2013. január 26., szombat

Remember Me? - 33. The End

*3 hónappal később*
*Momo*
3 hónap telt el. Azt hiszem ez az idő elég volt, hogy lenyugodjanak a kedélyek, és elfelejtsük a múltat. A fiúk is végre kibékültek AJjel, Hoont is kiengedték, és végre újra teljes a csapat. Kyu hiánya valóban rossz, de az élet megy tovább. Jaeseoppal ha nem is mindennap, de hetente többször látogatjuk a lány sírját, és beszámolunk az aznapi vagy heti programokról. Lehet bután hangzik, de könnyebb tőle a szívünk, és így úgy érezzük ő is itt van velünk még.
A fiúk írtak egy dalt az emlékére, és ehhez készítettek egy videót is. Szerintem gyönyörű lett mind a szám, mind a videó is, és már több ezren látták, és csak pozitív véleményt kaptak rá. A főszerepben Dongho állt, mivel Jae nem akart a középpontban lenni. Egy fiúról szól, aki nem tudja elfelejteni régi szerelmét, és azt hiszi még mindig vele, pedig már rég elment. A barátai próbálják tudtára adni, hogy a lány csak a képzeletében él, és a szívében, de ő nem tudja ezt elfogadni. A videó végére végre sikerül elfogadni a tényt, és barátai segítségét. Gyönyörű lett valóban.Sok fellépésük is volt már ezzel a dallal, szóval valóban nagy sikert arattak.
Az, hogy mi van velem és Elial na meg a többiekkel? Nos.. Hoon és Dongho egymásra találtak végre. Összejöttek, és azóta élik aranyos kis életüket. Kevin és Soohyun a mi kis csapatunk ummája és appája, továbbra is vigyáznak ránk, és dédelgetnek, ha gond van. Néha tényleg úgy viselkednek ők is, mintha férj és feleség lennének, úgy tudnak veszekedni kis apróságokon. Vicces, de azért jó nézni őket, hogy így elvannak. Kiseop továbbra is éli a kicsapongó életét, néha idegen lányokkal járkál haza, néha holtrészegen, de ő már csak ilyen. Mint egy 17 éves srác. Aranyos. AJ. Hmm...újra rátalált a szerelem egy Emily nevű lány személyében. Végre újra látni tisztán, szépen mosolyogni és nevetni. Nagyon szeretik egymást, és nem sokára ők is összeköltöznek, ha minden igaz. Ennek csak örülünk természetesen, de azért rossz lesz AJ nélkül élni, hiszen így megszokott a mi kis társaságunk már, és hogy Eli és én? Azóta is boldogan élünk, és pontosan 7 hónap múlva bővül a család egy taggal. Igen, gyermeket várok, és Ellison az édesapja. Amikor megtudta, hogy terhes vagyok, olyan boldogság töltötte el, hogy az összes tagot felhívta csak azért, hogy ő mondhassa el elsőként a hírt. Amíg a pici még nem bújt ki, addig Kevinékkel lakunk, de utána visszaköltözünk Elihoz, és úgy folytatjuk mi is az életünket.
Eli nem rég megkérte a kezem, természetesen igent mondtam, és pár hét múlva házasodunk. Nagy esküvőt tervezünk, sok emberrel, és egyébbel. Két külön helyet is fent tartunk majd csakis az Ő számukra.
Hát igen. Ez a mi kis kalandos életünk. Remélhetőleg még sok jó dologban lesz részünk a fiúk mellett.  Igazából örülök, hogy újra összehozott velük a sors anno, és újra emlékszem a gyerekkoromra, amit anyu úgy rejtegetett előlem. Új életet kezdtem, új lapokkal, és reméljük enne már jó vége lesz.
The End

2012. december 31., hétfő

Remember Me? - 32. Képzelgés

*AJ*

Hosszú percekig csak játszottam, és játszottam. Néha Kyu felé pillantottam, csukott szemmel ült, és hallgatott. Gyönyörű volt, csodálatos. Bár volt még bennem némi kétség, hisz tegnap elveszítettem elvileg, de örültem, hogy láthatom. Egy kis idő után valaki kopogott.
- Nyitva. - kiabáltam az ajtó felé. Nem volt kedvem felállni a lány mellől, és a zongorajátékot se tudtam abbahagyni. Majd végül befejeztem, és Kyura néztem.
- Ez gyönyörű volt. - mosolygott.
- Pont, mint te. - mosolyogtam én is rá.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is téged.
- AJ?! - hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és Ellison nézet ránk furán.
- Eli! Hát te? Nézd Kyu mégsem halt meg! - mutattam szerelmemre. A srác csak furcsán nézett, nem értettem miért.
- AJ itt nincs senki. - mondta komor hangon.
-De hát itt van, itt ül mellettem! Ellison ne legyél bunkó! - idegesítettem fel magam. Nem hittem el, hogy lehet valaki ennyire bunkó?
- Figyelj! Amikor bejöttem egyedül ültél a zongoránál, és magadban beszéltél. Nincs itt senki rajtad kívül. - bizonygatta. Nagyon felhúztam magam ezen a dolgon.
- Hogy mondhatsz ilyet Eli? Nem hiszem el... - dühöngtem.
- Jó mindegy. Csak egy levelet hoztam a rendőrségről. - letett egy fehér borítékot az asztalra. - Megyek is. Délután a kávézóban leszünk, gyere, ha van kedved. Szia. - azzal elment. Felbosszantott, amit csinált, ezért ügyet sem vetettem a borítékra, és amit mondott.
- Nyugodj meg. - tette vállamra puha kezét Kyu.
- Pihenjünk, hm? - indultam meg a szoba felé. A lány követett majd kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyban, és hosszas beszélgetés után mindketten elaludtunk.
A napok teltek-múltak Kyuval. A többiek próbálták bizonyítani, hogy csak képzelődöm, és a lány elment, de nem tudtam nekik hinni, hisz teljes életnagyságban ott volt mellettem. Pszichológushoz is elküldtek, de nem mentem el. Minek? Én tudtam, hogy él, hogy ott van velem.

*Momo*

A dolgok nagyjából rendbe jöttek az eset után, habár Kyu elvesztése mindenkit nagyon megviselt, főleg AJt. 2 hét telt el a halála óta, és csak most lesz a temetése. Nem tudom Jae hogy fogja bírni, hisz mind mostanáig abban hisz, hogy szerelme még él. Lehet jobb lenne, ha a temetésre nem jönne el. Nehéz ez mindenkinek. Csak ebben az évben két szerettemet veszítettem el..és akkor Hoon, aki börtönben ül, pedig csak védte magát, és engem. Elméletileg 3 évig lesz bent a hideg falak között, de ha a magatartása rendben lesz, akkor hamarabb is kiengedhetik. Remélem nem csinál semmi hülyeséget odabent. Mindenkinek jó lenne, ha itt lenne, főleg Donghonak. Amióta Hoonim nincs köztünk a kis Hora rá sem lehet ismerni. Nagyon lefogyott, arca mindig falfehér, és senkivel nem hajlandó szóba állni csak Kevinnel. A többiek, Soohyun, Kiseop, Kevin, és Eli..nos megvannak. Soohyun úgy vigyáz ránk, mintha csak a gyerekei lennénk, Kevin is úgy gondoskodik rólunk, mintha az anyukánk volna. Kiseop még mindig kicsapongó életet él, de hát ez az ő dolga. Neki részben jó, mert őt nem érték olyan nagy sokk hatások, mint például engem. Jó ez így.
És hogy mi van Elial és velem? A történtek után csak még közelebb kerültünk egymáshoz. Sőt. Már-már annyira félt, hogy újra elveszít, vagy, hogy bármi bajom esik, hogy mindenhova eljön velem, vagy ha ő nem ér rá, akkor Soohyunt vagy Seopiet küldi el. Beteges nem? De így szeretem őt.

- Fel kéne hívni AJt, nem? - kérdezte Kevin.
- Nem tudom mi lenne a legjobb neki... - néztem a fiúra szomorúan.
- Lassan el kéne fogadnia ami történt. Nem mehet így örökké. - tette vállamra kezét Eli.
- Valóban. Nem mehet. - értettem egyet.
- Akkor felhívjam? - nyúlt a telefonért Kevin.
- Majd én. - kaptam ki kezéből a telefont, és már tárcsáztam is. Pár másodpercig kicsöngött, majd egy fáradt férfi hang szólt bele.
- Igen?
- Szia AJ. Momo vagyok. - szóltam bele.
- Szia.
- Ma délután el tudnál jönni a kávézóba? Valamit szeretnénk veled megbeszélni. - tértem a lényegre.
- Figyelj, ha Kyuról van szó, nem érdekel. Hagyjatok békén. - vált dühössé hangja.
- Csak egy szimpla baráti beszélgetés. - mindenféleképpen el kell, hogy jöjjön.
- Rendben. - adta meg magát végül.
- Akkor 3-kor a kávézóban.
- Jó. Szia. - és meg sem várta míg elköszönök, letette.
Fél 3 volt, így hát ideje volt készülődni. Mindenki lassan felvette a táskáját, és kocsiba ültünk.
- Nem tudom, hogy fogja megint fogadni, hogy Kyuról akarunk vele beszélni... - néztem magam elé.
- Előbb-utóbb túl kell magát tennie a dolgon. - mondta Eli.
- Nem olyan könnyű az...tapasztalat. - és egy keserves kis mosoly ült arcomra.
- Tudom. - tette kezét combomra. - Minden rendben lesz, hm? - próbált biztatni. Csak bólintottam, és újra az utat néztem. Durván 3-ra meg is érkeztünk. Az út nagyon csendben telt. Még Kiseop is csendben volt, pedig ez tőle nem a megszokott.
Lassan bevonultunk, és kerestünk egy kis zugot, majd vártunk. Pár perc múlva AJ lépett be az ajtón. Megindult felénk, és ő is leült közénk.
- Hallgatlak. - nézett rám fáradt szemeivel.
- AJ. Ugye tudod, hogy ez nem mehet így tovább? - kezdett neki Eli.
- Nyugi, hé! - parancsoltam rá.
- Jaeseop..szeretnénk, ha elfogadnád, hogy Kyu már nincs köztünk, hogy, akit látsz, csak egy képzelgés semmi más. - mondta Kevin.
- Ez hülyeség! Hisz látom, és érzem is őt. Beszél hozzám, megérint. Nem lehet csak egy képzelgés! - háborodott fel a fiú. - Momo, mondd, hogy igazam van! kérlek! - nézett rám könyörgő szemekkel.
- Sajnálom, de igaza van Kevinnek. Ő csak a képzeletedben, és a szívedben él már csak. - mondta ki az igazságot. Milyen vicces...az igazság néha fáj, de ennyire?
Jae csak megszeppenve ült, majd könnycseppek gördültek le arcán. Kezei közé temette arcát, és úgy zokogott. Mellé ültem, és hátát kezdtem simogatni. Tudtam, hogy nehéz lesz elfogadnia, de nem élhet így örökké.
- Én csak, annyira szerettem őt. - suttogta.
- Tudom, és ez rendben is van. - feleltem. Igazából nem tudtam mit mondani.
- Annyira hiányzik... - nézett fel rám. Szemei pirosak voltak, és sok apró kis könnycsepp áztatta arcát.
- Hé, amíg fenn tartod az emlékét, és teljes szívedből szereted őt, addig mindig itt lesz veled. - tettem a szíve fölé kezem.

2012. november 20., kedd

Remember Me? - 31. Egy ismerős dallam

*Momo*

Hoont elvitte a rendőrség, Kyut a mentősök próbálták újra éleszteni, de már nem tudták megmenteni. Hm. Milyen vacak az élet. Egyszer azt hiszed minden rendben aztán jön a forró kása. Először Elial való szakítás, utána az elrablás, és végül Kyu. Azt hittem, hogy végre minden rendben lesz, de nem.
A mentősök leápolták sebeinket majd elmentek.
- AJ - tettem kezem vállára. Szemei a semmibe meredtek. - Gyere, menjünk haza. - öleltem át, és megindultunk. A kocsiban néma csend uralkodott, hiába, hogy öten voltunk. Hazaérve Jae a földre rogyott, és könnyei megeredtek. Leültem mellé, és átöleltem.
- Minden rendben lesz! - suttogtam én is könnyeim közt. - Nézz rám! - parancsoltam neki. Felemelte fejét, és vörös macska szemeivel rám nézett. - jobb helyen van! Nyugalma lesz, és vigyáz rád. - próbáltam hozni jó formám, de én is a legjobb barátnőmet vesztettem el.
- Szeretnék egyedül lenni. - mondta.
- Rendben. - majd a többiekkel átmentünk Kyu házához ahol Dongho és Kevin várt.
- Megjöttetek végre! - futott elénk vidáman Dongho, de amint meglátott minket lefagyott a mosoly arcáról. - Ő hol van? - kérdezte félve Ho.
- Rendőrségen. - felelte Eli.
- És Kyu? - jött Kevin is az ajtóhoz. Mindenki csöndben volt, már szinte zavaró csöndben. - ugye nem? - aggódott Kev.
- Meghalt. - mondta végül Kiseop. Igen, köszi Seop, jó, hogy emlékeztetsz...
Kevin szájához kapott, majd közelebb jött hozzám, és átölelt.
- Sajnálom. - hangja elcsuklott.
- Le szeretnék pihenni. - mondtam. Kevin rám nézett, végig mért, majd beinvitált a szobába. Lefeküdtem az ágyra, a takarót fejemre húztam, és sírtam. A fiú leült az ágy szélére, megfogta kilógó kezem, és el kezdett dúdolni egy dalt.
- Van, amit jól teszel, és van, amit nem. Habár fárasztó is, lesznek még napok, min mosolyoghatsz... - majd szépen lassan álomba merültem.
Forgolódtam az éjjel, mert habár szép álmom volt, tudtam, hogy már nem lehet valós. Az álmomban minden rendben volt, anyu és Kyu is mellettem voltak. Elial boldogan éltünk kis házunkban a kis Esmeevel. Mindenki boldog, és felhőtlen az életünk...

*AJ*

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az, akit a legjobban szeretek már nincs köztünk. Felfoghatatlan számomra. Az, hogy ott előttem áldozta fel magát, hogy mentse Momot..nekem kellett volna ott lennem, vagy Elinak vagy bárki másnak, nem neki. Rettenetesen hiányzik.
Fekszem az ágyamban, piszkosan, fáradtan, és csak arra az egy pillanatra tudok gondolni, amikor elveszítettem, amikor a mentősök azt mondták, már késő. Vajon most követtem el, hogy ezt érdemlem? Az élet kegyetlen játékos, ok nélkül ad, és ok nélkül veszi is el, amire szüksége van. Azt reméltem, hogyha reggel felkelek minden úgy lesz, mint régen. Hogy Kyu mellettem fekszik az ágyon, és halkan szuszog, de nem így lett. A csendes szoba, ahol csak egy elveszett srác hangos szenvedését hallani.
Erőt vettem magamon, és elmentem lefürödtem. Megpróbáltam lemosni a mocskot még előző éjjelről. Habár én is végeztem pár emberrel, a rendőrök önvédelemnek jegyezték fel, és azt mondták, nem kell félnem, nem kell rendőrségre járnom az ügy miatt, ahogy Elinak és a többieknek sem.
Mikor elzártam a vizet, és kiléptem a hideg csempére, valaki halk dúdolását hallottam. Egy ismerős hang, egy ismerős dallam. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és amilyen gyorsan csak tudtam, siettem a hang irányába, míg végül a nappaliban kötöttem ki. Ott ült a zongora előtt, fehér ruhában, és a közös egyik legszebb számunkat dúdolta, kezeit a zongora billentyűin pihentetve. Hosszú fekete haja ráborult vállára, így is kiemelve gyönyörű arcát. Nem hittem a szememnek, egyszerűen elkápráztató volt. Rám nézett, és elmosolyodott.
- Gyere szerelmem, tanítsd meg nekem zongorán ezt a gyönyörű számot. - hívott maga mellé. Én pedig engedelmeskedtem, mint egy kis kutyus. Leültem mellé, és elkezdtem játszani a dallamot.
- Először megmutatom, majd utána megtanítom neked. - mosolyogtam rá. Bólintott, majd figyelte ahogy játszom.

*
a dallam pedig az egyik leggyönyörűbb zongorajáték, amit az ember hallhat...:) tessék meghallgatni, mert ez is a fici része :)

*

2012. november 4., vasárnap

Remember Me? - 30. Sajnálom

*Hoon*

Nem Hoon. Együtt kezdtük együtt is fejezzük be - visszhangzott fejemben. Nem kéne ezt tenniük. Nem vagyok jó ember, soha nem is voltam az. Hiába, kár volt 16 éves koromban elkezdeni ezt a dolgot. Most tessék, a barátaim is bűnhődnek pedig csak nekem kéne.
A nő az egyik bajtársam volt Tae mellett. Eve a neve. Akkoriban ő volt életem szerelme, de becsapott, átvert, és amellett, hogy az életem egy részét elvette még a családomat is meggyilkolta. Megesküdtem, hogy ha eljön az ideje megölöm, és most itt áll előttem. Eljött az időm.
- Viszlát Eve. - suttogtam. A nő pont felém fordult, én pedig lőttem. A golyó egyenesen a szívét találta el. Apja karjaiba zuhant, ahol utolsó szavai után örökre lehunyta szemeit.
- EVE - ordította fájdalmasan Seunghyun. A férfi rám pillantott, majd fegyvert ragadott, és elindult felém.

*Momo*

Teljesen meg voltam rémülve. Nem tudtam mihez kezdjek, fussak vagy ne fussak. Nem akartam, hogy bárki meghaljon, de nem tudtam mit tenni. Féltem. Összekuporodtam, és remegtem. Csak egy pisztolydörrenést hallottam, és a nő a férfi karjaiba zuhant. Utolsó szavai talán ezek lehettek: Szeretlek Apa! Nem tudtam pontosan kivenni a nagy zaj miatt. Mikor végre fel mertem állni láttam, hogy Hoonra fegyvert szegeznek.
- Megölted a lányomat... - mondta dühösen a férfi. - Most meglakolsz... - és a férfi fegyverét rám szegezte, majd lőtt. Vártam, hogy mikor fogok összeesni, hogy mikor fogom érezni a hűvös követ arcomon, de nem történt semmi. Szemeim összeszorítva álltam egy helyben. Amikor kinyitottam őket, nem hittem el, amit látok. Előttem feküdt, vérben ázva a barátnőm.
- Kyu... -suttogtam. A könnyeim maguktól megindultak, mintha soha nem fogynának el. Összerogytam és ölembe fektettem barátnőm hideg testét.
- Kicsi... - suttogta. - Én sajnálom. - mondta.
- Nem! Életben fogsz maradni, érted? Kyu nem hagyhatsz itt! - sírtam. - Hívjatok mentőt! - kiáltottam szét, de senki nem mozdult. Mindenki csak állt, és meredt rám. - Azt mondtam hívjatok mentőt! - ismételtem meg.
- Mindig is buta voltál Eun. - mosolygott keservesen a lány. - Miért hitted egy percig is, hogy meghalsz? Hm? Hoon megmentett. Köszönd meg neki szépen. - mondta halkan. Felpillantottam a fiúra. Csak meredt rám ijedt tekintettel, nem tudta mit tegyen.
- Vigyázz magadra. - szorította meg kezem barátnőm. Visszafordultam hozzá, és könnyes arcát figyeltem.
- Kyu.. Nem hagyhatsz te is itt.. - mást nem tudtam mondani. Ha őt is elveszítem, nem lesz családom. Egyedül maradok. Erre elmosolyodott. Majd szorítása gyengült, végül teljesen elengedte kezem.
- Hívjon valaki mentőt! Kérem! Bárki! - ordítottam.

*Hoon*

Nem hittem el, hogy megölte Kyut.
- Látod Hoon? Nem is a kis barátnődnek, de egy szerettének vége. - kacagott Seunghyun. - A bosszú olyan édes. - mosolygott kajánul. Dühös lettem, és megragadtam fegyverem, majd lőttem egyszer, kétszer háromszor. A férfi összeesett lánya mellé. A többi díler srácot illetve azoknak kurváit a srácok elkapták, és összekötözték vagy tudom is én, egyedül csak AJ meredt maga elé. Ilyen messziről is láttam szemében a könnyeket. Odafutott Momo mellé és Kyura borult. Szólongatta, simogatta, de a lány már nem felelt. Mire észbe kaptam már a mentősök, és rendőrök vettek minket körül. A bűnösöket mindet elvitték, hogy végre a legnagyobb drogdílerekhez méltó módon halálbüntetést kapjanak. A mentősök még a helyszínen megpróbálták Kyut újraéleszteni, de hiába. Meghalt, és mindennek én vagyok az oka. Hogy éljek így, hogy ennyi ember vesztette miattam életét?
- Hoon, minden rendben? - lépett hozzám Eli.
- Hogy lenne minden rendben Eli? - szóltam halkan. - Miattam halt meg. Miattam halt meg mindenki. - keltem ki magamból.
- Hé nyugodj meg.. - próbált nyugtatni.
- Hogy nézzek így bárki szemébe is? - temettem arcom kezeim közé. Ekkor egy puha kéz megérintette csupasz vállam, és felhúzott álló helyzetbe. A személy megölelt, és ekkor teljesen ledöbbentem. Momo volt az.
- Köszönöm. - suttogott fülembe. - Köszönöm, hogy megmentettél.
- Nem, én nem... - ellenkeztem. Kisírt szemeivel rám nézett, majd biztatóan mosolygott.
- Uram! Be kell vinnem a kapitányságra. - jött oda hozzánk egy férfi. Kezem bilincsbe verték majd a rendőrautó felé vezettek. Féltem, hogy börtönbe kerülök én is, bár megérdemeltem.
- Donghonak mondd el, hogy Szeretem. - fordultam még utoljára Soohyun felé, majd beültem az autóba, és elhajtottunk.

2012. november 3., szombat

Remember Me? - 29. Emlékszel rám?

*Hoon*

Habár a hátam közepére sem kívántam Elit, mégis úgy éreztem, segítenem kell neki, már csak Momo miatt is, hisz régi, közös barátunk. Amikor beszálltam a kocsiba felkészültem a legrosszabbra. Arra, hogy lehet, hogy mindent magam mögött kell hagyjak ezek után. Arra, hogy lehet, hogy többet már nem fogom látni őket, de legfőképpen arra, hogy ha ezt elszúrom lehet, hogy soha többé nem láthatom Donghot. Tudom furán hangzik, de szeretem őt, és tudom, hogy ő is érez irántam valamit. Ezért küzdeni fogok a végsőkig, és nyerni fogok. Momoért, de legfőképpen Donghoért.
- Min gondolkozol ennyire? - zökkentett ki gondolatmenetemből Soohyun.
- Azon, hogy nyernem kell. Momoért és... - de a mondatot már nem fejeztem be. Nem akartam, hogy kiderüljön ez az egész.
- És? - érdeklődött Soo.
- Mindegy. A lényeg, hogy ma este Momo kiszabadul, és végre véget vetek ennek az egész ügynek. - szögeztem le, és figyeltem tovább az utat.
- Hm.. Szereted őt? - szólalt meg hátul Seop.
- Kit? - kaptam fel a fejem a kérdésre. Honnan tudhatja?
- Hát Őt? - hangsúlyozta. Soohyunra néztem, aki csak értetlenül nézett rám, majd sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy bevallom neki, nekik.
- Igen. Szeretem. Mindennél jobban. - mondtam az igazat.
- De kit? - szólt közbe Soo. Arcáról lerítt, hogy már nagyon kíváncsi a részletekre.
- Donghot. - suttogtam. Egy ledöbbent arcú Soohyun ült akkor mellettem.
- Tessék? - nézett értetlenül. - Te..te meleg vagy? - nézett nagy szemekkel. Éppen válaszolni készültem, amikor megszólalt a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- 10 perc és 9 óra. - mondta Eli. A kocsiban lévő órára néztem, és valóban.
- Rendben. Akkor ahogy megbeszéltük. - majd leraktam. Bekanyarodtunk a raktár utcájába, és egy sötétebb résznél leparkoltam.
- Soohyun majd később megbeszéljük. Készen álltok? - néztem végig rajtuk. Mind a ketten beleegyezően bólogattak. - Rendben, akkor nyomás. - majd kiszálltunk. Eliék is pont ekkor értek ide. Odasétáltak hozzánk, hogy még utoljára megbeszéljük, mi fog történni.
- Akkor rendben lesz minden? - néztem körbe.
- Igen. - felelték egyszerre.
- Akkor én megyek. - és indultam volna meg, de Eli megszorította a csuklóm.
- Ha netán valamelyikünkkel történne valami, nem szeretném, hogy haragban váljunk el. - mondta komolyan, és felém nyújtotta kezét. Igaza van, nem jó haragban elválni szeretteinktől. Megszorítottam kezét még utoljára, és végül elindultam.
Megtapogattam a fegyverek helyét, hogy biztos ott vannak-e majd benyitottam a raktárba. Az ajtó nagyot csapódott a falnak, és minden bent lévő fej felém fordult. Egyből kiszúrtam Momot, akin egy éppen, hogy valamit eltakaró kis ruhadarab volt. Szeme felcsillant amikor meglátott, de a srác, aki mellette állt hátra rántotta.
- Te mit keresel itt? Nem lenne szabad ide jönnöd, takarodj! - jött felém dühösen a volt bajtársam.
- Hagyd csak Tae. Hallgassuk meg, mit akar. - mondta a főnök a tőle már rég megszokott nyugodtsággal.
Egy gonosz kis mosoly ült  arcomra, amit senki se láthatott a félhomályban. Majd végül megindultam az asztal felé, de félúton megálltam.
- Jó látni a főnökurat. - vigyorogtam. - Olyan régen vártam már, hogy újra találkozzunk. - mondtam hidegen.
A férfi elmosolyodott, majd felállt kényelmes kis székéből. Karjait kitárta, mintha meg akarna ölelni, de csak szónoklatába kezdett bele.
- Régen volt már nem igaz? Miért nem csatlakozol hozzánk újra? Megint mi lennénk a legjobbak, úgy, mint régen. A jó öreg Hoonim és SeungHyun. Hm? Fontold meg! - kacsintott.
- Ha nem haragszol - mosolyodtam el - ezt az ajánlatodat elutasítanám. Most másért jöttem. - indultam meg Momo felé.
- Azt már nem! - akart lőni Tae, de gyorsabb voltam. A fiú holtan rogyott össze a hideg kövön. Vörös vére beterített mindent körülötte. Ekkor vagy 20 másik srác sétált ki a sötétből.
- Nem ajánlom Hoonim, hogy bármi rosszat tegyél, mert megbánod. - mondta az egyik. Ismerős volt a hangja, de nem tudtam rájönni ki az, mivel nem láttam arcát. Majd mikor kilépett a fényre.
- Te? - néztem rá meglepetten.
- Igen, én. - mosolygott kajánul. - Még emlékszel rám ezek szerint.
- Miattad veszítettem el a családom. Miattad veszítettem el életem egy részét. Megbánod még, hogy élsz. - tört elő belőlem. Ekkor feleszméltem, és az eredeti célra koncentráltam, de tudtam, hogy erőm egy része elhagyott emiatt a személy miatt, ezért megnyomtam a 'vészhívót'. Eli és a többiek pár perc múlva berontottak.
- Nocsak-nocsak társaságunk akadt. - nevetett Seunghyun.
- Ellison. - kiáltott Momo. Eli indult volna felé, de a többiek visszatartották.
- Hoonim miért nem mutatod be a barátaidat? - lépett oda hozzám az, akit legszívesebben most megöltem volna. Végig simított arcomon majd lágyan megcsókolt. Ellöktem magamtól amilyen erősen csak tudtam majd rátartottam fegyverem.
- Mi folyik itt Hoon? - lépett mellém Kyu. - Kik ők?
- Egy rossz emlék szereplői. - a levegőt szaporábban vettem. Éreztem az izzadság cseppeket homlokomon. Lőni akartam, de a kezem nem engedelmeskedett.
- Mi az? Mért nem lősz végre? - kacagott hangosa a nő. - Nem mesélt rólam nektek? De kár.. Akkor majd mesélek én magamról. - járkált körbe.
- Fogd be a szád! - parancsoltam.
- Szégyelled a múltad Hoon? Kár, nagyon kár. - szólt Seunghyun. Ideges voltam, a szívem a torkomban dobogott. Nem bírtam már, ezért, hogy befejezzem, amit elkezdtem, gyorsan Momo felé szaladtam, kirángattam S kezei közül.
- Momo fuss! - löktem előre. Közben mögöttem elkezdődött a lövöldözés. AJ 3 tagot lelőtt, Soohyun kettővel bánt el. Kiseop és Eli egymást segítették, mert vagy tízen rájuk másztak. Végül lefogtak mindenkit. Kyut is. Rám is rám szegezték fegyverüket. Egyedül Momo állt magában. Nem tudta mit tegyen. mozduljon vagy sem.
- Kislány, ha meg mersz moccanni, a barátaid mind halottak. - mondta a nő.
- Kicsi fuss! - kiabált Kyu.
- Ne törődj velünk! Nem hallottad? Fuss már! - ordította teli torokból Ellison is.
- Nem tudom mit csináljak. - kuporodott össze Momo és sírt. Megembereltem magam, és eldöntöttem. Ha ma itt meg kel halnia valakinek az én leszek.
- Engedjétek el őket. Ez csak rólam szól. - egyenesedtem föl. Minden szem rám szegeződött.
- Óhajod parancs. - viccelődött a 'főnök' - de akkor te ma, itt meghalsz. - nevetett fel. Az emberek eleresztették a barátaim, de ők nem mentek.
- Menjetek innen! - förmedtem rájuk. - Menjetek már! Nem halljátok? Szabadok vagytok! - törtek elő könnyeim.
- Nem Hoon. Együtt kezdtük együtt is fejezzük be. - szólt komolyan Soohyun.

2012. november 2., péntek

Remember Me? - 28. Kezdődik

*Eli*

Amikor az a srác Momo fejéhez fogta fegyverét, a szívem kihagyott párat a rémülettől, és most elvitte őt. Pár másodpercig csak álltam egy helyben majd észbe kaptam, bepattantam kocsimba, és megpróbáltam utolérni a piros BMW-t, ami sikerült is. Követtem amilyen óvatosan csak tudtam. Szöul legszegényebb negyede felé tartottak, pontosabban egy rész felé, ahol a drogdílerek törzshelye volt.
- Na ne már, hogy ez is szív... - beszéltem magamban, de jól gondoltam, mert az autó pont azelőtt a raktár előtt állt meg, ahová ezek az emberek járnak. Láttam, ahogy S kirángatja Momot a kocsiból, és kézen fogva besétálnak. Nem akartam kiszállni a kocsiból így hát megvártam míg kijönnek. Tudtam, egyedül nem fogom tudni megmenteni Momot, segítséget kell kérnem, és tudom is kitől.
Mikor végre kijöttek beindítottam a kocsi motorját és amilyen óvatosan csak tudtam, követtem őket. Egy szórakozó hely felé tartottak. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, így minél hamarabb kell cselekednem. Megragadtam a telefonom, és már tárcsáztam is a számot. Pár másodperc, és végre felvette.
- Mit akarsz? - kérdezte kicsit sem kedvesen.
- Nézd! Tudom, hogy utálsz, és a föld alá kívánsz, de szükségem van a segítségedre. Momoról van szó! - mondtam. Nagy sóhajtás.
- Rendben. 10 perc múlva a parkban. - egyezett végül bele majd lerakta a telefont. Azonnal a park felé vettem az irányt. Kiszálltam, és idegesen járkáltam ide-oda. Végre megérkezett a srác is.
- Nos, miről van szó? - kérdezte. Mikor arcára néztem, ledermedtem. Arca lefogyott, izmai már nem a régiek. Jobb tenyerén egy heg fut végig.
- Mi történt veled? - tértem el a tárgytól.

*flashback*

*Hoon*

- Hoon mire készülsz? - nézett rám aggódva Dongho.
- Semmi közöd hozzá. - válaszoltam bunkón.
Miután úgy mond 'kibékültünk' a többiekkel igen csak megváltoztam. Momot mindennap láttam azzal, aki elvette tőlem, és ez nagyon megviselt. Nem ettem rendesen, lemondtam a sportról is. Mindent abbahagytam, és teljesen elvesztem. Hiába, hogy Kiseop és Soohyun próbáltak segíteni, mindent elutasítottam. Egyedül talán, aki tényleg komolyan tartotta bennem a lelket, az Dongho volt.
- Ne csináld kérlek! - hullt le egy könnycsepp arcáról. Ott állt a zárt ajtót mögött, tehetetlenül, és én nem is figyeltem rá. Már csak annyit vettem észre, hogy tenyeremből ömlik a vörös vér le a lefolyóba. Végső elkeseredettségemben már készültem volna csuklómat is megilletni egy vágással, amikor a fürdőszoba ajtaja betört, és Dongho kikapta kezemből a vágó eszközt.
- Normális vagy? Te tényleg megőrültél! - folytak könnyei megállás nélkül. A kést ledobta a mosdókagylóba és karjaimba vetette magát. - Ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet érted? - nézett mélyen a szemembe. Ekkor valami megváltozott bennem. Ilyet még nem éreztem egy fiú iránt sem. Mintha szerelmes lettem volna belé. Végül bólintottam és magamhoz öleltem szorosan. Bár a heg, ami a vágás miatt megmarad, mindig emlékeztetni fog rá kit is szerettem mindennél jobban, most úgy érzem nem kell más, csak is ez a félénk kis fiúcska karjaimban.

*end of flashback*

*Eli*

- Történt pár dolog, de ezek most lényegtelenek. Mondd miben segítsek? - tért vissza a lényegre.
- Momot elvitte S. - mondtam végül. Mit vártam tőle, meglepődött.
- És mégis hogy tudnék segíteni én? - kérdezte.
- Mindenkinél jobban ismered a drogdílerek főnökét, ezért téged kérlek, segíts nekem megmenteni Momot. - könyörögtem. Hosszas töprengés után, de beleegyezett. Megbeszéltük, hogy AJt, Soohyunt és Kiseopot is beavatjuk a dologba. Többen okosabbak vagyunk.

- És mégis mit akartok tenni? - kérdezte AJ.
- Először is megkeressük Seunghot és Momot. Aztán szépen követjük őket vissza a dílerekhez. Majd én bevetem ott magam, és amíg az akcióm megy ti szépen megmentitek Momot. - vázolta fel a helyzetet Hoon.
- Ez nem veszélyes? - nézett rá aggódva Dongho.
- De igen, és pont ezért maradtok ti itthon Kevinnel. - mondta, nem is..parancsolta Hoonim.
- De én is akarok segíteni! - háborodott fel Ho.
- Segítesz, azzal, hogy itthon maradsz. - fordult vissza felém a fiú. Erre Ho bevágta a durcát és Kevin háta mögé kuporodott.
- Szóval 10 perc múlva indulunk. Eli te AJel mész a te kocsiddal, én pedig Kiseoppal és Soohyunnal az enyémmel. A raktár bejárata előtt találkozunk pontosan 9 órakor. Ott majd a többit. - utasított mindenkit Hoon. Bólintottunk és felszerelkeztünk mindennel. Igen mindennel. Fegyverekkel. Ekkor Kyu lépett be a szobába.
- Ti mit csináltok? - érdeklődött. AJ aggódva nézett rám.
- Megmentjük a barátnődet. - szólta el magát Kiseop.
- Mivan?! - nézett nagyot a lány.
- Barom arcú.. - jegyezte meg Dongho Seopnak.
- Kyu elmagyarázok mindent majd. - mondta komolyan AJ - De most mennünk kell. - nyitotta volna már az ajtót, de Kyu megállította.
- Mi történt Kicsivel? - szemei megteltek könnyeivel.
- Elrabolták. - mondtam.
- Veletek megyek Eli! - szögezte le.
- Nem lehet, túl veszélyes. - Próbálta visszatartani AJ mindhiába.
- Nincs időnk. - mutatott Hoon az órára, majd mind megindultunk a kocsik felé.
- Kérlek vigyázz magadra. - ölelte meg szorosan még utoljára Dongho Hoont. Hát jó.. A srác bólintott és beszállt a kocsijába.
- Kevin figyelj Hora, rendben? - fordultam felé. - Aggódom érte..
- Ne aggódj, minden rendben lesz vele. - mosolygott biztatóan Kev. Majd végül én is bepattantam a kormány elé.
Megyek Momo, ne aggódj...

2012. október 27., szombat

SZÜNET

SZÜNET
Sziasztok. ~
Szóval az a helyzet, hogy nincs se időm, se ihletem illetve se kedvem folytatni ezt a ficit. Ne haragudjatok. Egyelőre egy kis szünet lesz a blogon, amíg nem jön a világot megváltó ötlet, és nem állok neki megint folytatni ^^ Ne haragudjatok tényleg, de suli, délutáni tanulás, és barátom mellett nincs sok időm semmire :s Remélem megértitek :)

A folytatásig Eli legyen veletek KissMe-k ♥