Mit is csinálhatnék itthon?
Törtem a fejem…holnap suli el kéne kérni a leckéket.. de nem volt nekem kedvem
tanulni..inkább felhívom Yint.
- Haló. Szia Yin én vagyok az
Kate – szóltam a telefonba.
- Szia Kate. Mi történt veled,
hogy nem látni suliban lassan egy hete? – kérdezte.
- Át tudnál jönni? És akkor elmesélem
– mondtam.
- Persze.
Megadtam neki a lakáscímemet,
majd amíg vártam leültem kicsit a gép elé. Felnéztem a manapság már nagyon
elterjed facebookra úgy se voltam már fenn rég.. Jött egy pár levél
osztálytársaktól, haveroktól hogy miért nem jelentkezem meg egyéb dolgokkal a
suliból. Gyorsan válaszoltam mindegyikre ’ Igen jól vagyok’ ’ nem, nem raboltak
el az ufók’ ’ hogyne mennék holnap’ jellegű válaszokkal. De jött egy ismeretlen
személytől, amiben az állt, hogy tudja, hogy Junhyung a barátom, és ha 2 napon belül nem megyek el
hozzá 2 millió dollárral akkor nem éli
túl se ő se a nevelőm és eljön értem is… nem értettem ezt pár perce küldte, de
Do biztos itthon van A biztonság kedvéért megnéztem..
- Do itt vagy? – néztem körül,
de csak egy levelet találtam : „ Kate nem
sokára jövök elugrottam Tomékhoz egy kis beszélgetésre. Kaja a hűtőben. Puszi, Do.”
ez remek… hogy is ne… pont most
kellett őt is elrabolniuk. Azonnal a telefonomért futottam hátha fel tudom
hívni Junhyungot. Próbáltam ötször hívni de ne vette fel…hatodszorra felvette
valaki…
- Szia kicsi Kate – szólt bele
az ijesztő hang.
- Haló. Kivel beszélek? Junhyung
hol van? – egyből a legrosszabbra gondoltam.
- Kicsi Kate tudod te jól ki
vagyok – nevetett gúnyosan – az anyád és a drága Junhyungod itt van nálam..ahogy már írtam a levélben is
2 napod van kicsi Kate hogy az összeget elhozd nekem vagy a drága családtagjaid
nem élik túl – nevetett. Már rohadtul idegesített és féltem is.
- Kérem ,had beszéljek velük – könyörögtem.
- Rendben kicsi Kate ennyit még
megérdemelsz… - mondta a férfi..
- Kate drágám- szólt bele Do.
- Do! ugye jól vagy? nem esett
semmi bajod?- kérdeztem. minél többet hallom a hangját annál nyugodtabb leszek.
- Igen kicsim jól vagyok. Ne
foglalkozz velem. Maradj otthon . - parancsolt.
- Nem Do megyek értetek – kiabáltam.
- Kate kérlek maradj otthon –
szólt bele egy másik hang.
- Junhyung - suttogtam.
- Nem szabad, hogy kimenj a
házból Kate megértettél? – mondta.
Csak bólogattam, hang nem jött
ki a számon. Remegtem a sírástól.
- Rendben de kérlek ne hagyjatok
el ti is. amint tudok megyek értetek -
mondtam.
- Ejj kicsi Kate. Hallom nem hallgatsz a
szeretteid szavára – nevetett hangosan a fickó – jól is teszed. 2 napod van,
hogy a Bad Streeti raktár helységbe hozd a pénzt vagy lőttek nekik. – hangosan
nevetett majd letette a telefont.
Csak álltam a sötétben,
telefonnal a kezemben. fogalmam sem volt mit csináljak. Majd megszólalt a
csengő. Odamentem az ajtóhoz, de nem mertem kinyitni. Szólt még egyet aztán kopogás.
- Kate én vagyok Yin – kiabálta
kintről egy női hang.
- Yin – ragadtam meg a
kilincset. Kinyitottam az ajtót és szó szerint berángattam a házba.
- Kate mi történt? – nézett rémülten Yin.
- Do, Junhyung – sírtam.
- Na nyugodj meg szépen és mondd
el mi történt – nyugtatgatott. Vettem egy mély levegőt.
- Szóval írt egy ember, hogy
nála van nevelőm és Junhyung nem hittem el. aztán felhívtam Junhyungot…de nem ő
vette fel, hanem az a fickó – kezdtem megint sírni.
- És mit mondott? – nézett
aggódva.
- Azt, hogy ha 2 napon belül nem
viszek el neki 2 millió dollárt megöli őket és eljön értem is.. – zokogtam…Yin
nem tudom mit tegyek – kuporodtam össze a földön.
- Jól van nyugodj meg. Szedd
össze magad! Meg fogjuk menteni őket rendben? – nézett szigorú tekintettel.
Csak bólogattam
- Gyere öltözz fel és már
indulunk is – húzott a szobám felé – először is tessék ezt tedd el – adott egy
fegyvert a kezembe. csak néztem rá meglepődötten, mit keres nála..- mit nézel?
egy Matzumitól mit vártál? – viccelődött. Ó így már világos..- másodszor pedig
kéne egy fuvar a szomszéd városba. Az én kocsimmal nem igazán tudunk
menni…ugyanis kicsit összetörtem…meg ha meglátnák az én kocsimat egyből
rájönnének hogy Matzumi vagy…
- Mi? Én Matzumi? – Néztem nagy
szemekkel.
- Miért? nem vagy már az? –
meglepetten nézett rám.
- Már? - csodálkoztam
- O értem.. akkor nem szóltam –
kacsintott – visszatérve a fuvarra, nem tudsz valakit, aki el tudna minket
vinni? – nézett érdeklődve. Én közben öltöztem és a táskámat pakoltam.
- De talán. nem biztos. –
eszembe jutott Kiki hátha tud segíteni, de azok után, amin keresztül
ment…mentünk..
- remek. Akkor hívd fel és minél
hamarabb legyen itt – osztotta a parancsot. bólintottam és már tárcsáztam is.
- Haló? – szólt bele Kiki.
- Szia Kiki Kate vagyok.
- Ó szia Kate.. Miben tudok
segíteni? – kicsit komorabb lett a hangja.
- Nos nem tudnál minket
elfuvarozni a szomszéd városba?
- De eltudlak – jött a válasz. –
de mi keresni valód van neked ott? – kérdezte
- Én sem tudom – néztem Yinre. –
de minél hamarabb legyél itt kérlek. Majd útközben elmagyarázzuk.
- Rendben. 5 perc és ott leszek.
- Oké köszönöm. Szia.
- szia – tette le a telefont.
- a fuvar elintézve – mondtam
Yinnek.
- Csodálatos – csapta össze
tenyerét. – akkor addig várunk.
Leültem az ágyamra és Simbát
simogattam.
- nem lesz semmi baj – mondta
lágy hangon.
- Remélem igazad lesz. – néztem
rá – és mégis minek megyünk Talinbe? – kérdeztem, mert nagyon érdekelt.
- Szólok pár családtagnak, hogy
tartsanak velünk a biztonság kedvéért – mosolygott.
- De te nem azt mondtad, hogy? –
néztem rá furán.
- De igen, és ellenük is
maradok, de ha egy barátnak kell segíteni ,akkor ez nem érvényes. – komoly volt
az arca.
- ó értem. köszönöm – mosolyodtam
el.
Pár perc múlva csengettek.
- azt hiszem megjött Gikwang.
Menjünk. – keltem fel az ágyról.
- Oké. Minden elraktál? – nézett
körbe.
- Mindent.
- akkor mehetünk – indult az ajtó
felé.
Kinyitottam az ajtót és ott állt
Kiki szomorú, csalódott arccal.
- Szia Kate.
- Szia. – nem bírtam megállni,
hogy ne öleljem meg. . A fejét felkapta, gondolom meglepődött azon, hogy
átöleltem, de viszonozta.
- Ó majdnem elfelejtettem. Kiki
ő Yin. Yin ő Kiki a legjobb barátom – mutattam be egymásnak őket. Közben Kiki
arcát figyeltem. Megcsillant a szeme mikor a legjobb barát szavakat mondtam.
- Örülök a szerencsének – mondta
Yin.
Úgy szint – felelt Kiki.
- Nos akkor menjünk – mentem a
kocsi felé.
Beszálltunk és már mehettünk is.
- Nos Kate, miért is megyünk Talinbe?
– kérdezte Kiki.
- Hogy pár családtagot elhozzunk
– vágta rá Yin mielőtt szólhattam volna.
- Pár családtagot? – nézett
furán az útra Gikwang.
- Nevelőm és Junhyungot foglyul
ejtették…kiszabadítjuk őket. – mondtam végül.
- Micsoda? foglyul ejtették
őket? Kik? – kérdezősködött.
- Igen. Nem tudom kik, nem
ismerjük őket. Azt se mondta miért, csupán 2 millió dollárt követel értük vagy
megöli őket. – vázoltam fel a helyzetet.
- Az szép kis összeg – nézett
nagyot.
- Amit természetesen nem fognunk
kifizetni – szólt hátulról Yin.
- Akkor mi a tervetek? – nézett
rám egy pillanatra Kiki.
- Na igen.. ezért kellenek
tesóim. - mondta Yin.
- Szóval terv az nincs. – mondta
kicsit gúnyos hangon Kiki.
- Nincs még. – közöltem.
Majd egy jó félóra csönd után,
ami alatt végig Gikwang arcát figyeltem…és végig fájdalom ült
rajta…megszólaltam.
- Nézd Kiki nagyon csúnyán bántam
veled – hajtotta le a fejem – nem hibáztatlak, ha nem tudsz megbocsátani csak
annyit szeretnék, hogy tudd akármi történt köztünk én mindig melletted leszek.
– szinte magamnak suttogtam, de hallotta ő is.
- Kate, Kate. Azt hittem már
túltetted magad ezen a dolgon. – mosolyodott el.
- De olyan fájdalommal teli az
arcod, hogy tudnám magam túltenni ezen?! – vágtam vissza.
- Kate.. ne foglalkozz az
érzéseimmel.. – mosolygott . inkább Junhyungra gondolj, hogy mennyire
szeretitek egymást és hidd el, hogy én teljesen megleszek és már rég
megbocsátottam neked – simogatta meg az arcom.
- De..
- Semmi de Kate, semmi de.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése