*Eli*
Teltek a napok és ahogy Seungho gyógyult Momo annál jobban foglalkozott vele, engem hanyagolva. Mindent a sráccal csinált, amit eddig velem. Najó nem mindent, de értitek… Az is zavart, hogy lassan 3 hete, hogy itt van nálunk – megjegyzem augusztus eleje van… - és ezalatt az idő alatt nem tudtam kettesben lenni Momoval. Párszor meg is jegyeztem neki, de csak azt mondta „majd holnap bepótoljuk”. Azóta is pótoljuk… Kezdett idegesíteni ez a dolog. Oké, hogy Eun azt mondta úgy tekint rá, mint a
bátya, de könyörgöm a volt barátja. Természetes, hogy féltékeny vagyok.
Ma reggel mikor felkeltem Eun nem feküdt mellettem, így felhívtam merre jár.
- Szia – köszönt bele.
- Merre vagy? – kérdeztem dühösen.
- Seunghoval vásárolni mentünk. Kérsz valamit? – mondta boldogan. Összeházasodni nem akarnak?
- Nem. Siess haza. Szia. –és letettem. Azért megnyugtatott, hogy legalább nem egyedül mászkál a városban, de akkor is. Nagyon mérges voltam, ezért felhívtam AJt, hogy üljünk össze és akárhogy is srác létemre muszáj kiadnom magamból.
- Na mi a helyzet? – ült le mellém az egyik bárban, ahova a találkozót beszéltük. Csak a sörös üvegem bámultam.
- Úgy érzem, nem szeret. – mondtam fapofával.
- Mért ne szeretne? Azért, mert Seunghoval van nem hiszem, hogy változtak volna az érzései. Gondolj bele, nem sokára teljesen felépül a srác és végre egyedül lesztek újra. – próbált bíztatni.
- Ááá nem tudom haver… ez nekem már túlmegy a barátságon…ha Momo részéről nem is, de a srácéról tuti. – biztos voltam benne.
- Mért vagy ennyire biztos benne? – nézett furán. Megvontam a vállam.
- Csupán a „de csinos vagy ma” „csinos, mint mindig” „imádlak” és 2 napja azzal hülyéskedett, hogy „megkérte a kezét”. – majd belekortyoltam a sörösüvegbe.
- Ember…ez mondjuk már komoly…és nem mondtad neki?
- De mondtam…
- És mit mondott rá? – érdeklődött.
- „Csak hülyéskedik” – idéztem.
- Hát ez így nem lesz jó az biztos. – sóhajtott egyet.
- Nem… - értettem egyet. – Még egyet. – intettem a csaposnak. Jó pár üveg után már egész jól éreztem magam.
- Szerintem elég lesz. - vette ki kezemből az üveget.
- Szerintem meg…meg kéne szűnnöm…nincs miért élni. – normál állapotban soha nem mondanék ilyet.
- Ne beszélj hülyeséget hallod! - parancsolt rám. - Gyere hazaviszlek. - átkaroltam nyakát és kivánszorogtunk a kocsihoz. Beültetett és már otthon is voltunk. Momoék már otthon voltak. AJ segített bemenni a házba.
- Mi a fene? - nézett nagyot Momo.
- Szia. - köszönt keserves hangon Jaeseop.
- Mi....Eli te ittál? - kerekedtek ki szemei. Nem feleltem. Nem volt kedvem a „bátyja” előtt veszekedni. - Válaszolnál? - nézett dühösen.
- És ha ittam akkor mi a franc van? Nem vagy az anyám, hogy megmond mit csináljak!- tört ki belőlem.
- Nyugi haver. Feküdj le. - fektetett le az ágyra. Azonnal el is aludtam.
Reggel nagy fejfájásra ébredtem.
- Ó hogy az a....soha többé nem iszom. - fogtam fejem.
- Remélem is. - jött mellőlem a hang. Oldalra fordultam és Eun ült mellettem. Megforgattam szemeim és kikászálódtam az ágyból. A konyha felé vettem az irányt. Seungho épp mosogatott így gyorsba elkaptam egy poharat és már tűztem is a nappaliba. Kényelmesen elhelyezkedtem és semmit nem csináltam.
- Elmegyünk ma a többiekkel vidámparkba, jössz te is? - huppant le mellém a „barátnőm”.
- Őőő. NEM. - szögeztem le.
- Mért nem? - kérdezte meglepetten.
- Mert. - tudtam le ennyivel.
- Olyan fura vagy mostanában... - jegyezte meg. Na erre felment bennem a pumpa.
- Még hogy én vagyok a fura? - fordultam teljes testemmel felé. - Észrevetted te egyáltalán magatokat? - mutattam Seunghora. - Úgy járkáltok ide-oda, mint valami szerelmes pár... tudtommal még a én barátnőm vagy. Basszameg mért kell itt lennie? - álltam fel dühösen.
- Nyugodj le Eli. - fogta meg kezem Momo.
- Nem nyugszom le.
*Momo*
- Lassan 3 hete, hogy itt van és azóta minden egyes még egyszer mondom MINDEN EGYES percet VELE töltöttél. Tudod te ez nekem milyen szarul esik? - mondta elcsukló hangon. Igaza van. Tényleg elhanyagoltam.
- Megértem és igazad van. Kérlek nyugodj le. - álltam fel én is. - Megígérem, hogy jobban figyelek rád. - próbáltam picit lenyugtatni.
- Aha... hányszor is ígérted már ezt meg? - vonta fel szemöldökét.
- Sokszor? - néztem félve rá.
- Pontosan. - tette karba kezét. Seunghora pillantottam és csak nagy szemekkel figyelte a kis vitánkat.
- Kérlek. Ígérem változtatok ezen. - fogtam meg kezét.
- Kérdezhetek valamit? - vett vissza hangerejéből. Bólintottam.
- Szeretsz te engem egyáltalán? - mondta. Hogy kérdezhet ilyet? Nem hittem a fülemnek. Ez lehetetlen.
- De Eli! Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek... Mindennél jobban. - könnyezett be szemem. - Ugye te? - nem akartam rá gondolni, de mégis megkérdeztem. Eli csak állt velem szembe karba tett kezekkel. Nagyot sóhajtott.
- Én.... - kezdte.
- Kérlek...ne.... - gördült le egy könnycsepp arcomon. Nem tudnám elviselni, ha azt mondaná nem szeret.
Teltek a napok és ahogy Seungho gyógyult Momo annál jobban foglalkozott vele, engem hanyagolva. Mindent a sráccal csinált, amit eddig velem. Najó nem mindent, de értitek… Az is zavart, hogy lassan 3 hete, hogy itt van nálunk – megjegyzem augusztus eleje van… - és ezalatt az idő alatt nem tudtam kettesben lenni Momoval. Párszor meg is jegyeztem neki, de csak azt mondta „majd holnap bepótoljuk”. Azóta is pótoljuk… Kezdett idegesíteni ez a dolog. Oké, hogy Eun azt mondta úgy tekint rá, mint a
bátya, de könyörgöm a volt barátja. Természetes, hogy féltékeny vagyok.
Ma reggel mikor felkeltem Eun nem feküdt mellettem, így felhívtam merre jár.
- Szia – köszönt bele.
- Merre vagy? – kérdeztem dühösen.
- Seunghoval vásárolni mentünk. Kérsz valamit? – mondta boldogan. Összeházasodni nem akarnak?
- Nem. Siess haza. Szia. –és letettem. Azért megnyugtatott, hogy legalább nem egyedül mászkál a városban, de akkor is. Nagyon mérges voltam, ezért felhívtam AJt, hogy üljünk össze és akárhogy is srác létemre muszáj kiadnom magamból.
- Na mi a helyzet? – ült le mellém az egyik bárban, ahova a találkozót beszéltük. Csak a sörös üvegem bámultam.
- Úgy érzem, nem szeret. – mondtam fapofával.
- Mért ne szeretne? Azért, mert Seunghoval van nem hiszem, hogy változtak volna az érzései. Gondolj bele, nem sokára teljesen felépül a srác és végre egyedül lesztek újra. – próbált bíztatni.
- Ááá nem tudom haver… ez nekem már túlmegy a barátságon…ha Momo részéről nem is, de a srácéról tuti. – biztos voltam benne.
- Mért vagy ennyire biztos benne? – nézett furán. Megvontam a vállam.
- Csupán a „de csinos vagy ma” „csinos, mint mindig” „imádlak” és 2 napja azzal hülyéskedett, hogy „megkérte a kezét”. – majd belekortyoltam a sörösüvegbe.
- Ember…ez mondjuk már komoly…és nem mondtad neki?
- De mondtam…
- És mit mondott rá? – érdeklődött.
- „Csak hülyéskedik” – idéztem.
- Hát ez így nem lesz jó az biztos. – sóhajtott egyet.
- Nem… - értettem egyet. – Még egyet. – intettem a csaposnak. Jó pár üveg után már egész jól éreztem magam.
- Szerintem elég lesz. - vette ki kezemből az üveget.
- Szerintem meg…meg kéne szűnnöm…nincs miért élni. – normál állapotban soha nem mondanék ilyet.
- Ne beszélj hülyeséget hallod! - parancsolt rám. - Gyere hazaviszlek. - átkaroltam nyakát és kivánszorogtunk a kocsihoz. Beültetett és már otthon is voltunk. Momoék már otthon voltak. AJ segített bemenni a házba.
- Mi a fene? - nézett nagyot Momo.
- Szia. - köszönt keserves hangon Jaeseop.
- Mi....Eli te ittál? - kerekedtek ki szemei. Nem feleltem. Nem volt kedvem a „bátyja” előtt veszekedni. - Válaszolnál? - nézett dühösen.
- És ha ittam akkor mi a franc van? Nem vagy az anyám, hogy megmond mit csináljak!- tört ki belőlem.
- Nyugi haver. Feküdj le. - fektetett le az ágyra. Azonnal el is aludtam.
Reggel nagy fejfájásra ébredtem.
- Ó hogy az a....soha többé nem iszom. - fogtam fejem.
- Remélem is. - jött mellőlem a hang. Oldalra fordultam és Eun ült mellettem. Megforgattam szemeim és kikászálódtam az ágyból. A konyha felé vettem az irányt. Seungho épp mosogatott így gyorsba elkaptam egy poharat és már tűztem is a nappaliba. Kényelmesen elhelyezkedtem és semmit nem csináltam.
- Elmegyünk ma a többiekkel vidámparkba, jössz te is? - huppant le mellém a „barátnőm”.
- Őőő. NEM. - szögeztem le.
- Mért nem? - kérdezte meglepetten.
- Mert. - tudtam le ennyivel.
- Olyan fura vagy mostanában... - jegyezte meg. Na erre felment bennem a pumpa.
- Még hogy én vagyok a fura? - fordultam teljes testemmel felé. - Észrevetted te egyáltalán magatokat? - mutattam Seunghora. - Úgy járkáltok ide-oda, mint valami szerelmes pár... tudtommal még a én barátnőm vagy. Basszameg mért kell itt lennie? - álltam fel dühösen.
- Nyugodj le Eli. - fogta meg kezem Momo.
- Nem nyugszom le.
*Momo*
- Lassan 3 hete, hogy itt van és azóta minden egyes még egyszer mondom MINDEN EGYES percet VELE töltöttél. Tudod te ez nekem milyen szarul esik? - mondta elcsukló hangon. Igaza van. Tényleg elhanyagoltam.
- Megértem és igazad van. Kérlek nyugodj le. - álltam fel én is. - Megígérem, hogy jobban figyelek rád. - próbáltam picit lenyugtatni.
- Aha... hányszor is ígérted már ezt meg? - vonta fel szemöldökét.
- Sokszor? - néztem félve rá.
- Pontosan. - tette karba kezét. Seunghora pillantottam és csak nagy szemekkel figyelte a kis vitánkat.
- Kérlek. Ígérem változtatok ezen. - fogtam meg kezét.
- Kérdezhetek valamit? - vett vissza hangerejéből. Bólintottam.
- Szeretsz te engem egyáltalán? - mondta. Hogy kérdezhet ilyet? Nem hittem a fülemnek. Ez lehetetlen.
- De Eli! Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek... Mindennél jobban. - könnyezett be szemem. - Ugye te? - nem akartam rá gondolni, de mégis megkérdeztem. Eli csak állt velem szembe karba tett kezekkel. Nagyot sóhajtott.
- Én.... - kezdte.
- Kérlek...ne.... - gördült le egy könnycsepp arcomon. Nem tudnám elviselni, ha azt mondaná nem szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése