Be Happy ~ 4. Matzumi?

- Ó szia Gikwang – örültem meg neki – nos én hazafelé tartok és te?

- Én is – mosolygott, mint mindig.

Olyan aranyos ez a fiú. Alig várom már a holnapot, hogy találkozzunk megint.

- Az remek – mosolyogtam – És, merrefele laksz? – érdeklődtem.

- Hát öhm… Jackson Street– vigyorgott.

- Tényleg? – Csodálkoztam. Hogy hogy eddig még soha nem láttam az utcánkban… hiszen kiskorom óta ott lakom…

- Tényleg a Jackson Streeten laksz?

- Igen tényleg. Mi olyan meglepő ezen? – érdekesen nézett.

- Én is ott lakom – mondtam nagy vigyorral az arcomon.

- De jó – ámult ő is – és hány szám alatt? – csodálkozott még mindig.

- 72. És te? – válaszoltam.

-155. Hát az nincs közel – mondta.

- Á 5 perc séta.

- Igen igaz. – mosolygott

- De és hogy hogy nem láttalak még soha itt? – tértem át valódi kérdésemre.

- Hát tudod, mi 4 hónapja költözünk ide és nem igazán járkálok el otthonról. Nem vagyok az a barátkozó típus. – Ahhoz képest.

- ó értelek. – mosolyogtam .- Na mindjárt szállunk. – néztem ki az ablakon.

- Én két buszmegállóval arrébb szállok, de most itt. Hazakísérlek.

- Jajj nem kell köszönöm. Menj csak nyugodtan – ellenkeztem kedvesen.

- Nem! Ragaszkodom hozzá, hogy elkísérjelek – tette kezét a vállamra.

- Hát rendben ahogy szeretnéd.

Végre megállt a busz és leszálltunk. Szépen lassan sétáltunk.

- És mondta csak Gikwang honnan költöztetek ide? – tettem fel a kérdésemet.

- New Yorkból – hangzott a válasz.

Ép eszű ember mért költözik el New Yorkból? Ezt soha nem értettem.

- New Yorkból? Hogy hogy?

- Hát anyukámat kirúgták a munkahelyéről és itt talált állást magának és mivel New Yorkból az út ide másfél nap ezért úgy döntött mindent ott hagyva ideköltözünk – mondta. Éreztem a hangjában egy kis elkeseredettséget, de nem is csodálom, hiszen ott hagyni mindent és új életet kezdeni az a nehéz dolog.

- Értelek. Gondolom, hiányoznak az ottani barátok meg minden. – néztem szemébe. Közben elértünk a házunk elé. – Öhm Gikwang én itt lakom – mutattam a házra – de ha szeretnéd, kint maradhatunk még beszélgetni – ajánlottam fel.

- Menj nyugodtan be, nem akarlak feltartani – mosolygott.

- Biztos?

- Biztos.

- Hát rendben akkor holnap 5. óra után – mosolyogtam. Szia.

- Rendben. Szia – intett majd elsétált.

Felsétáltam az ajtóig, de nem mentem még be. Nekidőltem ás azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem azt, hogy egyszerre két helyes srác is rám talál. Végül 10 perces megfagyásos elmélkedés után úgy döntöttem, hogy bemegyek és veszek egy jó meleg zuhanyt. Kinyitottam az ajtót és a kicsi Simba már futott is elém. Imádom ezt a macskát olyan falat. Felvettem a kezembe és gyorsan visszazártam az ajtót majd bementem a szobámba. Ledobtam a táskámat a sarokba és lefeküdtem az ágyra cicával a hasamon.

- Mondd csak kicsi Simba ki nehezíti meg ennyire az életem és miért? – Kérdeztem a cicustól, aki nagy zöld szemeivel bámult rám semmit nem értve. – Igen talán igazad van… Lehet anyu játszik egy kicsit velem… Jajj Simba Simba… - sóhajtottam.

Leraktam a cilát az ágyra, megfogtam a törülközőm és elmentem fürdeni. Fél óra múlva már pizsamában bámultam a netbookom képernyőjét. Rákerestem a Matzumi névre és több 1000 oldalt adott ki, de nekem az első már sokat segített. Megtudtam egy kis olvasás után, hogy ők tényleg egy nagy maffia család az egész országba elterjedve és hogy az egyik lány az én gimimbe jár. Csoda, hogy eddig a lány nem csinált semmi őrültséget. Ez kész röhej… Azért megölni egy embert, mert véletlen betörte a kocsijuk szélvédőjét… elég vicces és szánalmasan szomorú. Majd sok keresgélés után kikapcsoltam a gépet és elhatároztam, hogy holnap meg keresem ezt a Lee Yin Matzumi lányt. Félre pakoltam mindent az ágyamról és lefeküdtem aludni.

Reggel nevelőanyum ébresztett, mivel az órát véletlen kikapcsoltam és sikerült elaludnom. 7:20kor felkeltem, gyorsan felköltöztem és fontosabb dolgok, majd megkérdem Dot vigyen el suliba. 5 perc múlva már ott is voltam. Felmentem Mr. Yoon irodájához, bekopogtam, majd beléptem.

- Jó reggelt Mr. Yoon.

- Jó reggelt Miss. Kate. Miben segíthetek? – nézett fel szemüvege alól.

- Egy bizonyos Lee Yin Matzumi lány után érdeklődnék – mondtam.

- Ó a kicsi Yin. Ő az egyik büszkesége ennek a gimnáziumnak – büszkélkedett az igazgatóúr. – Nos, mit szeretnél róla tudni?

- Igazság szerint csak beszélni szeretnék vele, de nem tudom hányadikos – mondtam.

- Yin tízedikes Kate – mosolygott – nagyon aranyos lány – mondta.

- Köszönöm Mr. Yoon – majd azzal a lendülettel kiléptem az ajtón.

Mivel csak egy tízedik van a suliban tudtam hol kell keresnem. Choi akivel együtt járok vagy is jártam röplabdára tízedikes és eléggé jó viszonyban vagyunk még. Így hát, ha őt meglátom akkor ott van Yin is. 1-2 percig fel-alá járkáltam, aztán megláttam Choit. Odafutottam hozzá.

- Szia Choi. – köszöntem

- Szia, kicsi Kate. De rég láttalak – mosolygott.

- Én is téged Choi, de figyelj, majd máskor beszélünk… most azért kereslek, hogy megmondd nekem ki Lee Yin Matzumi. – érdeklődtem.

- Ó kicsi Kate – sóhajtott – ott ül hátul – mutatott a terem végére.

- Rendben. Köszönöm – majd bementem a terembe egyenesen a lányhoz.

- Szia te vagy Lee Yin Matzumi? – hadartam a kérdést.

- Igen én vagyok – mosolygott.

- Én Kate Handles vagyok – nyújtottam a kezem.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Miben tudok neked segíteni? – kérdezte… Amint befejezte mondatát megszólalt a csengő..

- Ő hány órátok van ma? – sürgettem.

- Azt hiszem 6…

- Rendben akkor 6. óra után tudnánk beszélni?

- Természetesen. – vigyorgott.

- Oké akkor majd megkereslek.

- Rendben.

- Szia…- és futottam órára.

5 óra szenvedés után végre megszólalt a csengő és indultam volna hazafelé amikor…

- Ő Kate?! – szólt utánam valaki.

- Hm? – fordultam meg. – Ó szia Gikwang.

- Hová mész? – nézett rám csodálkozva… mintha valami rosszat tettem volna…nem emlékszem ilyenre..azt hiszem…

- Haza?! – néztem rá kérdőn.

- De hiszen ma matek korrepetálásod van velem – háborodott fel. Amit teljesen megértek, hiszen kiment a fejemből..

- Ó basszus tényleg. Ne haragudj teljese kiment a fejemből a tegnapi napom után.. – mentegetőztem.

- Semmi baj – enyhült meg a tekintete.

- És melyik teremben leszünk? – mosolyogtam rá.

- Tessék? – furán nézett rám.

- Most mi olyan érdekes egy kérdésben? – nevettem.

- Semmi csak azt hittem… na, mindegy. Azt hiszem a tizenkettesben - mondta.

- Ó az nagyon lent van – csodálkoztam.. Hogyhogy olyan alulra rakták?..biztos minden más terem foglalt..persze..

- Hát igen. De legalább csak ketten leszünk, és jobban tudsz figyelni a matekra. – nevetett.

Ketten leszünk? A matekra? Ez egyre jobb.. Kettesbe egy sráccal, akiért kicsit odavagyok.. zsír..

- Hát akkor menjünk – nyögtem végre..

Majd szépen lesétáltunk a legalsó szintre és annak végébe. Bementünk, levettünk pár széket és elő a matek. Yeah. Amint leültem a székre megszólalt a telefonom..