Remember Me? - 1/2. Honnan ilyen ismerős?

*Momo*

- Momo gyere már, el fogunk késni. – KyuWon.

- Megyek, megyek. – kaptam magamra cipőm, és már a ház előtt álltam.

- Végre! Első nap az egyetemen és semmi kedvem elkésni. – nézett mérgesen rám.

- Bocsiii. – mondtam a tőlem telhető legaranyosabb hangon. Erre csak felnevetett.

- Menjünk. – paskolta meg vállam.

*Had mutatkozzam be. Kim Yo Eun vagyok, de a barátaim csak Momonak vagy Kicsinek szólítanak. Nem sokára töltöm 20. életévem, ami alatt sok mindent átéltem már, amit inkább nem részletezek. Egyetemre járok vagyis kezdtem járni kemény 1 napja. Egészségügyi suli. Anyukám miatt döntöttem úgy, hogy egészségügyi suliba megyek, mert láttam, hogy mennyire szeret segíteni beteg embereken és ez rám is rám ragadt…*

**Kis koromban egyszer bevertem a fejem eléggé ami emlékezetkieséshez vezetett, így 8 éves korom előttre semmire sem emlékszem, bár anyu azt mondta mindig, ez nem baj.

Lassan 1 éve, hogy elköltöztem anyutól és most Szöulban lakom legjobb barátnőmmel KyuWonnal egy albérletben. De ennyi elég is lesz…**

- Te – böktem oldalba Kyut – én rohadtul félek az első naptól. – mondtam izgatottan.

- Mitől félsz? Ugyanolyan lesz, mint a gimi. – nevetett.

- Ja, persze…csak itt többet kel tanulni, mert diplomát akarunk ember!!. – világosítottam fel.

- Jól van, nyugi már. – rázott meg. Majd besétáltunk a nagy épületbe. Először csak bolyongtunk, aztán megkerestük az osztálytermünket.

Első, amit megállapítottunk, hogy sokan leszünk és vegyesen. Ami igencsak meglepett, mert nem hittem, hogy a fiúk ennyire érdeklődnek az egészségügy iránt. Na mind1. Körbe néztem és megláttam egy szőke hajú fiút. Olyan ismerősnek tűnt, de sehogy se tudtam rájönni honnan.

- Gyere, üljünk le. – húzott maga után Kyu. Beleszólásom se volt hova ülhetnénk. Aztán belépett a terembe egy 40es évei vége felé járó nő. Magas, vékony, szemüveges. Kecsesen az asztalához sétált és letette füzeteit és táskáját rá.

- Üdvözöllek titeket! – kezdte. – én Eugene vagyok. A következő 1 évben én leszek az osztályfőnökötök és történelem tanárotok, szóval szeretném, ha mind jól kijönnénk egymással. – és óra végéig beszélt az iskola szabályairól, a tanévről, mindenről. Ma szerencsére csak 5 órám volt, ami meg kell hagyni kevésnek tűnt az egyetemen.  Megismerkedtünk a biosz tanárunkkal Mr. Choival, a matek tanárunkkal Suzyval és a többire nem emlékszem már. Igen kemény 10 perce volt, de nem emlékszem.

Kyuval úgy döntöttünk kicsit felfedezzük a sulit és környékét, így kicsöngő után siettünk le a lépcsőn. Ahogy mentünk nekimentem valakinek és kiesett minden a kezemből. Leguggoltam és elkezdtem összeszedni.

- Elnézést.- És leguggolt mellém, akinek sikeresen nekimentem és segített összeszedni. Mikor felnéztem az arcára, megdöbbentem. Egy aranyos srác nézett vissza rám, gyönyörű barna szemeivel. Ő is, mint az előbb a szőke hajú srác, olyan ismerősnek véltem, de sehogy nem jöttem rá honnan.

- Semmi baj. – mosolyogtam. – Köszönöm. – pirultam el. Erre csak egy aranyos mosoly volt a válasza. Felálltam és mentem volna tovább, de a srác megállított.

- Egyébként Yeo Hoonim, de szólíts csak Hoonnak. – mosolygott.

- Ő..izé…Kim Yo Eun.– mondtam szégyenlősen.

- Eun..- mosolygott. – láttalak az osztályba. Ezek szerint egy osztályba fogunk járni. – vázolta a helyzetet.

- Igen, azt hiszem. Ó egyébként ő itt Lee KyuWon. – mutattam barátnőmre.

- Annyeong – hajolt meg Hoon.

- Annyeong. – köszönt Kyu.

- Ha van kedvetek, később összefuthatnánk valahol. – mondta kedvesen. Kyura néztem. Csak egy aprót bólintott.

- Rendben. – egyeztem bele.

- Király. – örült meg. – akkor olyan 5 körül a kis parkban?

- Ott leszünk. – mondta vidáman Kyu.

- Rendben. Akkor én megyek is. Sziasztok. – intett és elment.

- Huhh… - fújt Kyu.

- Na mi van Kyu? Csak nem tetszik? – cukkoltam.

- Nekem? Ugyan… nem én pirultam el az előbb, mikor segített felszedni a cuccaim. – nevetett.

- Ó hallgass. – löktem arrébb. – Neked nem ismerős valahonnan? – néztem Hoon után.

- Nem igazán. Kéne? – rázta fejét a lány.

- Furcsa..na mindegy. – vontam meg a vállam. Majd tovább indultunk.

Egy durva óra alatt körbe jártuk a sulit és a parkot körülötte. Nagyon szép. Mindenhol fák, gyönyörű virágok és a közepén egy nagy szökőkút. Ilyen egyetemről csak álmodhat az ember. Már csak az a kérdés, hogy tanítanak. De ezt még lesz időm eldönteni, hiszen 5 évig ide fogok járni.

- Momo?! – szólt Kyu.

- Hmm?

- Ideje menni a kis parkba. – nézett órájára.

- Ó, tényleg. Akkor menjünk. – mondtam vidáman és elindultunk a park felé. Mikor odaértünk egy kisebb társasággal találtuk szembe magunkat. Egy kicsit megtorpantam és alább hagyott az örömöm.

- Hát itt vagytok. – futott hozzánk Hoon. – Remélem nem haragszotok, hogy pár haverom is eljött. – mutatott rájuk.

- Nem, dehogyis. – válaszolta Kyu.

- Gyertek, bemutatlak nekik. – Fogta meg kezem. Erre görcsbe állt a hasam és hevesebben kezdett verni a szívem. Magam sem értem, hogy miért.

- Ő itt: Dongho, AJ, Eli, Kiseop és Kevin. – mutatta be barátait Hoon.

- Örülök, hogy találkoztunk. – intett AJ. Kyu körbe ölelgetett mindenkit, mintha régi ismerősök lennének, én meg csak álltam és meredtem magam elé. Ezek a nevek…honnan ismerősek nekem? Dongho,AJ,Eli…

- Ő pedig itt Kyu és Eun, de látom Kyu már bemutatkozott. – nevetett a fiú. Én még mindig csak meredtem magam elé.

- Hé Eun, minden rendben? – fogta meg vállam barátném.

- Ó igen, csak elbambultam. – hazudtam.

- Üljetek le. – ütögette meg Dongho maga mellett a helyet.

- Köszönjük. – nevetett Kyu.

- Na és most mit csináljunk? – szólt Kevin. – Beállt az unalom. – mosolygott.

- Meséljetek magatokról lányok. – nézet ránk Kiseop.

- Mit mesélhetnénk? – érdeklődött Kyu.

- Hát úgy mindent. Honnan jöttetek, merre laktok most stb stb. – mondta Kiseop.

- Hát én…Busanból költöztem ide még 6 éves koromba. Nevelőszülők neveltek 10 éves koromig majd édesanyám eljött értem és tovább nevelt. Mivel szeretek embereken segíteni ezért döntöttem úgy, hogy egészségügyi iskolába jelentkezem. – mesélte Kyu. Természetesen én ezt már rég tudom róla, hiszen 9 éves korom óta a legjobb barátnőm.

- És te Eun? – nézett rám nagy szemeivel Hoon.

- Én…öhm…hát az az igazság, hogy én nem emlékszem, hogy itt születtem-e Szöulban vagy sem, mert mikor 8 éves voltam bevágtam a fejem és emlékezet kiesésem lett. Halványan emlékszem pár dologra, de ezeken kívül semmire. És azért döntöttem úgy, hogy ebbe a suliba jövök, mert…igazából ennek több oka is van. Először is anyukám miatt, mert ő motivált, másodszor Kyu miatt, harmadszor pedig én is szeretek segíteni embereken. – mondtam rezzenéstelen arccal. Igazából fájt, hogy anyu ne mesélt a kis koromról, de megértettem.

- Wáo. – néztek nagy szemekkel a srácok.

- Szóval semmire nem emlékszel 8 éves korod előttről? – kérdezte meglepetten Kevin.

- A-aa, csak néhány dologra. 4 kis fiúra, egy szülinapi zsúrra és a szobámra. Semmi másra. – és egy fájdalmas mosoly ült arcomra.

- Hé, minden rendben? – nézett komolyan Kyu.

- Persze, semmi baj. – mosolyogtam.

- Jól van. – simogatta meg hátam.

- És ti srácok, honnan jöttetek? – érdeklődött Kyu. Engem valahogy most nem kötött le ez a beszélgetés. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a 4 kis fiút és AJ,Dongho, Hoon és Eli arcát sem. Úgy éreztem valahogy ők négyen összefüggenek, de miért, azt nem tudtam.

- Én, vagyis mi négyen – mutatott AJre, Donghora és Elira Hoon – egy Szöul melletti kis városból jöttünk ide. Én és Eli úgy döntöttünk szeretnénk segíteni az embereknek így ebbe a suliba jöttünk. AJ és Dongho egy zenei suliba ment és ott ismerkedett meg Kevinnel. Kiseop pedig egy modell iskolába jár, és ne kérdezzétek hogyan ismerkedtünk meg, mert mi magunk se tudjuk. – nevetett a fiú.

- Na igen, ez vicces történet. – nevetett Kiseop is. Mindenki jól érezte magát, beszélgettek, hülyültek csak én nem tudtam feloldódni. A szemem mindig Elira tévedt és az arcát lestem. Ő sem szólt egy szót sem egész idő alatt. Vajon mi baja lehet?

- Mit bámulsz? – kérdezte durván, mikor észrevette, hogy nézem.

- Semmit. – válaszolta ugyanolyan stílusban, mint ő. Majd elfordultam. Az idő gyorsan ment és már be is sötétedett rendesen. Fáradt voltam, nem is volt jó kedvem és Eli is bunkó így szóltam Kyunak, hogy haza megyek.

- Hazakísérlek. – állt fel.

- Jaj, maradj nyugodtan. Hazatalálok egyedül is. – mosolyogtam bíztatóan.

- Biztos?

Bólintottam. Elköszöntem a srácoktól és tőle és elindultam haza.

Mikor hazaértem semmihez nem volt kedvem így lepakoltam a cuccomat, elmentem fürdeni és beestem a Tv elé. Még mindig nem fért a fejembe honnan ismerős az a 4 fiú, és természetesen az sem Eli mért ilyen szótlan és bunkó. Zavart nagyon, pedig csak pár órája ismerem őt. Míg gondolkodtam elnyomott az álom.

Este a 4 kisfiúval és a szülinapi zsúrral álmodtam. Egyiknek akkor volt a 6. szülinapja. Boldogan ettük a tortát, játszottunk, nevettünk. Majd filmszakadás.