Remember Me? - 22. Aggódsz érte?

*Momo*

Mikor odaértem a fiú már ott ült a közös padunkon.

- Szia...újra. - köszöntem mosolyogva, de rögtön dühös lettem - mért nem szóltál? Mi? Normális vagy? - ütögettem vállát. Könnyeim már feltörőben voltak, de visszatartottam őket. Megfogta kezem, hogy ne üssem tovább.

- Lenyugodnál végre? - mondta lágy hangon. Meglepődtem ezen a hangnemen...csak párszor szólt így hozzám. - mi az? - kérdezte fura fejjel. Elkaptam tekintetem és a földet bámultam.

- Semmi. - hazudtam. Nem értettem miért beszélt így velem. Mintha....nem ez lehetetlen....esélytelen...Momo ne gondolj ilyenre még véletlenül se....már szakítottatok és különben is neked ott van Eli. Nem tudtam hova tenni ezt.

- Hahó - integetett arcom előtt.

- Bocsi... - néztem rá.

- Min gondolkodtál ennyire? - érdeklődött.

- Semmi lényegesen... De Sengho! Én segíteni akarok neked. - tört fel belőlem. Sóhajtott majd leült és megütögette maga mellett a helyet. Leültem mellé és figyeltem.

- Hogy is mondjam, hogy megértsd? - vakarta tarkóját. - Nem! segíthetsz. - nyomta meg a nemet.

- De... - kezdtem volna, de számra tette ujját.

- Még nem fejeztem be. - csóválta fejét. - Nem akarom, hogy bajod essen, érted? Lehet, hogy szakítottunk már régen, de akkor sem. Nem engedem, hogy bajod essen!  - nézett komolyan. Megfogta vállaim és maga felé fordított. Teljesen meglepődtem viselkedésén...még mindig ennyit jelentenék neki? - megértetted? - fürkészte arcom. Megráztam a fejem picit.

- Nem. - mondtam komor hangon.

- Mit tegyek veled te lány? - sóhajtott. Majd elkerekedtek a szemei és rám nehezedett. Először teljesen meglepődtem majd, mikor szólongattam és nem jött válasz már kétségbe estem.

- Seungho ébredj. - ráztam vállát. - Seungho!! - de semmi. - az istenit. - elfektettem a padon, fejét combjaimra helyeztem és Eli számát tárcsáztam.

- Szia Szerelmem - szólt bele.

- Azonnal ide kell jönnöd! Segítened kell! - már majdnem sírtam.

- Hé hol vagy? Mi történt? Nem esett semmi bajod ugye? - hallgattam aggódó hangját, de nem jött hang a torkomon. - Eun! - kiabált a telefonba. Feleszméltem és elmondtam merre vagyok. Pár perc múlva már itt is volt.

- Mi történt? - nézett aggódva rám.

- Majd elmesélem otthon, segíts hazacipelni. - mondtam. Nagyon meg voltam rémülve. Eli hátára kapta a srácot és siettünk haza.

- Fektesd le oda. - mutattam az ágyunkra. Homlokához tettem kezem. Nem voltam meglepődve, hogy lázas. Bevizeztem egy rongyot majd fejére helyeztem. Levettem róla felsőjét így megint "megcsodálhattam" sebeit. Semmit nem javultak természetesen még. Leápoltam újra őket majd betakartam és pihenni hagytam.

- Istenem ez az ember.... - ültem le Eli mellé. Csak furán nézett rám. - mi van? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.

- Ki ő? - nézett maga elé. Óóó szóval erről van szó.

- Hjaj... - csóváltam fejem. - egy régi BARÁT. - mondtam.

- Barát? - fordult felém.

- Igen. - mosolyogtam rá. - ne aggódj. - ültem közelebb  hozzá és nyomtam egy puszit arcára. Elmosolyodott és átölelt. Percekig néztük egymást. Hiába hogy 4 hónapja együtt vagyunk még mindig el tudtam veszni gyönyörű szemeiben.

- Mi az? - mosolygott.

- Mért szeretlek ennyire? - gúnyolódtam.

- Hát mert jó képű, aranyos, kedves és még sorolhatnám milyen vagyok. - sorolta.

- Chh...ha te kedves vagy én vagyok Sisi hercegnő - forgattam szemem.

- Pontosan hercegnőm vagy. - nyomott egy puszit arcomra.

- Bolond. - nevettem. Mivel nem tudtunk mit csinálni bekapcsoltuk a tévét. Semmi érdekes nem ment, úgyhogy csak bambultunk magunk elé. Pár percre lehunytam szemeim és mire kinyitottam már este volt. Eli mellettem pihent. Kikászálódtam óvatosan öleléséből és bementem megnézni Seunghot. Még ő is aludt. Levettem a már száraz rongyot fejéről és újra bevizeztem. Vacogott a takaró alatt és folyt róla a víz. Komolyak lehetnek a sérülései. 

- Hjaj te ember...mit tettél.. - néztem szomorúan arcát. 

- Jobban van? - hallottam Eli hangját mögülem. 

- Nincs.... - feleltem. Megfordultam és közelebb mentem hozzá. - Eli... - kezdtem félve. 

- Hm? - nézett szemembe. 

- Itt kell maradnia míg meg nem gyógyul...nem bánod? - néztem nagy szemekkel rá. Elgondolkodott.

 - Legyen. Amíg nincs vele baj. - söpört fülem mögé egy tincset. 

- Szeretlek. - nyomtam puszit arcára. Csak egy halvány mosoly volt a válasza. Ekkor fájdalmas nyögéseket hallottam hátam mögül. 

- Ne...ne bántsanak kérem. Hagyjanak... - mondta Seungho. Gyorsan odaültem mellé és megsimogattam arcát, amire lenyugodott. 

 - Vigyázz magadra. - suttogtam. 

- Ennyire aggódsz érte? - kérdezte kicsit ellenszenvesen Eli. 

- Igen...olyan mintha a bátyám lenne. - néztem ártatlan arcát. 

 - Bátyád...hmm... - hangosan gondolkodott. 

- Hoznál be kérlek egy pohár vizet. - nem foglalkoztam azzal, amit mond, most mindennél fontosabbnak tartottam, hogy Seungho meggyógyuljon. 

- Hozom... - ment ki. Pár perc múlva visszajött. 

 - Igyál kérlek. - emeltem Seungho arcához a poharat. Kicsit belekortyolt majd visszafeküdt.