Remember Me? - 13. Hát mégis szeretsz?

*Momo*

Fájó fejjel ébredtem kora reggel. Ránéztem az órámra, fél7. Ideje volt készülődni.  Kyu még aludt, így felkeltettem.

- Kyu..- simogattam vállát. – ébresztő. – suttogtam fülébe.

- Ajj… - húzta fejére a takarót.

- El fogsz késni, és AJ haragudni fog rád. – AJre már ugrott is ki az ágyból.

- Fent vagyok. – mondta. Az ő szemei is pirosak és fel voltak dagadva a tegnapi naptól. – Biztos bejössz? – kérdezte óvatosan.

- Muszáj. – húztam félmosolyra a szám. Bólintott és ő is el kezdett készülni. Félóra múlva már indultunk is a suliba. Útközben összefutottunk Jaeseoppal, akinek épp szünete volt sulijába. Mázlista.

- Sziasztok lányok. – nyomott egy cuppanós puszit Kyu arcára.

- Szia. – köszöntünk.

- Hogy vagytok? – fürkészte arcunkat.

- Nem a legjobban, de élünk. – mosolygott Kyu.

- Momo? – nézett rám.

- Jól vagyok. – mondtam. – Na de hagylak titeket. – mosolyogtam. – Majd találkozunk a suliban Kyu. – és elsiettem. Az órák gyorsan mentek. Elivel alig beszéltem egész nap valamit, és ez rossz volt, mert egyre jobban éreztem, hogy hiányzik. Kellett nekem ráüvöltenem…Hoonnal se találkoztam ez alatt az idő alatt olyan sokszor. Nem értem mi baja lehet. A fiúk között is kialakult két kis rész…Eli,Dongho és AJ  a másik pedig Hoon,Kevin és Kiseop, egyedül Soohyun tartott mind a két klikkel. Nem értem mi ütött beléjük. Nem jó ez így…nagyon nem.

Kicsengettek. Sétáltam le a lépcsőn, amikor megláttam Donghot, Elit és még pár srácot az évfolyamról a kis udvarban. Úgy döntöttem odamegyek hozzájuk.

- Sziasztok. – dobtam le magam Dongho mellé.

- Hello-hello szépségem. – köszönt az egyik srác. Valami Joon volt a neve.

- Nagyon vicces vagy. – gúnyolódtam.

- Nyugi van. – nevetett.

- Hogyhogy szünet van nálatok Ho? – kérdezte Xander. Szerettem ezt a srácot, nagyon jó fej, és jókat lehet vele hülyülni.

- Passz. – mondta tömören Ho.

- Az úgy jó. – nevetett Xander.

Én csak Elit tudtam nézni. A szőke haja felzselézve. Mindig is jól állt neki. A gyönyörű két szempár. Az arca. Szép látvány volt. Rám nézett én pedig hirtelen elkaptam tekintetem. A gyomrom görcsbe rándult és ezer pillangó repkedett benne. Éreztem, ez már több mint barátság felőlem, de ő vajon mit gondol?

- Momo jól vagy? – nézett érdekesen rám Xander.

- Mi-miért is? – dadogtam.

- Olyan fura lett a tekinteted. Olyan…olyan, mint a szerelmeseké. – mondta. Mint a szerelmeseké? Ez meg mi a fene…Honnan tud ennyi mindent leolvasni az ember arcáról ez a majom?

- Őőő..izé.. én csak elgondolkodtam mit fogok csinálni, ha hazamegyek. – hazudtam.

- Aha. – nézett gyanúsan. – Ahogy érzed. – erre csak egy átlátszó mosoly fészkelte arcomra magát. Továbbra is Elit néztem, de most ő is figyelt engem. Egymást néztük hosszú percekig. Nem is hallottam körülöttünk mit beszélnek a srácok. Majd felment bennem a pumpa…

- Najó…nekem elegem van…- álltam fel dühösen és indultam meg. Szaporán szedtem lábaimat, minél hamarabb otthon akartam lenni, de még az iskola területén sétáltam, amikor valaki megfogta a kezem.

- Mi a….- kezdtem volna, de nem tudtam befejezni, mert egy csókkal elhallgattatott az illető. Szemeim kikerekedtek a csóktól pláne tőle… Ajkaink elszakadtak egymástól és szomorú tekintettel nézett rám.

- Kérlek…ne haragudj. – kérlelt lágy hangon. Mikor végre felfogtam, hogy ki áll előttem nagyot dobbant a szívem és könnyek gyűltek szemembe.

- Hát szeretsz? – hullott egy könnycsepp a vizes kőre.

- Mindennél jobban. – nézett mélyen szemembe.

*Eli*

Ahogy ismertem Momot, tudtam, hogy nem hagy ki egy napot se a suliból, így volt ez ma is. Hiába, hogy édesanyját tegnap temették, ő bejött. Egész nap alig szóltam hozzá. Nem tudtam mit mondani. Az érzések csak úgy kavarogtak bennem. Lehet el kéne mondani neki, hogy szeretem? törtem fejem. Nem tudtam dűlőre jutni, és miután a banda úgy mond két részre bomlott csak nehezebb lett a helyzet, mert Hoonról nem tudtam, mit tervez. Amióta volt az a kisebb verekedésünk nem váltottunk egy szót sem. Amikor néha találkoztunk még csak egymásra sem néztünk. Én nem utáltam őt, de nem is szerettem ezek után, hogy ő hogy volt ezzel, nem különösebben érdekelt.

A mai nap is gyorsan eltelt, így a srácokkal megbeszéltük, hogy egy kisebb őrjöngést csináljunk suli után, a részleteket majd óra után a kisudvarban megbeszéljük. Így is lett. Dongho már ott várt Xanderrel és a többiekkel együtt.

- Sziasztok. – köszöntem vidáman.

- Hello-hello. – pacsiztunk le Xanderrel. – Na mi a helyzet? Akkor hogy lesz ma? – érdeklődött.

- Hát – vakartam fejem - fogalmam nincs.

- Ne hülyéskedj már! – ütötte meg vállam Kibum.

- Bocsi srácok. – védekeztem. – Merre menjünk? – nevettem.

- Passz. – mondta tömören Dongho.

- Te ember mi van veled? – mutogatott rám Xander.

- Miért? – lepődtem meg.

- Olyan szétszórt vagy. – jegyezte meg.

- Tuti szerelmes. – ült le Ho. Követtük a példáját mi is.

- Szerelmes vagy? Ki az a szerencsétlen? – rebegtette szempilláit Alexander.

- Ember leszállnál rólam? – löktem arrébb. – Én csak… - hajtottam le fejem, ekkor megjelent Kicsi.

- Sziasztok. – ült le Dongho mellé. Úgy láttam jó napja volt.

- Hello-hello szépségem. – köszönt neki Joon. Nem szerettem ezt a srácot…túlságosan nyomult mindenkire.

- Nagyon vicces vagy. – grimaszolt Eun.

A következő pár percben nem nagyon szólt semmit. Én a fiúkra figyeltem, de éreztem magamon pillantását, majd ránéztem, de erre elkapta fejét.

-  Momo jól vagy? – nézett furán Xander.

- Mi-miért is? – dadogott.

- Olyan fura lett a tekinteted. Olyan…olyan, mint a szerelmeseké… - mutogatott kezével a srác.

Mint a szerelmeseké? Xander mindig le tudott olvasni az ember arcáról mindent. Jól csinálta. Tehát szerelmes valakibe…

- Őőő..izé.. én csak elgondolkodtam mit fogok csinálni, ha hazamegyek. – mentegetőzött.

- Aha..Ahogy érzed. – mondta Xander. Ez az ember…

Majd az elkövetkező percekben egymást néztük újra.

- Najó…nekem elegem van.. – állt fel dühösen és elsietett.

- Ez a lány. – nézett értetlenül utána Xander. Csak lehajtottam fejem és nagyot sóhajtottam. – Ő az Eli? – kérdezte komolyan. Bólintottam. Nem tudtam mit kéne tennem. – Én a helyedben utána mennék. – fonta össze kezeit. Igaza volt..utána kellett mennem…

Minden meggondolás nélkül futottam utána, majd megragadtam kezét.

- Mi a… - kezdte volna, de arcát közre fogtam és megcsókoltam. Ebben benne volt minden, amit iránta éreztem. Szerelem, aggódás, törődés…minden. Majd fejem elhúztam arcától.

- Kérlek, ne haragudj. – néztem bűnbánóan rá. Könnyes szemeivel csak nézett.

- Hát szeretsz? – kérdezte meglepődötten.

- Mindennél jobban. – néztem sötétbarna szemeibe. Pár könnycsepp legördült arcán, majd átölelt.

- Azt hittem, soha nem fogom ezt tőled hallani. – szipogott. Meglepett a reakciója. Azt hittem, majd ellök magától vagy valami hasonló, de nem. Szeret.

- Hé. – emeltem fel fejét állánál fogva – Most már minden nap el fogom neked mondani, szeretlek. – és komolyan is gondoltam. Elmosolyodott végre. – Mosolyogj többet. Így még szebb vagy. – simítottam kezem végig arcán.

- Bolond. – pirult el.

- Emeld fel a kezed. – emeltem fel kezem.

- Hm?! – nézett értetlenül.

- Gyerünk, emeld fel. – mosolyogtam, de mindvégig a szemébe néztem. Felemelte kezét és összekulcsoltam enyémmel. – Mindig veled leszek. – döntöttem homlokának homlokom. – Szeretlek. 15 éve… - mondtam.

- 15 éve? – meglepődött.

- Igen.

- Tehát a kívánságod? – mondta felismeréssel az arcán.

- Pontosan. Te voltál. – mosolyogtam.