*Hoon*
Habár a hátam közepére sem kívántam Elit, mégis úgy éreztem, segítenem kell neki, már csak Momo miatt is, hisz régi, közös barátunk. Amikor beszálltam a kocsiba felkészültem a legrosszabbra. Arra, hogy lehet, hogy mindent magam mögött kell hagyjak ezek után. Arra, hogy lehet, hogy többet már nem fogom látni őket, de legfőképpen arra, hogy ha ezt elszúrom lehet, hogy soha többé nem láthatom Donghot. Tudom furán hangzik, de szeretem őt, és tudom, hogy ő is érez irántam valamit. Ezért küzdeni fogok a végsőkig, és nyerni fogok. Momoért, de legfőképpen Donghoért.
- Min gondolkozol ennyire? - zökkentett ki gondolatmenetemből Soohyun.
- Azon, hogy nyernem kell. Momoért és... - de a mondatot már nem fejeztem be. Nem akartam, hogy kiderüljön ez az egész.
- És? - érdeklődött Soo.
- Mindegy. A lényeg, hogy ma este Momo kiszabadul, és végre véget vetek ennek az egész ügynek. - szögeztem le, és figyeltem tovább az utat.
- Hm.. Szereted őt? - szólalt meg hátul Seop.
- Kit? - kaptam fel a fejem a kérdésre. Honnan tudhatja?
- Hát Őt? - hangsúlyozta. Soohyunra néztem, aki csak értetlenül nézett rám, majd sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy bevallom neki, nekik.
- Igen. Szeretem. Mindennél jobban. - mondtam az igazat.
- De kit? - szólt közbe Soo. Arcáról lerítt, hogy már nagyon kíváncsi a részletekre.
- Donghot. - suttogtam. Egy ledöbbent arcú Soohyun ült akkor mellettem.
- Tessék? - nézett értetlenül. - Te..te meleg vagy? - nézett nagy szemekkel. Éppen válaszolni készültem, amikor megszólalt a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- 10 perc és 9 óra. - mondta Eli. A kocsiban lévő órára néztem, és valóban.
- Rendben. Akkor ahogy megbeszéltük. - majd leraktam. Bekanyarodtunk a raktár utcájába, és egy sötétebb résznél leparkoltam.
- Soohyun majd később megbeszéljük. Készen álltok? - néztem végig rajtuk. Mind a ketten beleegyezően bólogattak. - Rendben, akkor nyomás. - majd kiszálltunk. Eliék is pont ekkor értek ide. Odasétáltak hozzánk, hogy még utoljára megbeszéljük, mi fog történni.
- Akkor rendben lesz minden? - néztem körbe.
- Igen. - felelték egyszerre.
- Akkor én megyek. - és indultam volna meg, de Eli megszorította a csuklóm.
- Ha netán valamelyikünkkel történne valami, nem szeretném, hogy haragban váljunk el. - mondta komolyan, és felém nyújtotta kezét. Igaza van, nem jó haragban elválni szeretteinktől. Megszorítottam kezét még utoljára, és végül elindultam.
Megtapogattam a fegyverek helyét, hogy biztos ott vannak-e majd benyitottam a raktárba. Az ajtó nagyot csapódott a falnak, és minden bent lévő fej felém fordult. Egyből kiszúrtam Momot, akin egy éppen, hogy valamit eltakaró kis ruhadarab volt. Szeme felcsillant amikor meglátott, de a srác, aki mellette állt hátra rántotta.
- Te mit keresel itt? Nem lenne szabad ide jönnöd, takarodj! - jött felém dühösen a volt bajtársam.
- Hagyd csak Tae. Hallgassuk meg, mit akar. - mondta a főnök a tőle már rég megszokott nyugodtsággal.
Egy gonosz kis mosoly ült arcomra, amit senki se láthatott a félhomályban. Majd végül megindultam az asztal felé, de félúton megálltam.
- Jó látni a főnökurat. - vigyorogtam. - Olyan régen vártam már, hogy újra találkozzunk. - mondtam hidegen.
A férfi elmosolyodott, majd felállt kényelmes kis székéből. Karjait kitárta, mintha meg akarna ölelni, de csak szónoklatába kezdett bele.
- Régen volt már nem igaz? Miért nem csatlakozol hozzánk újra? Megint mi lennénk a legjobbak, úgy, mint régen. A jó öreg Hoonim és SeungHyun. Hm? Fontold meg! - kacsintott.
- Ha nem haragszol - mosolyodtam el - ezt az ajánlatodat elutasítanám. Most másért jöttem. - indultam meg Momo felé.
- Azt már nem! - akart lőni Tae, de gyorsabb voltam. A fiú holtan rogyott össze a hideg kövön. Vörös vére beterített mindent körülötte. Ekkor vagy 20 másik srác sétált ki a sötétből.
- Nem ajánlom Hoonim, hogy bármi rosszat tegyél, mert megbánod. - mondta az egyik. Ismerős volt a hangja, de nem tudtam rájönni ki az, mivel nem láttam arcát. Majd mikor kilépett a fényre.
- Te? - néztem rá meglepetten.
- Igen, én. - mosolygott kajánul. - Még emlékszel rám ezek szerint.
- Miattad veszítettem el a családom. Miattad veszítettem el életem egy részét. Megbánod még, hogy élsz. - tört elő belőlem. Ekkor feleszméltem, és az eredeti célra koncentráltam, de tudtam, hogy erőm egy része elhagyott emiatt a személy miatt, ezért megnyomtam a 'vészhívót'. Eli és a többiek pár perc múlva berontottak.
- Nocsak-nocsak társaságunk akadt. - nevetett Seunghyun.
- Ellison. - kiáltott Momo. Eli indult volna felé, de a többiek visszatartották.
- Hoonim miért nem mutatod be a barátaidat? - lépett oda hozzám az, akit legszívesebben most megöltem volna. Végig simított arcomon majd lágyan megcsókolt. Ellöktem magamtól amilyen erősen csak tudtam majd rátartottam fegyverem.
- Mi folyik itt Hoon? - lépett mellém Kyu. - Kik ők?
- Egy rossz emlék szereplői. - a levegőt szaporábban vettem. Éreztem az izzadság cseppeket homlokomon. Lőni akartam, de a kezem nem engedelmeskedett.
- Mi az? Mért nem lősz végre? - kacagott hangosa a nő. - Nem mesélt rólam nektek? De kár.. Akkor majd mesélek én magamról. - járkált körbe.
- Fogd be a szád! - parancsoltam.
- Szégyelled a múltad Hoon? Kár, nagyon kár. - szólt Seunghyun. Ideges voltam, a szívem a torkomban dobogott. Nem bírtam már, ezért, hogy befejezzem, amit elkezdtem, gyorsan Momo felé szaladtam, kirángattam S kezei közül.
- Momo fuss! - löktem előre. Közben mögöttem elkezdődött a lövöldözés. AJ 3 tagot lelőtt, Soohyun kettővel bánt el. Kiseop és Eli egymást segítették, mert vagy tízen rájuk másztak. Végül lefogtak mindenkit. Kyut is. Rám is rám szegezték fegyverüket. Egyedül Momo állt magában. Nem tudta mit tegyen. mozduljon vagy sem.
- Kislány, ha meg mersz moccanni, a barátaid mind halottak. - mondta a nő.
- Kicsi fuss! - kiabált Kyu.
- Ne törődj velünk! Nem hallottad? Fuss már! - ordította teli torokból Ellison is.
- Nem tudom mit csináljak. - kuporodott össze Momo és sírt. Megembereltem magam, és eldöntöttem. Ha ma itt meg kel halnia valakinek az én leszek.
- Engedjétek el őket. Ez csak rólam szól. - egyenesedtem föl. Minden szem rám szegeződött.
- Óhajod parancs. - viccelődött a 'főnök' - de akkor te ma, itt meghalsz. - nevetett fel. Az emberek eleresztették a barátaim, de ők nem mentek.
- Menjetek innen! - förmedtem rájuk. - Menjetek már! Nem halljátok? Szabadok vagytok! - törtek elő könnyeim.
- Nem Hoon. Együtt kezdtük együtt is fejezzük be. - szólt komolyan Soohyun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése