Remember Me? - 32. Képzelgés

*AJ*

Hosszú percekig csak játszottam, és játszottam. Néha Kyu felé pillantottam, csukott szemmel ült, és hallgatott. Gyönyörű volt, csodálatos. Bár volt még bennem némi kétség, hisz tegnap elveszítettem elvileg, de örültem, hogy láthatom. Egy kis idő után valaki kopogott.
- Nyitva. - kiabáltam az ajtó felé. Nem volt kedvem felállni a lány mellől, és a zongorajátékot se tudtam abbahagyni. Majd végül befejeztem, és Kyura néztem.
- Ez gyönyörű volt. - mosolygott.
- Pont, mint te. - mosolyogtam én is rá.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is téged.
- AJ?! - hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és Ellison nézet ránk furán.
- Eli! Hát te? Nézd Kyu mégsem halt meg! - mutattam szerelmemre. A srác csak furcsán nézett, nem értettem miért.
- AJ itt nincs senki. - mondta komor hangon.
-De hát itt van, itt ül mellettem! Ellison ne legyél bunkó! - idegesítettem fel magam. Nem hittem el, hogy lehet valaki ennyire bunkó?
- Figyelj! Amikor bejöttem egyedül ültél a zongoránál, és magadban beszéltél. Nincs itt senki rajtad kívül. - bizonygatta. Nagyon felhúztam magam ezen a dolgon.
- Hogy mondhatsz ilyet Eli? Nem hiszem el... - dühöngtem.
- Jó mindegy. Csak egy levelet hoztam a rendőrségről. - letett egy fehér borítékot az asztalra. - Megyek is. Délután a kávézóban leszünk, gyere, ha van kedved. Szia. - azzal elment. Felbosszantott, amit csinált, ezért ügyet sem vetettem a borítékra, és amit mondott.
- Nyugodj meg. - tette vállamra puha kezét Kyu.
- Pihenjünk, hm? - indultam meg a szoba felé. A lány követett majd kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyban, és hosszas beszélgetés után mindketten elaludtunk.
A napok teltek-múltak Kyuval. A többiek próbálták bizonyítani, hogy csak képzelődöm, és a lány elment, de nem tudtam nekik hinni, hisz teljes életnagyságban ott volt mellettem. Pszichológushoz is elküldtek, de nem mentem el. Minek? Én tudtam, hogy él, hogy ott van velem.

*Momo*

A dolgok nagyjából rendbe jöttek az eset után, habár Kyu elvesztése mindenkit nagyon megviselt, főleg AJt. 2 hét telt el a halála óta, és csak most lesz a temetése. Nem tudom Jae hogy fogja bírni, hisz mind mostanáig abban hisz, hogy szerelme még él. Lehet jobb lenne, ha a temetésre nem jönne el. Nehéz ez mindenkinek. Csak ebben az évben két szerettemet veszítettem el..és akkor Hoon, aki börtönben ül, pedig csak védte magát, és engem. Elméletileg 3 évig lesz bent a hideg falak között, de ha a magatartása rendben lesz, akkor hamarabb is kiengedhetik. Remélem nem csinál semmi hülyeséget odabent. Mindenkinek jó lenne, ha itt lenne, főleg Donghonak. Amióta Hoonim nincs köztünk a kis Hora rá sem lehet ismerni. Nagyon lefogyott, arca mindig falfehér, és senkivel nem hajlandó szóba állni csak Kevinnel. A többiek, Soohyun, Kiseop, Kevin, és Eli..nos megvannak. Soohyun úgy vigyáz ránk, mintha csak a gyerekei lennénk, Kevin is úgy gondoskodik rólunk, mintha az anyukánk volna. Kiseop még mindig kicsapongó életet él, de hát ez az ő dolga. Neki részben jó, mert őt nem érték olyan nagy sokk hatások, mint például engem. Jó ez így.
És hogy mi van Elial és velem? A történtek után csak még közelebb kerültünk egymáshoz. Sőt. Már-már annyira félt, hogy újra elveszít, vagy, hogy bármi bajom esik, hogy mindenhova eljön velem, vagy ha ő nem ér rá, akkor Soohyunt vagy Seopiet küldi el. Beteges nem? De így szeretem őt.

- Fel kéne hívni AJt, nem? - kérdezte Kevin.
- Nem tudom mi lenne a legjobb neki... - néztem a fiúra szomorúan.
- Lassan el kéne fogadnia ami történt. Nem mehet így örökké. - tette vállamra kezét Eli.
- Valóban. Nem mehet. - értettem egyet.
- Akkor felhívjam? - nyúlt a telefonért Kevin.
- Majd én. - kaptam ki kezéből a telefont, és már tárcsáztam is. Pár másodpercig kicsöngött, majd egy fáradt férfi hang szólt bele.
- Igen?
- Szia AJ. Momo vagyok. - szóltam bele.
- Szia.
- Ma délután el tudnál jönni a kávézóba? Valamit szeretnénk veled megbeszélni. - tértem a lényegre.
- Figyelj, ha Kyuról van szó, nem érdekel. Hagyjatok békén. - vált dühössé hangja.
- Csak egy szimpla baráti beszélgetés. - mindenféleképpen el kell, hogy jöjjön.
- Rendben. - adta meg magát végül.
- Akkor 3-kor a kávézóban.
- Jó. Szia. - és meg sem várta míg elköszönök, letette.
Fél 3 volt, így hát ideje volt készülődni. Mindenki lassan felvette a táskáját, és kocsiba ültünk.
- Nem tudom, hogy fogja megint fogadni, hogy Kyuról akarunk vele beszélni... - néztem magam elé.
- Előbb-utóbb túl kell magát tennie a dolgon. - mondta Eli.
- Nem olyan könnyű az...tapasztalat. - és egy keserves kis mosoly ült arcomra.
- Tudom. - tette kezét combomra. - Minden rendben lesz, hm? - próbált biztatni. Csak bólintottam, és újra az utat néztem. Durván 3-ra meg is érkeztünk. Az út nagyon csendben telt. Még Kiseop is csendben volt, pedig ez tőle nem a megszokott.
Lassan bevonultunk, és kerestünk egy kis zugot, majd vártunk. Pár perc múlva AJ lépett be az ajtón. Megindult felénk, és ő is leült közénk.
- Hallgatlak. - nézett rám fáradt szemeivel.
- AJ. Ugye tudod, hogy ez nem mehet így tovább? - kezdett neki Eli.
- Nyugi, hé! - parancsoltam rá.
- Jaeseop..szeretnénk, ha elfogadnád, hogy Kyu már nincs köztünk, hogy, akit látsz, csak egy képzelgés semmi más. - mondta Kevin.
- Ez hülyeség! Hisz látom, és érzem is őt. Beszél hozzám, megérint. Nem lehet csak egy képzelgés! - háborodott fel a fiú. - Momo, mondd, hogy igazam van! kérlek! - nézett rám könyörgő szemekkel.
- Sajnálom, de igaza van Kevinnek. Ő csak a képzeletedben, és a szívedben él már csak. - mondta ki az igazságot. Milyen vicces...az igazság néha fáj, de ennyire?
Jae csak megszeppenve ült, majd könnycseppek gördültek le arcán. Kezei közé temette arcát, és úgy zokogott. Mellé ültem, és hátát kezdtem simogatni. Tudtam, hogy nehéz lesz elfogadnia, de nem élhet így örökké.
- Én csak, annyira szerettem őt. - suttogta.
- Tudom, és ez rendben is van. - feleltem. Igazából nem tudtam mit mondani.
- Annyira hiányzik... - nézett fel rám. Szemei pirosak voltak, és sok apró kis könnycsepp áztatta arcát.
- Hé, amíg fenn tartod az emlékét, és teljes szívedből szereted őt, addig mindig itt lesz veled. - tettem a szíve fölé kezem.