. – a bosszú ideje közeleg…
- És én segítek neked Kate –
mosolygott – Vagy is segítenék, ha nem kéne elutaznunk…- mondta
- Elutaztok? Hova? – Néztem
nagyot.
- Angliába…
- És mikor? – csodálkoztam nagyon.
- Holnap reggel - nézett
szomorúan
- óóó. Jó utat – még jobban elszomorodtam
- Na de visszatérve én segítek
neked – mosolygott
- Köszönöm. Rád mindig
számíthatok – öleltem át.
- Mindig – vigyorgott
- Ó és majdnem elfelejtettem…
Képzed Ching felvett egy új alkalmazottat…Yong unokaöccsét. Junhyungnak hívják
és ahw. – pirultam el.
- Nocsak-nocsak, az én Katem
csak nem szerelmes? – nevetett fel
- Én dehogy – tagadtam a
nyilvánvalót – és mesélte, hogy Yong mennyit mesélt rólam neki – meséltem
tovább.
- Hoppá-hoppá – nevetett még
mindig Jess – de hé, várj ő Yong Junhyung?
- Igen igen ő az. Ismered? –
csodálkoztam
- Hát hogyne ismerném? Vele
nőttem fel – nevetett jókedvűen.
- És nem mutattad be eddig
nekem? – förmedtem rá.
- De Kate én többször is
próbálkoztam, de te vagy beteg voltál vagy nem voltál itthon vagy csak
egyszerűen nem volt kedved eljönni – nézett vádlón.
- Upsz azt hiszem, igazad van –
vallottam be.
- Na látod – nevetett
Én is vele nevettem. Jó érzés
volt, hogy van egy ember, akivel bármit megoszthatok és segít, ha baj van.
- Jess köszönöm, hogy vagy nekem
– néztem a szemébe.
- Nem, én köszönöm- ölelt át.
- Azt hiszem erről napokig
vitázhatnánk – kacagtam
- Igazad van
- Jess?!
- Hm?
- Csörög a telód – mutattam az asztalra.
- Ó tényleg köszönöm.
- Nincs mit – nevettem
- Haló? Ó szia. Katenél. Oké
rendben. Jójó. Szia – rakta le a telefont – Kate mennem kell – mondta szomorúan
- Hát rendben. Köszönöm, hogy
átjöttél, és jó utat Angliába – öleltem meg ismét.
- Ugyan ezért vagyok. Köszönöm.
– mosolygott – Nos, akkor szia és légy jó – lépett ki az ajtón.
- Rendben vigyázz magadra. Szia.
– csuktam be a fehér ajtót mögötte.
Amint becsuktam az ajtót
megszólalt a telefonom. Ki lehet az ilyekor?
- Haló?! – vettem fel.
- Szia Kate Junhyung vagyok.
Tudod Yong Junhyung – szólt bele a hang. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar
felhív.
- Ó szia. Hogy vagy? – igazából
fogalmam sincs miről tudnék vele beszélgetni.
- köszönöm kérdésed most már jól
– mondta boldogan – és veled mi a helyzet? – érdeklődött.
- Hát köszönöm én is egész jól
vagy is mégsem, de hagyjuk – tereltem a témát.
- Ó mi a baj? – kérdezte - vagy
tudod mit?! Holnap hány órád van?
- Öhm mindjárt megmondom egy
pillanat – gyorsan beszaladtam a szobámba és elővettem az órarendem – holnap 5
órám van – adtam a választ.
- Rendben akkor holnap 3/4 1-re
ott leszek a sulid előtt és elviszlek, valahova ahol elmondhatod mi bánt.
Rendben? – javasolta. Bizonytalan voltam. Oké hogy Yong sokat mesélt róla és
végül is csak jót, de azért még nem bíztam benne annyira. Bár annyit tudtam,
hogy egyre jobban kezdem megkedvelni.
- Hát legyen – mondtam végül.
- Akkor holnap
- Holnap – mondtam
- Szia, jóéjszakát – búcsúzott.
- Jó éjt, szia. – azzal letettem
a telefont.
Biztos jó ötlet ez? Fel kéne
hívni Jesst hiszen ő ismeri Junhyungot, ő tudja milyen, és hogy mennyire lehet
benne megbízni. Bár nem hiszem, hogy ő olyan lenne. Majd holnap kiderül.
Elmentem gyorsan lezuhanyoztam és beestem az ágyba. Nem volt kedvem se netezni
se tévézni és ráadásul a fejem is iszonyatosan fájt, így hát begyógyszerezve
lefeküdtem aludni. Reggel megint csak a visítozó órámra ébredtem. Gyorsan
felöltöztem meg minden egyéb dolog és elindultam a suliba. A busz jókor jött. A
reggelem eddig jó. Beértem időben a suliba oké. Jön felém egy srác a
lépcsőn majd megszólít.
- Szia, te vagy Kate Handles? –
kérdezte. Azt hiszem életem szerelme jött velem szembe és szólított meg. Valami
eszméletlen helyes ez a srác. Úristen. Vöröses árnyalatú fekete haj. Fekete szemek.
Úristenem. A nyögdécselések után végre megszólaltam.
- Igen én vagyok. És te ki vagy?
– érdeklődtem kicsit bunkón, de a fiú tovább mosolygott.
- Lee Gikwang vagyok az új matek
korepes tanárod – juj de örült a fejének. Bár én is, hisz egy iszonyat helyes
pasi a matek korepes tanárom.
- Ó igazán? Ennek nagyon örülök
– mondtam kicsit vidámabban. – és mikor lesz az első óránk? – érdeklődtem.
- holnap 5. óra után –
mosolygott
- Rendben akkor holnap 5. óra
után. –intettem majd megkerestem osztályom, mint minden reggel. Törivel
kezdtünk. a tanárnak jó kedve volt így hát nem igazán töriztünk, inkább csak
beszélgettünk. Aztán matek, fizika, kémia és magyar. Gyorsabban eltelt ez a
nap, mint ahogy vártam. Azon vettem észre magam, hogy kicsengetnek 5. óráról.
Oké akkor most jön a nagy találkozó Junhyunggal. Siettem le a lépcsőn, de alaki
fentről leszólt nekem.
- Kate várj – mondta az ismerős
hang. Megfordultam hiper-szuper sebességgel úgy hogy majdnem leestem a lépcsőn.
Gikwang jött felém. - Öhm csak annyit szeretnék mondani, hogy öhm… - úgy láttam
kicsit zavarban volt, de vajon mitől? – szóval, hogy örülök, hogy
megismerhettelek – mosolygott a nagy szemüvege alatt.
- Ő Gikwang.. én is örülök, hogy
megismerhettelek – ért fülig a szám. ebbe belepirult egy kicsit. Csak nem? Nem
nem nem..ezeket a gondolatokat sürgősen el kell hessegetni, mert a végén bajok
lesznek…
- Akkor holnap – köszönt el.
Majd elviharzott.
Oké kezdenek nagyon furák lenni
a dolgok körülöttem. Az egy biztos Gikwang iszonyat helyes srác és lehet
hogy…de nem, Kate nem. Különben is mi van ha Junhyunggal?
Úgy 10 perc lépcsőn álldogálás
után végre kimentem. Junhyung már ott várakozott a padon ülve egy szál rózsával
a kezében.
- Szia – mosolygott – ezt neked
hoztam – nyújtotta a virágot.
- Szia. Ó köszönöm, ez gyönyörű
– örültem meg a szép virágnak.
- És milyen napod volt? –
érdeklődött.
- Hát olyan unalmas. És neked? –
kérdeztem
- Várakozással teli – nevetett.
Most ezt rám értette vagy valami másra? áh mindegy.
- Nos, akkor hová is megyünk? –
kíváncsiskodtam
- Majd meglátod – villantott egy
szép mosolyt – gyere, ülj be – nyitotta ki egy Musthang ajtaját. Azt a rohadt
milyen kocsi. Valami eszméletlen szép.
- Hú szép „ kis” kocsi –
álmélkodtam. Erre csak egy mosoly volt a válasza.
Beültünk majd Junhyung
beindította az autót. Kellemes motorzúgás hallatszott. Nem is zúgás, dorombolás.
- És mondd csak messze megyünk?
– kérdetem megtörve a csendet.
- Majd meglátod nyugi – nevetett
– épségben haza fogsz érni ha ez a gond.
- Jaj dehogy is - ellenkeztem –
csak kíváncsi vagyok – vallottam be.
- Oké oké – nevetett.
Pár perc múlva meg is érkeztünk.
Junhyung leállította a kocsit majd kiszálltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése